Jogerős! Kétmilliót kell fizetnie Bolgár Györgynek
2010. április 29. írta: TuRuL_2k2

Jogerős! Kétmilliót kell fizetnie Bolgár Györgynek

  A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint a dr. Magyar György által képviselt Bolgár György kétmillió forintos kártérítést köteles fizetni Kruchina Károlynak és Vincének. 2007. március 15-e után Bolgár Megbeszéljük című klubrádiós műsorában egy betelefonáló azt állította, hogy látta a TV2 élő adásában Kruchina Károlyt, amint a balettintézet állványát bontotta és barikádot épített belőle (a testvérpár ekkor Németországban tartózkodott). A műsorvezetőnek nem volt ellenvetése, sőt, a telefonálóval együtt sajnálták a rendőröket. Bolgár az Indexnek nem fedte fel, ki volt a rágalmazó hallgató, azonban a névtelen telefonáló nemsokára felhívta Bodoky Tamást és további vádakat fogalmazott meg.

  Bolgár azzal védekezett minden eljárásban (az ORTT-től a polgári perig), hogy állítása szerint őt még soha, semmiért nem marasztalták el, mindig kiegyensúlyozottan tájékoztatott.

  A Kruchina-testvérek (akikkel korábbi interjúnk itt olvasható) a 2006 őszi rendőri erőszak áldozataiként minden jogi lehetőséget igénybe vettek, hogy elégtételt kapjanak az őket ért sérelmekért. Reméljük, hogy a Fidesz is tartja magát ahhoz az ígéretéhez, hogy az őszi tömeges erőszaknak a rendőrségen belül is megtalálják a felelőseit.

Frissítés: Hat óra telt el az ítélet óta, az MTI azonban még nem adott hírt Bolgár bírósági buktájáról. Beszámoltak ellenben sünök szabadon engedéséről, koplaló jógiról és a Főkefe szombathelyi munkahelyeiről.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr371961396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.04.29. 10:31:50

Elég sokat kellett pedálozni ezért az ítéletért, de jobb későn mint soha.

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.04.29. 10:45:05

ez a

dr. MAGYAR GYÖRGY

nagyon kedvelt a szarháziak körében:

baszós rebisz, vulgár györgy ...

no és olyan empatikus tud lenni ez a

dr. MAGYAR GYÖRGY,

zsanett nedvesedéséről is értekezett a kameráknak

teknős 2010.04.29. 10:53:40

:) És még fel sem állt a Fidesz új médiahatósága.

Lesz itt rend hamarosan! :))))

2010.04.29. 10:54:13

Azt magyarázza el valaki, hogy miért felelős Bolgár egy betelefonáló vádaskodásáért. Vagy valami kimaradt a cikkből.

zoli29 2010.04.29. 10:57:27

@iii:

Nem ismerem a vonatkozó jogszabályokat, de valószínű, hogy Bolgárnak jeleznie kellett volna: nem tudja, hogy a betelefonáló úr állításai megfelelnek-e a valóságnak.

vizipipa 2010.04.29. 11:09:13

@iii: érdeklődj házon belül (LMP). Az ítélet is jelzi elég egyértelmű eset volt.
Bolgárról meg jól tudjuk, hogy "mindig kiegyensúlyozottan tájékoztatott".

Erről most már papírja "van"!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.04.29. 11:15:46

Végre. Azt hiszem, nem is gondolták, hogy nekik valaha bármiről számot kellene adni. Hát most úgy néz ki, elkezdődött az az idő.

plastik02 2010.04.29. 11:16:55

és miért kell fizetnie a Bolgárnak?
ez nem derül ki. azért mert nem adta ki a betelefonáló adatait az indexnek (wtf?)?

schnee 2010.04.29. 11:26:51

"Bolgár azzal védekezett minden eljárásban (az ORTT-től a polgári perig), hogy állítása szerint őt még soha, semmiért nem marasztalták el, mindig kiegyensúlyozottan tájékoztatott."

MUHAHA

Bolgár mint a kiegyensúlyozott tájékoztatás mintapéldája

MUHAHA

2010.04.29. 11:31:13

@Bummer: Köszi, így OK. A Klubrádiónak és Bolgárnak kutyakötelessége lett volna a helyreigazítást közölni.

Vidéki 2010.04.29. 11:37:30

„Drága Bolgár Úr” nem fél, hogy leszakad a mennyezet, amikor ilyent állít: „mindig kiegyensúlyozottan tájékoztatott.”

Ha valakinek volt cérnája és belehallgatott betelefonálós műsoraiba elképedhetett: a betelefonálók bármilyen ordas hazugságát , nyilvánvaló téveszméit nem tette helyére, hanem azokat kész tényeknek tekintve vitte tovább a beszélgetés fonalát, a hazugságok és rágalmazások hosszas csócsálásával.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.04.29. 11:38:04

@plastik02:
Mert a telefonálóval nagy egyetértésben sajnálkozott azon, hogy milyenek is Kruchináék.
(Kiegészítettem a posztot is.)

suski 2010.04.29. 11:55:26

albán urat és a klubrádiót nem fogja hazavágni 2 milka.

asz_tapasz (törölt) 2010.04.29. 12:02:57

Helyes, lehet hogy Albán úr inkább leüli a két millert? Talán ihletet is kapna bent egy újabb pornóregényhez.

asz_tapasz (törölt) 2010.04.29. 12:05:42

Bár barikádot építeni is korrekt cselekedet lett volna a fivérek részéről.

evil overlord (törölt) 2010.04.29. 12:19:30

Kevés! Bár ha nem forint, hanem euró, akkor OK.

plastik02 2010.04.29. 12:27:26

@TuRuL_2k2: kösz, így már világosabb.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.04.29. 12:38:46

"betelefonáló azt állította, hogy látta a TV2 élő adásában Kruchina Károlyt, amint a balettintézet állványát bontotta és barikádot épített belőle (a testvérpár ekkor Németországban tartózkodott)."
Akkor voltak Németországban, amikor a műsor ment, akkor viszont itthon voltak, amikor a balhé volt.

A végkifejletet nem érinti, de lehetett volna egyértelműbb.

Dr. Schwanzkopf Rudolf 2010.04.29. 12:42:09

Azt kellene megbüntetni, aki ezt az állatot képernyőre/mikrofonhoz engedi.

Bummer 2010.04.29. 12:42:33

@vero:
Nem, a Kruchina fivéreket október 23-án hurcolták meg, és március 15-én "látták" őket.

bomi 2010.04.29. 12:52:27

@vero: Tévedés. Idézem a betelefonáló állítását (@Bummer: linkjéről, index.hu/velemeny/jegyzet/bolgar7627/ ):
"március 15-én Károly a gyújtogatást irányította a barikádokon."
Ugyanonnan az alibi:
" felhívtam Kruchináékat, meséljenek, ugyan mit csináltak 15-én? Állításuk szerint külföldön voltak a hosszú hétvégén, nem egymagukban. Én csak a szállásadójukat hívtam fel, aki megerősítette: március 14-től 18-ig nála, Budapesttől ezer kilométerre voltak mindketten."
Vagyis nem a műsor alatt, hanem a márc. 15-i balhé idején voltak külföldön.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.04.29. 13:46:40

@Bummer: @bomi: köszi, így már érthető. kruchináékból nem vagyok patent. homályosan emélkeztem a szorira, de nem voltam igazán képben.
csak beleszólok mindenbe.

