Kotmányozási előjáték
2011. február 15. írta: Doktor Kottász

Kotmányozási előjáték

  El vagyunk kényeztetve rendesen, mi tagadás. Van egy túlhatalommal erős felhatalmazással bíró kormányszövetségünk, amely azt tehetne, amit csak akar, de nem: a szövetség emberei vagy ránk, választópolgárokra hivatkozik, vagy a kedvünket lesi, vagy megkérdezi, mit is csináljanak a továbbiakban. Együttműködés ez, méghozzá a nemzeti fajtából.

  Viccet, naivitást és a polgári körös stílust félretéve két dolog állapítható meg biztosan a Fidesz–KDNP 12 kérdéses alkotmányozós húzásáról: a populizmus minden formáját nagyon megtanulták – ez biztos; és már tudják is kommunikálni ezt – na, ez korántsem ennyire biztos. Mert mi is történik?

  Szájer József és Szili Katalin a Miniszterelnökségen (tehát egy Fidesz-alapító, egy ex-MSZP-s Orbán Viktor előszobájában) bejelentette: minden választókorú polgár kap majd levélben tucat kérdést arról, hogy hogy s mint képzeli el a T. vp. a készülő kotmányt, mint olyat. Külön vitát lehetne nyitni róla, hogy kell-e egyáltalán alkotmány, és ha igen, akkor miért épp most – a disputa parttalan lenne, mert ha csak nem csapódik be a Kárpát-medencébe egy Magyarországnyi meteorit, akkor lesz új alkotmány és kész. Úgyhogy inkább nézzük a kérdéseket - nem biztos, hogy ebben a formában postázzák, az MTI tudósításából dolgoztam.

1. Az új alkotmány csak az állampolgári jogokat vagy a kötelezettségeket is deklarálja-e?
2.Vegyen-e védelem alá olyan közös értékeket, mint a család, a munka, az otthon, a rend és az egészség?
3.Járjon-e szavazati jog a kiskorú gyermekek után?
4. engedjék-e a gyermeknevelés költségeinek megadóztatását vagy sem?
5. Az új alaptörvény vállaljon-e kötelezettséget a jövő nemzedékek után?
6. Az alkotmány fejezze-e ki a határon túl élő magyarsággal való nemzeti összetartozás értékét?
7. Védje-e a Kárpát-medence természeti sokféleségét?
8. Védje-e fokozottan a nemzeti vagyont?
9. Csak átlátható gazdasági hátterű társaságok számára legyen-e nyitva az állami forrásokhoz való hozzájutás?
10.A bíróságok számára legyen-e mód a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés kiszabására?
11.Szankcionálják-e a parlamenti bizottságok előtt való meg nem jelenést?
12.Kell-e az alkotmánynak korlátot állítania a mindenkori kormányokkal szemben annak érdekében, hogy az adósságállomány ne haladhasson meg egy bizonyos szintet?

  A trükk ugye az, hogy ezzel a referendumnál olcsóbb kérdőívesdivel, ami nyilván a nemzeti konzultáció nevet kapja, ki lehet küszöbölni majd az alkotmány elfogadása után, kultúrnemzeteknél szokásos népszavazást. (A parlament feloszlatását, és az új választások kiírását már nem is említem.) És ez azért baj, mert gyávaságra vall. A Fidesz ugyanis pontosan tudja, hogy egy vasárnapi referendum utáni hétfő nem olyan mint a többi. 2008 szociális népszavazásos márciusa nem is volt olyan rég ugyebár. Olyan ez, mint az Idő van című filmben az a jelenet, amikor a szállodaportás már a nyaralás előtt kitölteti a vendégekkel az elégedettségi kérdőívet – biztos, ami biztos alapon. Ezt a körkérdést meg követi majd egy diadalmas Orbán- és/vagy Szijjártó-sajtótájékozató, aminek akár már le is írhatnám a szövegét az emberekről, a magyarokról, az összefogásról, az értékekről, a forradalomról és a szavazófülkéről, bár lehet hogy most a postán fog végbemenni a revolúció. De az erre válaszul adott MSZP-, Jobbik- és LMP-közleményeket sem nehéz elképzelni.

