Arany
2007. június 28. írta: TuRuL_2k2

Arany

Az UFiblog a rendszerváltoztatás óta példátlan módon zsinórban harmadszorra is bejutott a középdöntőbe. k|M kollégát idézve: "ha legalább akkora lelkesedéssel pötyögöd be az ufi.blog.hu címet reggelente, mint ahogyan mi ide szöveget hegesztünk; ha innen értesülsz arról, hogy a reform átalakítás miatt éppen zárva" - szavazz! Ha csak ezen múlik, megígérünk fűt-fát, 30%-os pixelemelést és áramdíj-csökkentést. Aztán ha nyerünk és kicsit másként alakulnak a dolgok, képzett szakemberekre bízzuk annak elmagyarázását, hogy amúgy is mindenki tudta, hogy mi vár ránk és mi vagyunk minden blogok legbátrabbika. Ha meg nem nyerünk, akkor az csakis a szemfüles második és az élelmes harmadik összefogása miatt lehet.
Örülünk saját bejutásunknak, de azt el kell mondani, hogy a középdöntő résztvevőinek kiválasztása sajnos nem egészen átlátható. Hogy a saját kategóriánknál maradjunk, onnan hiányzik a Wéblog, ami (még az UFIblognál is nagyobb :]) esélyes lenne a közönségszavazás győzelemére.

De ha már így alakult történelmileg, lássuk, miből élünk: erősen szubjektív válogatás következik, ami ráadásul csak a saját ízlésemet tükrözi, s nem a teljes blogkommunáét. (Sok kategóriából egyetlen blogot sem ismerek, ott nyilván nem is szavaztam.)
Közéleti: persze magunk felé hajlik a kéz, de ott van az UFiblognál nem kevésbé kitűnő Szélsőközép is.
Üzleti: Onlinemarketing blog
Egyéb tematikus: judapest.org
Ötletblog: Kovácsné Erzsike blogja
Újblog: Király Rák

[UPDATE k|M] kultblog ajánló: az író a magyar blogdzsumbuj blogonzója, Debrecenből: steadman.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr98107651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bugris 2007.06.28. 12:16:08

Persze, hogy Kármán Irén is ott figyel a vetélytársak között.

ergé 2007.06.28. 12:24:34

erős a mezőnyünk, úgyhogy én is arra biztatok mindenkit, hogy szavazzon ránk, és hozzon magával még-egy-em-bert!

;-)

Kieran Hayes 2007.06.28. 13:21:12

háhá a judapest tényleg jó :DDD

Syr Wullam 2007.06.28. 13:38:34

Szavaznek en is, de a hvg.hu nem szereti a Safarit. :-/

RickyTerror 2007.06.28. 13:40:52

Riszpekcija UFi!

Igazi sportszerűség lengi be ezt a post-ot, úgyhogy és egyébkéntis elkönyvelhetitek kis kollektívánk szavazatait.

gloire · http://www.youtube.com/watch?v=Kq2RXSboWMs 2007.06.28. 14:33:29


Syr

Most akkor diszkvalifikáltak minket?

Syr Wullam 2007.06.28. 15:07:13

Nem t'om. Mindenesetre kenytelen leszek atmenni pecere a szavazas idejere. :-( Amugy a hvg.hu altalaban sem szereti a Mac usereket.

picidzé · http://librarian.blog.hu/ 2007.06.28. 16:06:36

Most nézem csak. Én leadom rátok a szavazatom, erre mást ajánlutok kultban? Aztazerremegazarra.:P

shadai · http://judapest.org 2007.06.28. 16:35:45

Fika: elég heterogének ezek a kategóriák, de külön BÖSZMESÉG, hogy "amatőr" blogok keverednek "profi" (értsd: profi újságírók írják napi 8 órában fizetésért) oldalakkal.

Ami máris látszik: a blog.hu tarol, fél éven belül a hazai blogszcéna egyik epicentruma lett. Ügyes!

Az UFI-nak drukkolok.

Shadai, judapest.org

szanthi · http://szantin.blogspot.com 2007.06.28. 21:58:59

Hajrá ! Még mindig nem tudom, hol kell szavazni, de keresem. Még azt sem tudom, melyik blogra szavazzak, annyi jó van (5-6) :)

szanthi · http://szantin.blogspot.com 2007.06.28. 22:01:58

Köszönöm mindenkinek a segítő szándékot, sikerült megtalálnom, itt van az orrom előtt középen:)Nna.

Dr. Minorka 2007.06.28. 22:09:03

"annyi jó van (5-6) :)"
Az evészeti részlegben igen.

Jano Labs · http://janolabs.blog.hu/ 2007.06.28. 22:21:53

Hay,
Eljutott az oldalamra innen egy trackback, mégsincs linkelve... Vagy csak a vázlatban volt?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2007.06.29. 08:26:22

Jano Labs: elnézést, most derült ki számomra, hogy a trackbacket eddig nem egészen definíciószerűen használtam (arról-írok-amiről-te-is funkcióban).

Longhand · http://optimalizalas.info 2007.06.30. 00:21:13

Kedves Uffer familia!

Tőlem is megy egy szavazat rátok, kedves olvasóitok meg gondoljanak rám is 'újblog' kategóriában, elég sok baloldali ember utál korábbi levlistás és politizálásom okán ezt azért jó lenne valahogy kompenzálná egy enyhe jobboldali politikai szimpátia :D

csunderlik.péter · http://csucsuka.blog.hu/ 2007.07.01. 17:58:27

Ugyan már. A sok korán kiégő, és a még több sohasem pislákoló helyett inkább, íme a DAS BLOG!
csucsuka.blog.hu/2007/06/15/hus_es_ver
máshol hol is olvasnátok ilyen allegóriákat, minthogy húsfasz/Fidesz, vérfasz/MSZP? hihi
amúgy a goldenblogba bejutottak többsége nagyon fasza iparos, riszpekt és tisztelet
süti beállítások módosítása