Tehetetlen Dodó 2010.04.29. 13:58:36

Kezd visszatérni a jogállamba vetett hitem.

WYW 2010.04.29. 14:07:48

Hány milliárdot kellene fizetnie a Magyar Nemzetnek aki közeledik az 500. "Hamisan állítottuk...." c. közleményéhez?

Már ha van a jog előtti egyenlőség.

sziklakerti évelő 2010.04.29. 14:14:01

@WYW: "Hány milliárdot kellene fizetnie a Magyar Nemzetnek aki közeledik az 500. "Hamisan állítottuk...." c. közleményéhez?

Már ha van a jog előtti egyenlőség."

megelőztél! :-DDDD

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.04.29. 14:18:11

na végre. utolsó hazug zombirádió.

mindig felmegy a vérnyomásom ettől a rádiótól, és nem azért, mert máshogy gondolkodnak, mint én, ezt még tolerálnám, hanem azért, mert mocskosul csúsztatnak, hazudnak és egy mocskos gazmeber horda seggét nyalják látványosan, arrogánsan és gátlástalanul. hányinger.

az ilyen férgek miatt nem beszélhetünk ma ebben az országban tisztességes baloldalról.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.04.29. 14:22:36

miért nem lehet kimondani, hogy igen, a klubrádió az mszp seggnyalodája, szócsöve és kész. mintha lenne ember, aki ezt nem tudná. pfff.

ez így nagyon nagyon nem korrekt, hogy szemrebbenés nélkül hazudják, hogy elfogulatlanok, ami nyilvánvalóan nem igaz, még egy kretén számára is világos, hogy aljas hazugság

Gurney Halleck 2010.04.29. 14:22:56

@Bukowszky: Mi a fasznak hallgatod, ha felmegy tőle a vérnyomásod?

Szőke kisfiú 2010.04.29. 14:23:28

Azért érdemes lenne néha a Lánchíd rádió délutáni Sprőd műsorát is hallgatni, mert az ottani értelmiségi betelefonálók is érdekes dolgokat tudnak mondani.
Legutóbbi kedvencem:

"Nem hiába névrokon Mesterházy Ernő és Mesterházy Attila"...

és a drága jó műsorvezető hümmögött hozzá:D

johnny66 2010.04.29. 14:24:14

@WYW:
Bolgárnak pont azért kell fizetnie, mert nem volt "Hamisan állítottuk..." c. közlemény.

WYW 2010.04.29. 14:24:49

@Bukowszky:

A szentkorona rádió való neked. :-))

Gurney Halleck 2010.04.29. 14:24:53

@Bukowszky: Mér nem lehet kimondani, hogy a rémhír tv, az echo tv, a magyar nemzet, a demokrata, az MTV1-2, a Duna Tv meg a faszom tudja még mi, a fidesz seggnyalodája? Mintha lenne ember, aki ezt nem tudná.

WYW 2010.04.29. 14:29:56

@johnny66:
Ja ha megbánjuk (mert a bíróság erre kötelez) akkor szabad folyamatosan hazudni.

Értettem.

kuciber 2010.04.29. 14:33:53

@Bukowszky: Gondolom neked a hitelesség netovábbja a Magyar Nemzet és az Echo TV.
Sajnállak.

Rwindx 2010.04.29. 14:34:58

@Gurney Halleck:
"a demokrata, az MTV1-2, a Duna Tv meg a faszom tudja még mi, a fidesz seggnyalodája? Mintha lenne ember, aki ezt nem tudná."
rofl

Hoppázó Beléndek 2010.04.29. 14:34:59

@Gurney Halleck: nem lenne rossz ez a blog, kb, mint bolgár, pont annyira áll középen, viszont a kommentek mindig eszement állapotokról tanúskodnak bizonyos fejekben. persze ha a bloggazdást nem zavarja az acsarkodás, engem sem kéne, de mégis..

kuciber 2010.04.29. 14:35:06

@Gurney Halleck: És tedd hozzá mostmár az RTL-t is.
Ugyanis szegény csóró Stumpf megvette a 30%-át.

Várúr 2010.04.29. 14:35:41

@sziklakerti évelő:
Édes úr, a MN nem hamisított, hanem tévedett vagy csúsztatott, a büntetést befizette, a helyreigazítást közzétette. Apró különbség, de nem egészen mindegy... Drága Bolgár urat azért millerezték, mert n e m igazított helyre és nem ismerte el a hazudozást.

johnny66 2010.04.29. 14:35:48

@WYW:
Nem így értettem, de azt hiszem -sajnos- igazad van, ez a bevett gyakorlat. Nyomunk valami hatásvadász hazugságot, aztán legfeljebb helyreigazítunk, amikor senki nem látja..

(mint ahogy ez is ingyen lett volna ha az elején helyt adnak Kruchina helyreigazítási kérelmének.)

longlife · http://testepitescsakitt.blog.hu 2010.04.29. 14:36:29

Amíg nem ítélnek el minden rendőrt aki arc nélkül brutálisan megvert ártatlan embereket, addig itt nincs demokrácia, nincs jogbiztonság de még csak igazságszolgáltatás sincs!! Ezek után ne csodálkozzanak ha mindenki önbíráskodik!!!!
fasszopó banda

kuciber 2010.04.29. 14:38:54

@longlife: Csupa ártatlan ember verte szét a várost.

Gurney Halleck 2010.04.29. 14:39:47

@Hoppázó Beléndek: úgy érted, hogy pl. én acsarkodom?

WYW 2010.04.29. 14:41:05

@johnny66:

Igazad van, nagy egy hülye a Bolgár úr, mert megtehette volna.
Nem tette, így járt.

Piraeus 2010.04.29. 14:44:19

Nagyon helyes!!

Bolgár egy mocskos, sunyi féreg, aki saját pitiáner anyagi, politikai érdekből gyalázza bűncselekmények áldozatait!

Takarodjon az ilyen fasisztoid szekértoló a média közeléből is!

judimami 2010.04.29. 14:45:10

Mert a jobb oldali média az úgye nem elfogulatlan ?Az überkult Bencsikkel meg HírTV-vel. De ha a seggnyalás jobboldali szépségei érdekelnek ,akkor olvass egy kis Helyi Témát vagy a Józsefváros című helyi érdekletségűt.
A jog előtti egyenlőtlenség csak most kezdődik. Sajnálom az agymosottakat, akik elfelejtették, hogyan működött ez 1998-2002 között.

WYW 2010.04.29. 14:46:09

@Piraeus:

Az Echo tv-ben most van üres státusz kellene oda egy ilyen kiváló szakember. :-)

Dr Kangörény 2010.04.29. 14:48:12

@longlife: igazad van az összes ilyen rendőrt el kéne ítélni, ahogyan a bolgárt is elítélték.