  Ja, a kérdések. Röviden: homályosak és egy-két kivételtől eltekintve demagógok. Kicsit bővebben: ha szigorú vagyok, vagy Debreczeni József, akkor azt is mondhatom, hogy ügyesen becsempészik a NENYI-t az alaptörvénybe, ha pedig józan, akkor azt, hogy naná: az említett öt alapérték simán megéri, hogy szerepeljen az alkotmányban. Amúgy meg persze: legyenek csak ott a kötelességek is, de mit is értünk alattuk? Aztán hogyne, korlátozzuk alkotmányosan a következő kormányokat az államadósság ügyében, de a kérdőíven azért valami szám is lesz, ugye? És ha már ennyire benne vagyunk: esetleg a pártfinanszírozásról is lehetne kérdezni valamit? Tetszik aztán ez az „átlátható hátterű gazdasági társaságok” fixált lájkolása is, csak tudnám, mit értsek alatta? Továbbá mi is az a természeti sokféleség? Kiskorú gyerek után járó szavazati jog kiterjesztése: ha Orbán Viktor az alkotmányos magzatvédelemben (helyesen) meglátta, hogy ennek kapcsán (sajnos) irgalmatlan széles támadási felületet adnak az ellenzéki pártoknak, akkor egyszerűen nem hiszem el, hogy ennek az ötletnek a kapcsán nem látja ugyanezt.

  A többi kérdés esetében pedig elég kis hibaszázalékkal belőhető, hogy milyen válaszok érkeznek majd. Már csak azért is, mert szépen kitöltve visszaküldeni valószínűleg csak az fogja, aki áprilisban és októberben a Fideszre szavazott, a létharcot és polgárháborút egyszerre vívó szocialista párt hívei valószínűleg Kaya Ibrahim és Josip Tot ki- és hogylétéről érdeklődnek majd. A többi néma csend.

  És megy is majd szépen a kérdőív a kukába a postaládába bedobott Tesco-reklámmal együtt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr822659653

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az új alkotmány/3.: Szavazati jog 2011.03.05. 13:17:17

Talán a szavazati jog kérdése az, amire igazából talán kár is bejegyzést vesztegetni, hiszen elvárható lenne, hogy a XXI. században mindenki számára morális posztulátum legyen, hogy nemétől, vallásától, világnézetétől, keresetétől, végzettségétől, stb....

Trackback: A Kormány 12 pontja 2011.02.15. 16:13:44

1. Kivánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltörlését.1. Az új alkotmány csak az állampolgári jogokat vagy a kötelezettségeket is deklarálja-e?Értelmezhetetlen. Az állampolgári jelzőt az alapvető jogokra a rendszerváltásig volt szokás használni, az alap...

Trackback: Valóság nagybátyánk elutazott 2011.02.15. 13:58:48

A hazai és nemzetközi sajtó kitüntetett figyelme közepette tartotta meg parlamenti beszédét tegnap Orbán Viktor. Az országgyűlés tavaszi ülésszakának nyitó ülésén elhangzott húszperces napirend előtti felszólalástól végre konkrétumokat vártunk. Nem kap...

Trackback: Kétségbe vonható a Fidesz-KDMP alkotmányozási joga? 2011.02.15. 13:42:47

 Nagy bajban van a bal és liberális értelmiség, mert az elmúlt 20 év legkártékonyabb 8 éve után az ellenség alkotmányozni fog. Tenni ellene nem nagyon lehet, alternatívája meg szokás szerint nincs az ellenzéknek. Az alternatíva felmutatásához gond...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.02.16. 11:04:02

@proeskontra:

1. Sehol nem állítottam, hogy az Index független.
2. Az Index nem visszafogottan, hanem igen vehemensen kritizálta az előző kormányt.
3. az előző kormány idején valóban ajánlották az mszp-s pártblogokat, de az emlékeim szerint messze nem rendszeresen.
4. most is kinn van nem egyszer a Mandiner, a VV, Vbőr és társaik. És lehet, hogy kritikus írásokat jelentetnek meg, de ez egyrészt miért is baj (????), másrészt inkább ezek tegyék, mint a legdurvább orbángyalázó, gonosztörpéző, sistergő gyűlöletű balblogok, mint a piroslap és társaik.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.02.16. 11:08:01

@mavo: én is magamat.

Csak látod, ilyenkor leszek kétlelkű. Mert egyszer arról kell győzködnöm a nagyérdeműt (pl. Téged), tehát azokat, akik szerint ez a blog nem eléggé kritikus a kormánnyal szemben, a vehemensebbek szerint permanens seggnyalásban vagyunk, hogy itt rendre kormánykritikus írások jelennek meg, máskor meg arról kell győzködnöm az Olvasót, akik szerint a Mandiner túlzottan is kritikus a kormánnyal, hogy nem lettünk indexbérencek és nem álltunk át a kommerek oldalára.

Tudsz megnyugtató megoldást a helyzet feloldására?

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.02.16. 11:10:19

@politicus: Úgy látom, hogy Téged a tények nem zökkentenek ki, ugyanúgy ragaszkodsz a téveszmédhez.

A Vastagbőrre és a Véleményvezérre még a legnagyobb jóindulattal sem lehet a kormánypárti bélyeget ragasztani.

3. Rosszul emlékszel. Rendszeresen ajánlották, minden nap.
4. De mi az oka, hogy míg a kormányváltás előtt ajánlottak kormánypárti pártblogokat, amelyek az "ellenzék ellenzéke"-típusúak voltak. Addig most nem ajánlanak ilyeneket, hanem olyanokat is csak ritkán, amelyek úgy-ahogy esetleg talán kormánypártiak, mégis csak kormánykritikus írásaikat rakják ki. Erre még mindig nem kaptam választ. Mi ez, ha nem elfogultság, pártosság?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.16. 11:11:14

@proeskontra:

"Nem én vagyok az egyetlen, aki gumigerince nemlévén feladta a blogolást, mert az nem jó móka, hogy magamnak blogolok. Ha lehetőséget kapnék én is arra, hogy néha kirakjanak, írnék és még sokan, akik kormánypártiak."

ez már lassan pszichózis, ne haragudj.

az index alapvetően kőkeményen bulvár, tehát azt rakják ki, amire jön a commentwar. sokkal fontosabb témákról is írtam már, mint hogy tomkat hogyan égette magát pár éve, mégis az került címlapra, mert arra zuhannak az olvasók. egyébként meg a jobbklikk és a konzervatórium is gyakran volt címlapos, nehogy már ők is klónhívők legyenek, mert megeszem a kalapomat.

ez egy ilyen dolog, ismétlem. 2010 áprilisa előtt a ballerek verték magukat, hogy csak ellenzékiek kerülnek címlapra (és akkor meg ez nem volt igaz), most meg pl. te.

tényleg elképzelhetetlen, hogy a mostani kúrmány sem maga a tökély? lászló csaba például milyen egy gáz komancs, amikor olyanokat mer nyilatkozni, hogy a fijjugnak volt 8 éve, és mégsem készültek fel a kúrmányzásra?

(OFF ugyan abszolút feleslegesen, és persze demagóg módon rángattad ide, de a médiatörvényt most módosítják, na most mondd, pedig hát tökéletes volt, és nem volt olyan benne, ami más európai, bla, bla, bla. ON)

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.02.16. 11:15:18

@politicus: Én is sajnállak. Erről az jut eszembe, amikor Bayer Zsoltot a kuruc.infón zsidózzák, a Népszavában fasisztázzák, ettől még Zsolt nem lett egy pártatlan és középen álló újságíró.

Én arra egyáltalán nem lennék büszke, hogy monomániás Orbán-fóbiás frusztrált baloldaliak kormánypárti seggnyalóznak titeket. A Népszavának még a Népszabi sem elég balos.

Egyébként szerinted az normális, hogy történjék bármi, legyen akármilyen aktuális téma, mondjuk legyen Schmitt Pál újévi köszöntője, ekkor az Index egyből ajánl a témában 8 blogot és 8-ból 8 a legbrutálisabban támadja az elnököt. Nem férne bele a kiegyensúlyozottságba, ha mondjuk 7 támajda, 1 pedig dicséri?

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.02.16. 11:17:25

@mavo: DEBILKÉM! Hányszor írjam le, hogy CSABA LÁSZLÓ!!!

Amúgy úgy hülyeség, amit írsz, ahogy van. Miért is voltam demagóg?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.16. 11:18:37

@politicus:

ezt szerintem már lebokszoltuk párszor. és el is ismertem, hogy a kezdeti (csúnyán) bénázós körök után lassan (ez szubjektív, és utólag tényleg én voltam türelmetlen, ezt elismerem) valóban elmozdultatok onnan, ahol egy éve voltatok, és ez önmagában elismerésre méltó.

szerintem nem teljesen komolyan kérdezted, de próbálok komolyan válaszolni: nincs igazán erre megoldás, talán nem is kell "megoldás". ha ez téged vigasztal, én is voltam már komcsi-, fidesz-, sőt jobbikbérenc is - tudtak néha felvidítani a postjaimra érkező kommentek. :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.16. 11:19:42

@proeskontra:

folyton keverem, bocsika. ez olyan lehet, mint tótánál az örökös szÍÍÍÍÍjjártózás.

Google 2011.02.16. 11:21:58

@politicus:

A Vv, Vastagbőr milyen oldali irányultságra példa?