Meg azokat a barmokat is (a károk megtérítésére kötelezéssel), akik gyújtogattak és szétbaszták a várost.

A tüntetés: jogos.
A gyújtogatás: bűncselekmény.

Szőke kisfiú 2010.04.29. 14:50:08

Megállapíthatjuk:

Ha egy MN nyal be csontig a jobboldalnak, akkor az OK. Ha mondjuk a Klubrádió nyal be a baloldalnak, akkor az nem OK.

A következtetés: a jobboldali nyalás sokkal jobb!:D

tlac 2010.04.29. 14:50:53

Bolgárnak sok köszönet jár, hogy narancssárgára festette az ország térképét (nem feledve Fletó elsőségét ebben persze). Két angyalföldi VK-n kell még dolgoznia, hogy meghajoljanak egy ország akarata előtt.

Publius Decius Mus 2010.04.29. 14:53:09

Hajrá Kruchináék!!!

Ez a rohadék BGY először vesztett rajta. Most jöhetnek a rendőrök és a politikusok,NEVEKET AKAROK HALLANI!

tlac 2010.04.29. 14:53:41

angyalföldi hívások közt válogatva :)

sziklakerti évelő 2010.04.29. 14:53:45

@Bukowszky: "miért nem lehet kimondani, hogy igen, a klubrádió az mszp seggnyalodája, szócsöve és kész."

igen, a klubrádió az mszp seggnyalodája, szócsöve és kész.

mint ahogyan a Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, HírTV, ECHO TV, Heti Válasz a Fidesz médiaorgánumai.
és nemsokára az m1, m2, Duna, RTL KLub, Kossuth, Petőfi és Bartók is az lesz.

nyugodj meg, győztetek. :-)

sziklakerti évelő 2010.04.29. 14:55:17

@Szőke kisfiú: "A következtetés: a jobboldali nyalás sokkal jobb!:D"

én középre szeretem! :-)

egyebekben igazad van: a Fidesz kommunistái, oligarchái és seggnyalói jó kommunisták, oligarchák és seggnyalók. de hát ez alapértelmezett, mint autószervizben a szexnaptár. ;-)

tlac 2010.04.29. 14:57:24

BGY végig ünnepelte Fletót, a K4-et, a M4-et, a Ferihegy elpattintását, a MÁV Cargot, a tök-felesleges hidakat, alagutakat, stb. sose kételkedett, sőt. csak már alig lel őstulok betelefonálót...

sziklakerti évelő 2010.04.29. 14:57:42

@Várúr: "a MN nem hamisított, hanem tévedett vagy csúsztatott"

sőőőt: az MN még a csúsztatásait is csak véletlenül követte el.

több százszor.

mondom én: a fideszes hazugság jó hazugság! :-D

Helló Leó! 2010.04.29. 15:02:59

Srácok, engem az aggaszt, hogy a cikkben sehol egy link amellyel ellenőrizni lehetne, hogy tényleg kapott-e büntetést. És a neten sem találom sehol máshol.

Spanish VVax 2010.04.29. 15:06:22

mennyi ordas paraszt van ebben az országban, elképesztő. Mindig ledöbbenek ezektől a vérfröcsögő pajtásoktól akik akasztani akarnak. Ott van nektek az ekho meg a hörr, meg a magyar nemzet. Az elfogódottság igazi hazai fellegvárai !! Minek halgatjátok Bolgárt ? Ki kell kapcsolni oszt' jónapot ! Bárcsak olyannyira lenne például a Mélymagyar (bayer, a megtért libsi fröcsögő műsora az ekhon) elfogult mint Bolgár aki legalább igyekszik valamennyire pártatlannak tűnni, még ha nem is jön össze gyakran.
Persze a jobbos elfultság az a jó elfoguzltság, a a mi tehenünk, nemigaz ? Hát akkor készüljetek a következő 4 évben csak és kizárólag ebben lesz részetek, de hát füleiteknek balzsam a jobbos demagóg torzitás. Egyétek, megérdemlitek !!

KolompárRómeó 2010.04.29. 15:10:26

Drágabolgárúr kiegyensúlyozott? Höhö.

subabubba 2010.04.29. 15:11:25

Van igazság :) Hát ha azoknak kellett volna 2 milliót összegyűjteni, akik szerint kiegyensúlyozatlan elfogult szar Bolgár György, akkor hamarabb meglett volna az itélet.

tlac 2010.04.29. 15:15:07

@Spanish Vax: BGY-t sztem vicces hallgatni, jó szórakozás.

Hoppázó Beléndek 2010.04.29. 15:17:45

@Gurney Halleck: nem, te pl. pont nem. de több komment is elképesztő.

Tibike15 2010.04.29. 15:22:09

Nem kéne gyűjteni neki? Miből fogja szegény kifizetni ?

WYW 2010.04.29. 15:24:20

@Tibike15:
A rádiót büntették nem Bolgárt.

vagyok59 2010.04.29. 15:25:00

@Spanish Vax: Szerintem örömmel fogja venni, ha egyrészét fizeted.

Elvégre neked hazudik:)

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.04.29. 15:28:55

@Gurney Halleck: hülyék. egyetlen szóval sem mondtam, hogy a jobboldal seggét nyalók (Bencsikkel az élen) sokkal különbbek lennének ebből a szempontból!

(ekézem én épp eleget a fideszt is, épp ezért utál engem mindenki mindenhol, mert egyik tetves érdek-szekértáborhoz sem vagyok hajlandó beállni más szekerét tolni)

yda 2010.04.29. 15:29:13

"Albán úr(B.Gy)egy kanálhajlító parafenomén,gondolat olvasó zseni,jövőbelátó istencsászár...vagy amit nehezen feltételeznék róla,hogy egy retardált barom"
"B.Gy.meg akkora sötét paraszt az ország sakktábláján,hogy lassan már leütni sem érdemes,verbálisan sem"
(blog.hu,nol blog,hsz.)

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.04.29. 15:32:04

amúgy meg azért hallgatom néha ezt a legalja seggnyaloda zombirádiót, mert alapvetően szeretem a beszélgetős műsorokat, s debreenben nem igazán van más..

öreg bástya 2010.04.29. 15:34:10

Ez nagyon kevés büntetés, B Gy egy undorító féreg!!!

Talon 2010.04.29. 15:36:39

A rádiót büntették, legalábbis az MNO-s link szerint, nyilvánvaló, hogy jogi felelőssége nincs a Bolgárnak. Egyéb felelősségről pedig minek beszélni

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.04.29. 15:38:02

@Spanish Vax: milliószor korrektebb bayer meg bencsik meg úgy általában a jobbos média, mert ők meg sem próbálnak aljas módon elfogulatlannak, pártatlannak tűnni.. mikor mondott olyat Bencsik, akit amúgy egy buta seggnyalónak tartok, hogy ő pártatlan? amennyire tudom, soha. és ebből a szempontból mondjuk teljesen korrektek.

bolgár meg egy hazug seggnyaló. na, melyik jobb. hahh.