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.02.16. 11:22:05

@politicus: Elegáns kicsúszás. Megint. Megint. Elképesztő vagy. Mindig kitérsz a kellemetlen kérdés alól, inkább terelve a témát visszakérdezel. Tanítani kéne.
Szerinted lehetséges az, hogy habár a választópolgárok döntő többsége fideszes, mégsincs egy fideszes blog sem?
Amúgy pedig borzasztó gusztustalannak érzem a kérdést, olyan, mint amikor a nagy multi miután ellehetetleníti a kis cégeket, azok sorban bezárnak, ezután felháborodottan visszakérdez, hogy ő nem tehet arról, hogy monopólium, hiszen mindenki nyithat boltot, ha akar...
Ismétlem: én szívesen blogolnék, csak gumigerincem nemlévén feladtam.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.02.16. 11:23:45

@mavo: De valójában Te egy független, középen álló, a józan ész pártján álló vagy...mint mondjuk Tóta W.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.02.16. 11:23:47

@proeskontra: De beleférne, ha ilyeneket is ajánlanának.

Egy dolgot fogadj el pls.: ha ennek a kormánynak kritizálandó lépései lesznek, azt ezután is meg fogjuk írni. Erre pl. ez a tömény hülyeség itt fenn kiváló példa. Ez a kérdéssor 4-6 hónapnyi alkotmányozás után a minimum szintet se súrolja. Ezt akkor is megírjuk, ha nem tetszik a jobboldali közönségnek.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.02.16. 11:28:20

@politicus: Korrekt választ nem kaptam (nem is reméltem), de végülis a sorok között elismered, hogy igazam van, ami azért szép teljesítmény.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.02.16. 11:33:25

@proeskontra: a gumigerincezés nem vitaalap. Onnan folytatjuk, ha erről a szerről leszállsz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.16. 11:35:50

@proeskontra:

"Nem férne bele a kiegyensúlyozottságba, ha mondjuk 7 támajda, 1 pedig dicséri? "

kiegyensúlyozottság, muhaha.

tényleg úgy gondolod, hogy ha jóskapista tajrészegen elüt egy falka óvodást, akkor erről kiegyensúlyozottan kell válogatást közölni? az a "korrekt", ha öten ekézik, egy meg védi, hogy hát miért ugrott szegény elé egy falka óvodás, biztos direkt csinálták, hogy szívassák. tuti?

smitpaja egyöntetű elutasítása biztos nem jelentheti azt, hogy szegénykém (az abszolút elismerésre méltó sportkarrierjétől teljesen függetlenül) egy ostoba, szervilis fasz, és jé, ez tükröződik is a bloggerek róla megjelenő véleményében? hát mik vannak!

én elvben egy maszopfan vónék a szemedben (és rendes vagyok, mert ezért a súlyos sértésért nem küldelek el a tudod, hová), de a büdös életben nem jutna az eszembe, hogy pl. egy szekeresimréről egy nyakóistvánról egy szilikatalinról, vagy egy puchlászlóról "kiegyensúlyozott" véleményeket várjak el (és akkor mesterházyt, pótdíj jánost - de tudod mit: nagyjából majdnem az egész maszopos társaságot - még meg sem említettem), mert szerintem pártállástól függetlenül ocsmány véglények. mi ebben a különös? és szijjártó nem egy faszfej? tényleg?

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.02.16. 11:36:16

@politicus: Ovis. Olcsó dolog erre fogni, hogy kiszállsz a vitából, mivel Te is látod, hogy bizony nehezen tudod alátámasztani igazadat.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.02.16. 11:37:47

@mavo: Most nehogy már örüljek, hogy az LMP környékén is ugyanolyan suttyók vannak, mint az MSZP környékén.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2011.02.16. 11:38:34

@proeskontra: nem szállok ki, holnap folytatjuk, most mennem kell, addig gondolkodj.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.02.16. 11:40:05

@Google: Hagyjad, szegényt már így is úgy belezavarodott a mondókájába. Sajnálom, mert értelmes jóravaló gyerek, csak hát ki meri a "főnökét" a nevét vállalva szidni?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.16. 11:40:41

@proeskontra:

"A Vastagbőrre és a Véleményvezérre még a legnagyobb jóindulattal sem lehet a kormánypárti bélyeget ragasztani."

nü, hát tavaly április előtt se lehetett. vagy igen??? és akkor is szinte naponta index címlaposak voltak. csak ez mostanra ugye baj, akkor meg természetes volt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.16. 11:41:33

@proeskontra:

a francba, pedig hogy követelőztem, hogy ennek örülj ...