Pettyes Szfinx 2010.04.29. 15:38:09

Kedves Bolgárt-védők és jobboldali médiumokkal példálózók! Van némi különbség... Ugyanis a jobboldali média sosem állította magáról, hogy független és pártatlan, pláne nem a Fidesz-es Bayer Zsolt, vagy Philip, és sorolhatnám...
Viszont Bolgár azt merte állítani, hogy ő kiegyensúlyozottan tájékoztat...
Ekkorát hazudni, azért... Úgy utálja a jobboldalt, és ezt minden műsorában nem kicsit észlelni, hogy csoda, hogy még jól van 4 nappal április 25. után.
Arról pedig nem is beszélve, hogy az a tény, hogy vannak jobboldali médiák, nem ment fel valakit az alól, hogy hazugságot támogat. Ha a jobboldali média tesz ilyet, az sem oké, és az is üldözendő. Erről ennyit.

elég.volt 2010.04.29. 15:39:36

Beszéljük meg, bolgárúrdrága, beszéljük meg. Emigrálni mikor teccik?

egerészölyv 2010.04.29. 15:48:14

Szegény Bolgár Úr - a pornóbotrány után még ez is...

Vigyázzatok, ne bíráljátok, mert még beperel benneteket a végén:)

2010.04.29. 15:51:45

Éljen! Győzöt az igazság! Jöhetnek a sünök! Mert ugye nyilvánvaló, hogy ha a két testvér nem volt ott és akkor, amikor a sünök állítják, hogy de igen, akkor a sünök hamisan tanúskodnak. Mindegyik. És amíg ezek a mocskok nincsenek rács mögött, hanem még mindig egyenruhában flangálnak, addig folyamatosan fennáll a veszélye a bűnismétlésnek. Hogy újra megvernek valakit. Hogy újra ártatlanul juttatnak börtönbe embereket. Hogyan lehet ezek után bármit is elhinni egy sünnek? Vagy többnek? Hogyan lehet a bíróságon bárkit elítélni olyan sünök tanúskodása nyomán, akikről tömegesen derül ki, hogy hamisan tanúskodnak? Pedig a kődobálókat tényleg el kellene ítélni. De így hogyan? Meggyalázták az egyenruhát. Oda a becsület.

2010.04.29. 15:53:36

Győzöt helyesen: győzött.

A szerelő 2010.04.29. 15:58:15

szoktam hallgatni más műsorokat is, pl. Bolgár úrét is a kocsiban. nem azt mondom, hogy soha nem kapcsolom el, mert sokszor annyira idióták telefonálnak be, hogy szenvedés hallgatni :) na, ezért a türelemért tisztelet a műsorvezetőknek :) de egyrész nem hallgatja el, hogy baloldali, tehát elfogult, másrészt nem szidja, szapulja, elmebetegezi .. stb a jobboldalt. és fel mer tenni bal és jobboldali politikusoknak kínos kérdéseket, amilyeneket más műsorokban lehetetlen. utoljára szegény Varga Mihály hebegett-habogott. elfogultságát még elfogadhatónak tartom, különösen néhány jobboldali média személyiség tükrében. az meg, hogy nem helyesbített, baromság volt, megérdemlik a bütit. ilyet sehol sem szabad, nekik sem. szerencsétlen Kruchina fivérek, minden részvétem az övék, drukkolok nekik és remélem, hogy az ő esetük példa értékű lesz mindörökre sok sok szempontból!

stratez 2010.04.29. 16:22:32

Egy időben ennyi csapás, mint amennyi Albán, akarom mondani Bolgár urat érte már-már az együttérzést váltja ki az emberből. Pártja, amelyiket olyan következetesen képviselt a közszolgálatban ugyanúgy, mint az ATV-ben, Klubrádióban, romokban hever. És az is nagy valószínűséggel borítékolható, hogy ezért az utóbbi médiumokban közpénzzel alaposan kibélelt pihe-puha fotelekben is kényelmetlenebb ülés esik majd az elkövetkező időkben.

pitiáner_jones 2010.04.29. 16:22:44

Bolgár úr mindenkivel megértő!
Betelefonála Oszama Bin Laden az afgán hegyekből:
Bolgár: -egész New Yorkot? Túlzásnak érzem, túlzásnak érzem!

(Bödőcs Tibor idézet)

Attila64 · www.sagaontour.ca 2010.04.29. 16:25:24

Na, hiba csúszott a rendszerbe! Valami véletlen folytán a bíró rossz papírt olvasott fel.

orvian 2010.04.29. 16:41:43

@Tehetetlen Dodó:Csak annyit kívánok(magunknak is),hogy legyen igazad.
De azért majd egy v. két év múlva térjünk vissza a megvalósult jogállamra.Remélem akkor is lesz ennyi "köpködő".
Ne legyen igazam.

tények szürke tengere (törölt) 2010.04.29. 16:43:05

Emberek! Van még itt valaki, akit érdekel az igazság? A Kruchina fivérek által indított peben Bolgár György még csak peres fél sem volt, az ítlélet másvalaki ellen szól!!! Bolgár semmilyen valótlan információt nem tett közzé. A műsorban egy betelefonáló élő adásban állított néhány dolgot, amely állítások egy része utóbb nem volt bizonyítható, emiatt a betelefonálót - és nem Bolgárt - valamint az ügyben egyébként vétlen Klubrádiót beperelték Kruchináék. Az eredeti követelésük fele került megítélésre - ez sem kevés persze. Tetszett volna elmenni az ítélet-hírdetésre. Akkor legalább azt tudnátok, hogy ki vett részt a perben és akkor nem kerülnének ki ekkora baromságok az Index címoldalára. Vagy ez már mozgalmi feladat?

orvian 2010.04.29. 16:46:53

@tények szürke tengere: A tényeket a szemellenzősektől számonkérni...

rockjano_ 2010.04.29. 16:47:18

Ugyanmár gyerekek mindkét oldalhoz húzó média elfogult a saját oldalával szemben.

A betelefonálós műsoroknak meg vannak veszélyei nagyon óvatosan kell kezelni és Bolgár ezt nem kezelte jól...van ilyen. Volt már a másik oldalon és lesz is.
(Gondoljunk csak a Magyar Nemzet mennyit helyesbít, hogy veszti el a pereket sorra) ez van.

Egyébként Bolgár tud és akar beszélni a másik oldal képviselőivel és emberi hangot üt meg velük szemben, ez sok jobboldali médiára nemigaz.

A műsorában a betelefonálók a legroszabbak általában de ez a hírTV hasonló műsoraira éppúgy igaz. Amikor akármilyen oldali politikusokat kérdez akkor sokkal jobb.

Nyugi, nem kell itt a nagy hőzöngés.

1-2 ciklus és úgyis megint jönnek a szocik és addig sem lesz jó és utána sem lesz jó. Kormányok jönnek mennek...a baromság marad. Nyugi.

orvian 2010.04.29. 16:48:07

Pontosabban:a tények ismeretét.

sutyerák 2010.04.29. 16:49:38

és milyen boldogok is lesztek,ha nem szól majd a klubrádió amit sosem hallgattatok.
-ne legyen nagyobb örömötök!
-egyébként ilyen indokkal a hír-tévé naponta fizethetne 2 millát,de ugye az más.