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.02.16. 11:41:49

@politicus: Nem nekem kell gondolkoznom, hanem Neked, mert Te vagy adós nekem a válaszokkal és nem fordítva.:) De amúgy örülök, hogy ilyen "nagy emberek" egyáltalán szóba állnak velem. Mert eddig a csúcsteljesítmény az volt, hogy a blogomat annó megszállta egy MSZP-s kommandó. :)

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.02.16. 11:43:25

@mavo: Igen, csak mellette volt akkor Pirosalap, Egyenlítő, Fideszfigyelő is. Vagy ezt már elfelejtetted? Hol van most az MSZPfigyelő, a Narancslap és a Ráktérítő?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.16. 11:45:53

@proeskontra:

komolyan érdekelne, az efféle baromságokra miért van szükség.

Google 2011.02.16. 11:48:37

@proeskontra:

Hagynám én, nem is feltétlenül vele van bajom, hanem az egy emelettel feljebb lakókkal.
Mert hagynák ők másra a piszkos munkát, ki szereti bepiszkolni a kezét, na de az egyenlítő, vagy a piroslapok és társaik, tudnak-e olyan profi munkát végezni, mint az Index? Hát nem.
Az első perctől támadásba lendültek, Balog Zoltán, hírcsárda, anyán tyúkja, látszott, kötekedni fognak, nagyítóval fogják keresni azt, ami az előző kormányban majd' a szemüket szúrta ki.
Tegyék, csak tudják, hogy tudjuk!

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.02.16. 11:54:23

@politicus: @mavo: Nekem nem a kormánykritikával van a bajom, hanem annak minőségével, mennyiségével, vehemenciájával. Szerintem klinikai eset, ha valaki megpróbálja letagadni, hogy a mostani kormánykritika minden eddigit messzemenően túlszárnyal. Hazudik, aki azt állítja, hogy a kormányváltás előtt valaha is volt ilyen mértékű és brutális hangnemű kormánygyalázás (akár az Indexen, akár máshol). Tudjátok én is szívesen kritizálnám a kormányt, mert rengeteg dolgot tudnék mondani, amit másképp csinálnék, csak akkor ha ilyen szőnyegbombázás, hisztériahadjárat, össztűz alá kerülnek, akkor egy normális, jóérzésű emberben nem alakulhat ki más reakció, csakis hogy a méltatlanul megtámadott védelmére kel.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.02.16. 11:54:48

@Lew Archer: minden cselekvést lehet bírálni, legfeljebb mandarinos barátaink hiszik, hogy ez valami rendkívüli intellektus megnyilvánulása.
A kérdés az, hogy mit, milyen szempontokat kérnek számon egy cselekvésen, egy politikán.
A mandarinok fél éve a ballib ellenzék szempontjait tolják.
Lehetnének a kormány jobber vagy konzerv kritikusai is, ilyen létezik a világban, de erre vagy nem képesek, vagy más most a megrendelés, vagy a kettő együtt.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.02.16. 11:54:56

@Google: Teljesen igazad van, szívemből beszélsz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.16. 11:57:14

@proeskontra:

(újra küldöm, mert error volt, remélem nem lesz dupla)

lassan kezd megváltozni a kiindulási alap, és ez is már valami.

egyébként bizony, akkor meg volt sasika, a segghülye kormánypárti tanárembör, bizony, jóformán naponta. ja, meg reakció/mandiner, ami csak nem volt kormánypárti, vagy igen?

és csak mert folyton az egyenlítővel jössz: az egyenlítő kb. 2009 vége óta létezik egyáltalán, és baromi sokáig - talán a kubatov ügyet, meg pár ótvar szar "botrány" videót leszámítva jelentőset nem alkotott. és csak azért került (szerintem) címlapra, mert indulatokat kavart mindig is - ahogy sasika is.

nagyon régi felfedezés egyébként, hogy az emberek többsége inkább a (számára) negatív mintát fedezi fel, gondolom afféle önigazolásként, nem tudom, és most nincs se kedvem, se időm ennek érdemben utána olvasni. jó példa rá amúgy tetszőleges gyenge pókerjátékos, akit folyton sújt a pech, csak ő nem játszik szarul soha.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.02.16. 11:58:54

@tölgy: Te mindig hozod a formádat, öröm olvasni. Amúgy nagyon korrekten foglaltad össze szerintem.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.02.16. 12:00:27

@mavo: Hol van most az MSZPfigyelő, a Narancslap és a Ráktérítő?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.16. 12:08:25

@proeskontra:

ne haragudj, de ez megint a szelektív memória esete. úgy szidták a blogok a klón-bajnai tengelyt, hogy csak na. tényleg nem tűnik fel, hogy 90%-ban hótt ugyanazok ekézik ezt a kúrmányt, mint előtte amazokat?