Sicc 2010.04.29. 16:50:52

Ez a nyájaskodó zsidó is hozzájárult a parasztvakításhoz akár EU-csatlakozás ügyben, akár a közművek privatizációját nézve.

Kihasználta a közszolgálati médiát arra, hogy pénzt gyűjtsön a magyar oligarchiának. Szemét egy gazember!

orvian 2010.04.29. 16:51:04

@rockjano_:Ez legalább józan "hang" volt.

Köszi:))

orvian 2010.04.29. 16:52:56

@sutyerák: De szól:92.9-et +kapta

tények szürke tengere (törölt) 2010.04.29. 16:54:41

Én csak annyit kérdeznék a tisztelt posztírótól, hogy nem lehet, hogy az MTI azért nem adott még hírt "Bolgár bírósági buktájáról", mert Bolgár ellen nem is hozott senki ítéletet? Miből állna pl. utánanézni mielőtt írsz egy ilyen ökörséget? Vagy azt gondolod, hogy ami a Magyar Nemzetben megjelenik az rögtön igaz? Kis naív.

orvian 2010.04.29. 16:58:14

@tények szürke tengere: Ilyen nick alatt milyen írásra számítasz?

tények szürke tengere (törölt) 2010.04.29. 17:01:58

Kiváncsi lennék, hogy mi lenne, ha pl. Bolgár holnap beperelné az Index-et személyiségi jogi sogsértés miatt, hiszen tényállításként szerepel, hogy pert vesztett és kártérítést kell fizetnie, holott be sem perelték?

bomi 2010.04.29. 17:19:42

@tények szürke tengere: Kíváncsi lennék, mi motivált, hogy frissen regisztrálj a blog.hu-n, csak azért, hogy védjed Bolgár (vagy a saját?) vélt igazad, ráadásul ilyen nickkel bizonyos tényekről tudomást nem véve:
1. A kétmilliós kártérítést ki kell fizetnie, ha nem személyesen Bolgárnak, akkor annak, aki a műsoráért felelős.
2. Nem azért kapnak Kruchináék kártérítéat, mert egy féreg (vagyis a "jólértesült betelefonáló") hazug vádakkal illette őket (szvsz. azért is járna az illetőtől, akit egyébként Bolgár minden bizonnyal jól ismer, és biztosan megvan az oka rá, hogy falaz neki), hanem azért, mert mikor Bolgár "tudomására jutott", hogy valótlan állításoknak adott teret a műsorában, ezzel személyiséghez fűződő és egyéb jogaiban sértette meg a felpereseket (csaknem biztos vagyok egyébként benne, hogy a tényekkel Bolgár jóval előbb tisztában volt), nem tett közzé a műsorában helyreigazítást. (Én azt is elvárnám, hogy bocsánatot kérjen a Kruchina-fivérektől. És még mást is, de persze hiába, egy ilyen jellemtelen embertől mit is várhatnánk.)

vagyok59 2010.04.29. 17:29:36

@tények szürke tengere: Az a lényeg, hogy fizessen valaki kruchináknak. Tökmindegy, hogy Bolgár, a Klubrádió, vagy akár Lendvai.

"Egy" telefonáló akár, hogy téged is láthat, amint fel akartad robbantani a Nemzeti múzeumot, így inkább örvendezz, hogy ez talán megfékezi.

2010.04.29. 17:30:30

nos feleim eljő az idő lassan, mikor mindenki a fasz őt megillető végére kerül. egyeseknek bizony sebes lesz a szája.

tények szürke tengere (törölt) 2010.04.29. 17:42:50

@vagyok59: Rendben. Fizessen, akit erre kötelezett a bíróság. De miért az a cím, hogy "Jogerős! Kétmilliót kell fizetnie Bolgár Györgynek", ha egyszer nem követett el jogsértést és BE SEM PERELTÉK? És, hogy mi motivált a regisztrálásban? Mert szerettem volna elmondani a véleményemet és mert zavart ez a blőd hazugság. A sajtó képviselői ismerik a per tárgyát és kimenetelét. Miért nem lehet a TÉNYEKET, az igazat megírni? Miért kell költeni, olyat, ami nyilvánvalóan nem igaz és hagyni, hogy a kommentelők ezen felbuzdulva kedvükre gyűlölködjenek? Ahogy ezt már mások is megírták, élő adásban bizony bele lehet futni néhány kellemetlenségbe. Honnan tudjátok, hogy nem volt helyreigazítás és nem kértek elnézést?

nyekk 2010.04.29. 17:49:38

..."Bolgár azzal védekezett minden eljárásban (az ORTT-től a polgári perig), hogy állítása szerint őt még soha, semmiért nem marasztalták el, mindig kiegyensúlyozottan tájékoztatott"...

Na! Itt estem hanyatt székestől. Aztán rám szakadt a plafon...
(vagy a Drága Aranyos Bolgár úrra? Csak a robajt hallottam.)

Unommáazegészet 2010.04.29. 18:08:03

Imádom Albán urat. De jobban imádnám, ha befogná végre azt a részrehajló, inkorrekt pofáját. Go Amerika!

nakivagyok 2010.04.29. 18:08:31

@Sicc: Te szerencsétlen idióta,nem zavar hogy a Bolgár nem zsidó?Vagy csak ezzel az egy szóval tudud kifejezni a gyülöletedet?Na neked se legyen jobb örömed!Hüje vagy és kész!Na meg primitiv, de majd Orbán meghálálja neked!
Hogy attól kódulsz!

NEmáááá 2010.04.29. 18:10:56

Minden média (és minden politikus)
rohadt hazug megélhetési geci !
Akár jobbról akár balról hazudik !
Dögöljön meg mindegyik és Ti is mind :)

NEmáááá 2010.04.29. 18:13:35

"Ezután nem tarthat istentiszteletet a román közösség a szegedi szerb ortodox templomban, erről hivatalos levélben értesítette a szerb pap a románt."

Weeheheheeeeeeeeee

Heveseger 2010.04.29. 18:27:56

@nakivagyok: ....hogy kerűl ide Orbán....? A Bolgár olyan amilyen, A "sicc.." irkál amit akar, de a következtetést nem értem ....

fell bandi 2010.04.29. 18:33:49

@nakivagyok: albán úr zsidó, bár nem ez itt a fő kérdés. a probléma az, hogy egy undorító féreg is emellett. a két dolog egymástól teljesen független, mielőtt antiszemét lennék itt...

t a m á s 2010.04.29. 18:39:19

Őszintén örülök hogy kiderült hogy az egykori Balettintézet állványait nem a Kruchina fivérek bontották és tüzelték.
Egyébként állítólag a William Shakespeare műveit se ő írta hanem egy szintén Shakespeare nevű másik korabeli ember.

Nem lehet hogy most itt is erről van szó? Az ez időben Németországban tartózkodó tisztességes jobboldali nemzeti érzelmű Kruchina testvérek nevével visszaélt egy hazaáruló, liberál bolsevik – szintén Kruchina nevű genyó.