és a vehemenciának nem lehet olyan oka, hogy az elkúrás után mindenki (én is!) potens, kiszámítható kormányzást, nem pedig össze-vissza hadoválást, időnként nettó hazudozást, teljesítmény helyett pedig folytonos offenzívát várt ezektől? nem rémlik, hogy a fidesz mellett az egyetlen állandó érv az volt, hogy 98-02 között semmit sem kúrtak el? nem tudom, emlékszel-e de a 29 pont után (baller droidokat leszámítva) mindenki pozitívan állt ehhez a kormányhoz (én is, bizony, én is)? hogy na, csak elkezdik végre, biztató az irány, csinálják már?

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.02.16. 12:11:04

@mavo: Hol van most az MSZPfigyelő, a Narancslap és a Ráktérítő?

Ugye azt azért nem várod el amúgy, hogy elhiggyem, hogy a Varánusz, az Örülünk Vincent, a KettősMérce (magyarinfo) és társai a Fideszre szavaztak?

Gábor217 2011.02.16. 12:18:16

Várjunk egy pillanatot! Attól,hogy egy blog kritikát fogalmaz meg a kormánnyal szemben, miért lenne egyértelmű, hogy milyen beállítottságú?

Jobboldali gondolkodásúként, a magántulajdon szentségét tiszteletben tartóként zavarhatja az embert a manyup pénzek lenyúlása.

Tisztes jobboldali polgárt zavarhatja, hogy az alkotmánybíróság jogkörét kurtítják, amikor elzavarják a költségvetési tanácsot.

Jobboldali szavazópolgárt is zavarhatja, ha az arcába hazudik a kormány, a miniszterelnök és a szóvívője.

Csak azért kéne lojálisnak lenni a kormánnyal, mert jobboldalinak mondja magát?

Egyet kell értenem egy olyan jobboldalival, aki idiótaságokat mond, csak azért, mert jobboldali?

Azért kell védenem a 12 kérdést az alkotmányról, mert a fidesz jobboldali?

Ezek tények, törvények, döntések. Rá vannak nyomtatva a papírra a kérdések. Most a miniszterelnök személye alapján kéne eldöntenem, hogy mekkora idiótaság ez a 12 kérdés, vagy maguk a kérdések alapján?

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.02.16. 12:20:20

@Gábor217: Megszületett az új Debreczeni József, a normális jobboldal hangja.

Gábor217 2011.02.16. 12:22:04

@mavo: Azért csak beremegett kicsit a léc a Kósa-Szijjártó ámokfutástól!?

Egyébként a remény az megvolt, a szavazatokban manifesztálódott.

A 2/3 a remény 2/3-a volt. 2/3 már nincs meg támogatottsában, és a remény még tartja magát.

Még mondogatják, hogy csak várjuk meg, mit fognak tenni. Várjuk meg, hátha bejön Orbánék húzása. Hátha... Nagyjából ez az érv, ami az Orbán-kormány mellett szól. Na meg az, hogy milyen az ellenzék.

Google 2011.02.16. 12:27:08

@proeskontra:

Az a baj, hogy ebből, így, nem lesz semmi.
Mert ha most elkezdünk revánsot venni azért, hogy milyen ádázul szidták valakik a szegény MSZP-t is - talán nem volt jogos? -, és ugyanúgy szidjuk tovább a Fideszt, mintha mi sem történt volna, akkor esetleg nem tudjuk megkérdezni a többi párt jeles képviselőjét, mit és hogyan tennének másként. Milyen ötleteik vannak, hogyan lehetne kihúzni a szekeret a sárból, ilyenek.
De ezzel, hogy az MSZP rakja a küllők közé a botot, és mi megjátsszuk, hogy félrenézünk, ne szédítsenek.
Amikor Szily írt egy pimaszabb cikket Gy.F. -ről, összehívták a rögtönítélő bíróságukat, magának UP-nek is magyarázkodnia kellett, hogyan történhetett ilyen malőr egy talán fölkészítettel.
Hamvasan lehet előjönni azzal, hogy jaj de szexi az ellenzékiség, de legalább szűznek ne kelljen őket látni!

Google 2011.02.16. 12:32:30

@Gábor217:

Bocsánat, amikor valamiről eldönti, hogy jó vagy rossz, felejtse el a politikai beállítottságát, legalábbis próbálja meg!
Egyből könnyebb dolga lesz.

Google 2011.02.16. 12:35:04

@Google:

Ja, és ne csak magára gondoljon. Gondoljon a közösségre, legyen az bármilyen nehéz is. Egyszer csak megtérül.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.02.16. 12:35:42

@Google: Jó, hát teljesen egyetértek. Gyakorlatilag már ott tart a magyar média (habár már nincs is sajtószabadság, ugye), hogy a kormány döntéseiről, terveiről, egyáltalán a kormányzásról csak úgy értesülünk, hogy épp mit és hogyan szúrt el a kormány, épp ki mekkora hülyeséget mondott és épp mivel teszik tönkre az országot. Egy permanens és minden mást elvakító kormányellenes gőzhengerré alakult át gyakorlatilag a teljes magyar média egyemberként. Ez nem kormánykritika (amit támogatnék is), hanem a kormány bármilyen aljas és nemtelen mindenáron való lejáratása és ellehetetlenítése. És az a szomorú, hogy bármennyire is egyelőre ennek hatása még nem látszik a támogatottságban, 2014-ig ilyen teljes pályás letámadás mellett semmi esélyük sem lesz az újrázásra, akármennyire is reménykeltő egyébként a kormányzásuk.

Gábor217 2011.02.16. 12:52:49

@proeskontra: Azért maradt utolsó bástyának a közszolgálati média. Bár ezzel legfeljebb az mr2 hírblokkjában találkozom. "Kiegyensúlyozott".

Ja, és ne feledd a nemzetközi nyomást is, mind gazdasági, mind politikai vonalon.

Ha lennének eredmények, akkor talán más lenne a helyzet. Az oktatási törvényt teljesen újratárgyalják.

A reformcsomag még mindig sehol. A nyugdíjrendszer fenntarthatóságáról még nem hallottam vezető kormánypárti politikust beszélni.

Mire fel a hurráoptimizmus? Mik a bíztató jelek? Hogy az államosított manyup pénzekkel még kihúzzuk pár évig? Utána mi lesz? Mit mond a kormány, hogy mi lesz? Egyenesen a parlamenti közvetítésből sem derült ez ki. Azt is a gaz komcsik manipulálják?

Új alkotmány úgy tűnik lesz. Aránylag gyorsan. Remek, de egyrészt kevés a konkrétum, mert még csak kérdezgetik a zembereket. Másrészt meg nem érzem azt, hogy különösebb bajok lennének az alkotmánnyal.

A hiánycélt úgy néz ki, sikerült 2010-re tartani. A forint árfolyama sincs alacsonyan, de az elmúlt 9 hónapban nagy mozgások voltak, ami nem jó.

Az egykulcsos szja alapvetően jó, kérdés, hogy mennyibe kerül, és honnan van meg rá a fedezet. És nyilván az átlagot, vagy annál kevesebbet keresőket negatívan érinti.

A családi adókedvezmény is jó, bár itt is megvan, hogy az alacsony jövedelműek abszolút értelemben kevesebb plusz pénzt takaríthatnak meg így.

A baj, hogy a káros, elhibázott döntések vannak többségben. Ez látszik is, amikor korrigálniuk kell.

Egy kormánytól alapvető elvárás, hogy jól működjön, ez a dolga. Erről elvileg nem kéne ódákat zengeni. De amikor rosszul működik, hibát hibára halmoz, azt igenis szóvá kell tenni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.16. 12:55:49

@proeskontra:

ismételheted még sokszor, a válaszom változatlan marad: ha lesz rájuk igény, majd megcsinálja valaki, és ha elég indulatot keltenek, majd kikerülnek címlapra.

a bloggerek a hibásak azért, mert elég egyöntetűen nem tetszik nekik, amit a kormány csinál? hová tűnt az érv a népszerűtlen kormányról? a bloggerek a hibásak, mert fideszék nem képesek a maszopos egyenlítő megfelelőjét megcsinálni?

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.02.16. 12:59:37

@mavo: Nagyot csodálkoznál, ha esetleg megvenné az Indexet egy jobboldali pénzember és csupa jobboldali blog lenne ajánlva, pár év alatt teljesen elhalnának a balos blogok, mert a kutya sem olvassa őket, aztán meg szépen széttárnánk a kezünket, hogy kérem szépen hol vannak a balos blogok?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.16. 13:00:27

@proeskontra:

"Gyakorlatilag már ott tart a magyar média (habár már nincs is sajtószabadság, ugye), hogy a kormány döntéseiről, terveiről, egyáltalán a kormányzásról csak úgy értesülünk, hogy épp mit és hogyan szúrt el a kormány, épp ki mekkora hülyeséget mondott és épp mivel teszik tönkre az országot."

na, megint a médiafölényes sirám. ha a kormány sikereiről akarsz hallani, akkor tessék, ott a magyar nemzet, a magyar hírlap, a demokrata, meg a királyi média. vagy neked már szentesi zöld lászló ódái sem elegendőek?