És akkor az eddig háborgó lelkem meg is nyugszik.
És a Bolgár Györgyöt se .000.000,-Ft-ra kellene büntetni. Hanem egy Bolgár György nevű ember hetente egyszer Magyar Gárda egyenruhában az Echó TV-ben egy kicsit zsidózna.
És így kerek is lenne a kis Magyar világ

ridegfarkas 2010.04.29. 19:00:36

A 2 milla nagyon kevés,az elvtársak lazán utalják neki segítségül a rendszeres melegszarig történő benyalásaiért.

Az az ember olyan szintre fejlesztette a hazudozását,hogy az már a zsenialitás szitjét súrolja,a stílusa abszolút idegen a magyar jellemtől,olyan homofóbos,cukrosbácsis,undorító,egyfolytában a feddhetetlen erkölcsi állásponton helyezkedik el őszerinte,valójában meg egy hitvány gazember,nem mellesleg,de e ténytől függetlenül zsidó.Nincs ehhez mit hozzá fűzni,csak talán annyit,hogy fejezze be az undorító tevékenységét és ne szennyezze tovább az étert,húzzon el amerikába vagy izraelbe,esetleg csatlakozzon buzefinajozefina barátjához és bújjanak össze melegen kanadában.:)

jutto (törölt) 2010.04.29. 19:04:30

TuRuL_2k2: sztem cinkes ez a posztcím, sehol egy link, összetákolt, utólag pontosított hangulatkeltés ez az egész bolgár meg a klubrádió ellen. nem szoktam hallgatni, de remélem ez a későbbiekben sem lesz büntetendő, mint ahogy itt néhány nick ezt talán még igényelné is, borzalom ez a féktelen vicsorgás némelyektől.

bomi 2010.04.29. 19:06:08

@tények szürke tengere: Hogy valóban jól tájékozott legyél az ügyben (nem feltételezem, hogy nem vagy az, inkább azt gondolom, hogy maszotolsz, csúsztatsz, ferdítesz, mivel személyesen vagy érzelmi függés alapján érdeksérültje vagy az ügynek):
Az adatvédelmi biztos, Péterfalvi Attila állásfoglalása szerint a Klub Rádió a jóhírnév sérelme, személyhez fűződő jogok sérelme, nagy nyivánosság előtt elkövetett rágalmazás és jogosulatlan adatkezelés ügyében is elmarasztalható. Az ORTT panaszbizottsága el is marasztalta a Klub Rádiót Bolgár György elfogadhatatlan műsorvezetői magatartása miatt. A rádió a törvényben előírt határidőn belül a Kruchina-fivérek kérése ellenére nem adott helyreigazítást, ezért indult ez a sajtóper, melyben Bolgáréknak kellett volna bizonyítaniuk Bolgár beszélgetőpartnerének állításait (ennek ugye az ellenkezője bizonyosdott be), most végre három év után, másodfokon, jogerősen erre az eljárásra került pont.
A Fövárosi Ítélőtábla egyébként már korábban jogerősen helyreigazításra kötelezte az adót és Bolgár Györgyöt.
Részlet az ORTT panaszbizottságának megállapításából:
"(...) betelefonáló a panaszosról, illetve családjáról konkrét állításokat fogalmazott meg, többek között bűncselekménnyel vádolva őket (...) több dehonesztáló megfogalmazást is alkalmazott. Ezeket a tényállításokat a műsorvezető csupán helyeslően tudomásul vette, és még csak kételyt sem fogalmazott meg, hogy az elhangzott állítások megfelelnek-e a valóságnak. Ugyancsak megfelelő műsorvezetői válasz nélkül maradtak az érintetteket negatívan minősítő jelzők és egyéb állítások is, ezért a panaszbizottság eljáró tanácsa szerint a sérelmezett műsorszám, illetve a műsorvezető magatartása nem felelt meg a kiegyensúlyozottság és tárgyilagosság törvényi követelményének."
Ennél v.szleg még sokkal súlyosabb Bolgár bűne, hiszen továbbra is falaz a nyilvánvalóan hazug állításokat megfogalmazó betelefonálójának, akiről jól tudja, hogy kicsoda, és azt is, hogy alaptalanul rágalmazott, ezzel hatalmas kárt okozva Bolgárnak, a műsorának és a rádiónak.
Egyébként szerintem az ügy kulcskérdése a titokzatos jólértesült betelefonáló személyazonossága, és esetleges kapcsolatai pl. Bolgárral és másokkal. Nagy kár, hogy erről semmit sem tudhatunk (vélhetően a Kruchina-fivérek sem tudják, ki és miért rágalmazta őket), és a rágalmazót (egyelőre legalábbis úgy tűnik) futni hagyják. Pedig szvsz. megérne egy büntetőpert az, amit csinált (nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás).

Hattory Hanzo 2010.04.29. 19:33:34

@ridegfarkas:

"Az az ember olyan szintre fejlesztette a hazudozását,hogy az már a zsenialitás szitjét súrolja,a stílusa abszolút idegen a magyar jellemtől,"

Azért a Magyar Hírlaphoz képest Bolgár gyenge kezdő, ugyanis nem egész 2 hét leforgása alatt 5 (!) darab cikkben hazudoztak össze-vissza Hont Andrásról. És tették mindezt azért, mert Hont keményen beszólt Széles Gábornak a Hírszerzőn. Ez hogy viszonyul a magyar jellemhez?

Kivlov 2010.04.29. 19:34:41

ezt a férgek rég a Dunába kellett volna lökni, kövekkel a lábán..

szárny 2010.04.29. 19:41:28

@Gurney Halleck: Te volnál Leto Atreides családjának személyi őrzője? Ugyan már. Harkonnen báró orgyilkosa vagy, álnéven... és még most is azt hiszed, a hozzád hasonlókkal együtt, hogy elhiszi nektek az ország az álcát... de nézzél már rá a választási eredményekre...

sunshinetrip 2010.04.29. 19:54:36

Bolgár Györgynél kevés gusztustalanabb közéleti szereplő van a mai magyar valóságban, viccen kívül és pártálláson felül. Öröm olvasni, hogy ha minimális szinten is, de végre ő is megnyalta a rudat.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.04.29. 19:59:36

"2007. március 15-e után Bolgár Megbeszéljük című klubrádiós műsorában egy betelefonáló azt állította, hogy látta a TV2 élő adásában Kruchina Károlyt, amint a balettintézet állványát bontotta és barikádot épített belőle "

valaki azt mondja mar el nekem, ha egy betelefonalo allitotta, akkor miert bolgart buntettek meg...?

en csak ezt nem ertem...

kulonben ertem en, ha valakinek sertik a jogait, akkor azert jogi uton elegtetelt kell venni, az tok korrekt, de miert nem azon vesznek elegtetelt, aki ilyet allitott..????

Caravallo · http://nimfoman.blog.hu 2010.04.29. 20:02:12

Mert ő a felelős a műsoráért. Ennyi.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.04.29. 20:07:00

@Caravallo: nema'..:-DDD

baszod, hirtv-nek es az echo tvnek 1500 evi kozos bevtelet el lehetne perelni ilyen alapon a betelefonaloi es oknyomozoi, vendegei miatt..:-DDDD

mit kellett volna tennie?
megrantani a telefonzsinort, hogy a tulo0ldalon az asztalbafejeljen a csavo, hatyha attol elkussol?:-DDDD

budos ez, nagyon, nagyon budos..:-DDD
ennyire gyorsan nyalnak orban valagaba a birak?:-DD

mert ertem en, ha egy utolag vagott maunikaso jeleneteit megbuntetik, de egy elo telefonos musor...

azert ez elegge meredek:-)

ridegfarkas 2010.04.29. 20:07:24

@Hattory Hanzo: Itt most nem a magyar jellemről van szó,hanem egy undorító emberről és tettéről,mind a két dolog vitathatatlan negatív tény.Ne kanyarodjunk el sunyin a lényegtől,és mások mocska nem kisebbíti senki bűnét.

A magyar jellem köszöni szépen,jól van,a 19 %-os kommunista eredmény sokmindent elmond.A bolgár nem gyenge kezdő a hírlaphoz képest,nagyon is profi ő,évtizedek munkássága van mögötte,tudása professzionális,csak éppen mocskos tartalmú.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.04.29. 20:08:37

@ridegfarkas: "undorító emberről és tettéről,mind a két dolog vitathatatlan negatív tény."

nem o tette..
ez a vicces az egeszben, hogy nem o volt, aki allitott valamit:-DDDDD

szep uj vilag lesz itt, gyerekek..

:-DDD

ridegfarkas 2010.04.29. 20:21:22

@az igazi Sipi: Ki volt az,aki nem volt hajlandó megnevezni a hazug állítást tevő személyét?Ki volt az,aki nem volt hajlandó helyreigazítást közölni a műsorában?Védeni hazug mocskolódót legalább akkora bűn,mint mocskolódni.Nem beismerni a bűnösséget és megtenni,hogy nem korrigálja azt,szintén bűn.És mind a kettő aktív tett.

szubjektiv 2010.04.29. 20:24:13

@az igazi Sipi: Mert ő vezette a műsort, ő a műsor szerkesztője ő nem volt hajjlandó helyreigazítást közölni. Nem azért marasztalták el, mert elhagzott a betelefonálótól ami elhangzott, egy jó ordas hazugság, hanem mert asszisztált a jogsértéshez bőszen.
Tudod az adott sajtóorgánum köteles helyreigazításra.
Bolgár mocskosul viselkedett, emlékszem a műsorra.

Nagyon örülök az igazságos ítéletnek.

tin_opener 2010.04.29. 20:24:58

Nehéz idők jönnek az ATV Újságíróklubjának diszpintyeire.

szubjektiv 2010.04.29. 20:26:56

@nyekk:
Ez a kiegyensúlyozott tájékoztatás tényleg hatalmas szöveg, viccnek mondjuk durva lenne, de ő ugye komolyan gondolja:)

szubjektiv 2010.04.29. 20:34:46

@Szőke kisfiú:
Te erősen képzavarban vagy. Úgy nyal valaki a baloldalnak, hogy számára ismeretlen fiatalemberek személyiségi jogainak durva megsértéséhez asszisztál?
Ennek semmi köze semmmilyen oldalhoz ez tisztán jogsértés és elég súlyos, mint ahogy ez az összegből látszik.
Én egy kicsit csodálkozom is az összegen, de csak azért mert egyébként pl. kártérítési ügyekben igen súlyos egészségi és egyéb nem vagyoni károkért még mindig nagyon kis öszegűek a megítélt kártérítések.

Kivlov 2010.04.29. 20:45:48

@tin_opener:
itt az ideje. ezeknek a férgeknek rég lógniuk kellene...

megmondtam?megmondtam 2010.04.29. 20:46:57

érdekesek ezek a nevek

magyar gyuresz
orosz jóska
bulgár gyuresz
német sanya

oszt mind zsidó

Kivlov 2010.04.29. 20:50:12

@megmondtam?megmondtam:

...nem vész el, csak átalakul...

megmondtam?megmondtam 2010.04.29. 20:53:10

@Kivlov: nem adok 50évet és piréz vezetéknevű is lesz

BandW (törölt) 2010.04.29. 20:55:02

@szubjektiv: Viszont az is lehet, hogy nem marasztalták el a műsor vezetőjét.

Mindenesetre azt sem tudjuk, hogy kit, és azt sem hogy miért marasztalt el a tekintetes bíróság.

Tessenek tanulni a jobboldali médiától.
Címlapon ordasat hazudni és utána 8 pontos betűvel helyreigazítani, vagy főműsoridőben mocskolódni és éjjel 4 másodpercben helyreigazítani egy felvillanó szöveggel.

rambolina 2010.04.29. 20:57:38

@Gurney Halleck: Te canabisz ürülék turkáló szöveged undorító és felháborító.
Nem vagy te cionista, magyargyűlölő?
Tudod hova menjél lakni, ..oda.
Ha balos szoclib vagy, akkor melyik tolvaj frakciónak vagy a tagja? Esetleg seggturkász is vagy? Ez halmozott!

megmondtam?megmondtam 2010.04.29. 21:03:22

@Gurney Halleck: te szemét harkonnen ügynök :D

(asszem mi már dumáltunk vhol máshol..eccer régen nagyon régen, mikor még donald rágót rágott Reagen)

BandW (törölt) 2010.04.29. 21:08:51

oppppsss, megjelent az esti törzsközönség?
:))))

kündü 2010.04.29. 21:15:22

Most mi van??

Én már egyszer a főoldalon jól odakommenteltem,

most hozzam átfele, Ákos, te Kaotikus??!

kündü 2010.04.29. 21:20:30

@kuciber:

Te tényleg hülye vagy...

Egyrészt Öszöd után JOGGAL LETT SZÉTVERVE az - általam islakott, BÜDÖSKOMANCS, VÖRÖS ÉS DÁVIDCSILLAGOS RONGYOKBA ÖLTÖZÖTT

szar BVÁROS, akiknek a vörös és zsidó lakosságát is agybafőbe kellett volna verni és mindegyik kocsiját felgyújtani!!!-

DE:

SPECIEL KRUCHINÁÉK nem voltak benne, te hülye bolsi faszfej!!!

Ergo: a mocsok zsernyákoktól is,

meg a piszokzsidó bolsevik perverztől is JÁR AZ ELÉGTÉTEL!!!

kündü 2010.04.29. 21:22:56

@Kangörény_:

Megkérem a büdöspofájú ZSARUKAT,

NE KOMMENTELJENEK ITT,

mert HALÁLRA FOGOM ÜLDÖZNI ŐKET.

kündü 2010.04.29. 21:24:05

@WYW:

Nem jó a TIPP:

1 milla Bolgártól és
1 milla a Rádiótól!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.04.29. 21:26:09

tehat akkor most lehet tenni buntetofeljelentest a mandiner blog ellen is kozosseg elleni izagatas miatt..?:-DDDD

mert ugye akkor turul bizony felelos az itt kommentben leirtakert...:-)

kündü 2010.04.29. 21:26:36

@sziklakerti évelő:

Ez a helyes trend!

2002-ig a Bal-nak volt 90%-os médiafölénye.

De lassan megjöttek a magyarok is - a zsidó handlék fattyait leváltani....

fourgee 2010.04.29. 21:28:47

Próbáljátok ki a Klubradio.hu keresőjébe beírni azt a szót, hogy Kruchina. Ha Bolgár György nevét írom, vagy más szót, akkor találatokat dob ki, ha meg a Kruchina szót, akkor hibaüzenet fogad...

kündü 2010.04.29. 21:31:29

@Spanish Vax:

Add elő EZT Spain-ben,

te nagyon NEM VAGY KÖZÉNKVALÓ, (magunkfajta),

mondhatnám, magyarságból negatív, osztályozhatatlan, s imádkozom, hogy egyszer beverhessem a komancs pofádat.

kündü 2010.04.29. 21:34:35

Sajnálom,

Ákos, de nem bírom, hogy a Blog.hu lézengő EXTRÉMLIBSI ritterei is hozzászólhatnak, továbbra is,
mint MISE történt vona....

A pluralizmus nem erősségem, ha abban balosok is lehetnek.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.04.29. 21:34:52

@Hoppázó Beléndek: "persze ha a bloggazdást nem zavarja az acsarkodás, engem sem kéne, de mégis.. "

pedig mai iteletbol kiderult, hogy bizony o a felelos az itt leirtakert...:-)

flippant 2010.04.29. 21:38:01

Milyen egy gyík feje van ennek a komcsi tagnak.

BandW (törölt) 2010.04.29. 21:38:49

@kündü:
Miért bakker, mi történt?

Többet ittál mint kellett volna?
:)))

rambolina 2010.04.29. 21:46:20

@Spanish Vax: Ordas paraszt vagy te seggnyaló és turkáló koma. Nem féled az .....-t. Ennyi hazaárulót, a szél mindenhova odafújja a sok szar szemét alakot.
Ki az a bolgár gyugyo, nem itt a másik undormány a szadeszes levitézlett pacalkocsmáros kunce?
Szép kis társaság.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.04.29. 21:47:53

@szubjektiv: akkor koteles egy sajtoorganum helyreigazitasra, ha allit valamit. ahogy ugye pl a magyar nemzet helytelenul allitotta bajnairol, hogy
"– valótlanul állítottuk, hogy a felperes Bajnai Gordon a KISZ reformágából a rendszerváltáskor a Wallis Rt. első embere lett, a valóságban Bajnai Gordon 1999. december 30-án lett a Wallis Rt. vezérigazgatója;
– valótlanul állítottuk, hogy 1999-ben a Bajnai Gordon vezette Wallis Rt. a Hajdú-Bét Rt. Baromfifeldolgozó többségi tulajdonosa lett, a valóságban a Wallis csoport 1999. március 25-i tulajdonszerzésekor Bajnai Gordon még nem dolgozott a Wallis Rt-nél;
– valótlanul állítottuk, hogy a céget nem fejlesztették, csak a pénzt vették ki belőle, valamint ugyancsak
– valótlanul állítottuk, hogy 2003-ban Bajnai Gordont bízták volna meg a cég felszámolásával."

tehat ott a LAP allitott valamit. nem volt igaz, tehat helyreigazitottak.

de mit allitott ez a szerencsetlen perverz?

szubjektiv 2010.04.29. 21:51:40

@BandW: Turul a posztjában leírta, nem értem mi a probléma. Ha a hír nem valós, akkor majd helyreigazít, de nem hinném, hogy álmodta, nem úgy ismerjük.

megmondtam?megmondtam 2010.04.29. 21:58:34

@az igazi Sipi: mi van sipikém, ma kimaradt a téma? feszült vagy? :D

megmondtam?megmondtam 2010.04.29. 22:01:11

@az igazi Sipi: valótlanul állítottuk, hogy fekete kígyóbőr aktatáskában lopták ki a 100milliót. a valóság ezzel szemben az, hogy sötét barna kígyóbőr hatású műbőr aktatáskában, és 120milliót.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.04.29. 22:08:00

@megmondtam?megmondtam: es nem taggyulesen..
tudom, ismerem:-DDD

tehat bajnai pont ugyanolyan artatlan, mint orban viktor?;-))

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.04.29. 22:09:40

@megmondtam?megmondtam: dehpogy vagyok feszult..:-)

nekem nincs miert felnem. nincs vbennem bizonytalansag. sem aggodas:-)

tudom, hogy vagy ugy csinaljak orbanek, ahogy bajnai csinalta es akkor orban karrierjenek orokre vege, vagy nem ugy csinaljak mint bajnai, akkor a gorogok sorsara jutunk es orban karrierjenek orokre vege:-)

szubjektiv 2010.04.29. 22:58:13

@az igazi Sipi: Ekkora nagy ÁSZ lett volna ez a Bajnai gyerek? Micsoda zseni távozik a lelépésével.
Vagy úgy, ahogy ő, vagy sehogy?
Amindenit:DD

BandW (törölt) 2010.04.29. 23:15:30

@szubjektiv:
Praktice az a helyzet, hogy van úgy egy 80 cm széles ösvény, jobbról szakadék, balról mászhatatlan sziklafal.

Ebből azért nem nehéz levonni a következtetéseket, hogy merre kell menni.

tanarseged ur 2010.04.30. 00:04:23

@az igazi Sipi: Nocsak, ballereknél is pukkant a pezsgő vasárnap este? "A Fidesz kétharmadot szerzett, Orbánnak vége!" Jól hangzik, de ahogy mondják, a sínek közt fekvő ember mosolya nem őszinte. :-P

elfelejtette 2010.04.30. 00:30:01

@az igazi Sipi: Miert, hogy csinalta Bajnai? Visszavette az MSZP joleti intezkedeseit? Orbannak erre mar nem lesz szuksege, max. az adocsokkentest kell halasztania. Hiaba varjatok annyira a Fidesz "Sztalingradjat", odebb van az meg.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.04.30. 11:23:34

@szubjektiv: igen
ekkroa nagy az a bajnai gyeerek.

mondhatni az elso ember ebben az orszagnak csufolt rablotanyan, aki miniszterelnokkent viselkdett:-)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.04.30. 11:24:10

@elfelejtette: csak annyit mondok, brezsnyev rovidebb ideig volt egy dominans part elnoke, mint orban egy luzere:-)))

elfelejtette 2010.04.30. 17:15:37

@az igazi Sipi: Az az igazsag, hogy mivel meglehetosen alacsony szinvonalon allandoan a szocikat nyomatod, igy nagyon nem tudok mivel vitatkozni. Az en velemenyem mas, oszt jonapot.

szubjektiv 2010.04.30. 23:20:38

@az igazi Sipi: Hát a véleményünk igen eltérő, ez van.
süti beállítások módosítása