Gábor217 2011.02.16. 13:00:59

@Gábor217: Ja, és további pozitívum, hogy 10mrd-os stadiont kap Debrecen. Szerintem 100mrd-osat kellene.

Gábor217 2011.02.16. 13:02:49

@mavo: De sajnos abban a fránya Heti Válaszban sem lehet már bízni, mert abban is jelent már meg kormánykritika.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.16. 13:04:07

@proeskontra:

"Nagyot csodálkoznál, ha esetleg megvenné az Indexet egy jobboldali pénzember és csupa jobboldali blog lenne ajánlva, pár év alatt teljesen elhalnának a balos blogok, mert a kutya sem olvassa őket, aztán meg szépen széttárnánk a kezünket, hogy kérem szépen hol vannak a balos blogok?"

ha ezt te el is hiszed, akkor nagyobb baj van a fejecskédben, mint hittem. az megvan, hogy az index és a mandiner tulajdonosa egy időben ugyanaz a személy volt? :)

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.02.16. 13:05:25

@mavo: Ennyire cinikus és demagóg embert rég láttam, bár Politicus sem piskóta. Tudom, hogy ez a liberális cinikusság a Mandineren meg az Indexen menő, de józan számítás szerint inkább szánalmas.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.16. 13:05:34

@mavo:

ja, és mondjuk egy vastagbőrt le balosblogozni, na az a durva. :-P

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.16. 13:08:08

@proeskontra:

miért, mit szeretnél, hogy kihozzak? tényleg érdekel.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.02.16. 13:11:12

@mavo: Azt az egész hozzászólásodat úgy ahogy van nem értem. Fejtsd ki, hogy az olyan Fidesz-droidok is megértsék, mint én.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.16. 13:17:22

@proeskontra:

összesen annyit, hogy jó esetben a tulajdonos hagyja működni, amit megvesz. egyébként értem én, hogy mire akarsz kilyukadni, csak éppen

1, ballibmédiafölényezés közben a "balos" (=nem fideszes) blogok beszántásának lehetőségét fontolgatni nem menő

2, ha az indexet megveszi (mondjuk) széles, és abból is egy magyar hírlap-szerű borzalmat csinál, akkor lesz, aki elfoglalja a megüresedett pozíciót. amíg nincs cenzúra, addig lesz "baloldali" média, ahogyan "jobboldali" is, és ez így is van rendjén.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.02.16. 13:22:49

@mavo: Szerintem rosszul látod, de mindegy, demokráciában ellenfélre is van szükség. Viszont ejnye, a hivatalos szólamtól nem illik eltérni! Már cenzúra van kőkeményen, sajtószabadság nuku. Nem tudtad?

Google 2011.02.16. 13:40:57

@proeskontra:

Nem menő sehol ez a merő cinizmus - de azért erőltetik. És nem vitás, 2002-ben sikerük is volt vele.
Viszont sokat változott a helyzet, nem az egész sajtó kormánykritikus egyrészt, másrészt meglátják, hova jutnak a meddő kritikájukkal.
Az külön szép, amikor azzal mentegetőznek: hogy dehát a külföld is. Hát megdolgoztak ők azért, hogy a külföld is -egy része legalábbis azt mondja, amit éppen kiabál.

Google 2011.02.16. 13:44:51

@proeskontra:

Jobbikos, mszp-s, egyre megy.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.16. 14:00:17

@proeskontra:

nem tudom, mi a faszom a cinikus abban, hogy én kimondom, hogy a médiafölény egy szar legenda? ha a királyi tévé, a magyar nemzet, a heti válasz vagy a hírtv marginális kis izék lennének, még azt mondhatnánk, de nem azok.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.16. 14:01:56

@Google:

hogyne, hogyne, még a nyugati konzervatív médiát is a maszop kézivezérli, hogyne. összeesküvés van. mert más magyarázata nem lehet az onnan érkező bírálatoknak, ugye.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.02.16. 14:15:14

@Google: Csak az a baj, hogy az a kis szelet, amelyik nem totálisan kormánykritikus, az kizárólag a Fidesz törzsközönségének szól, viszont a széles rétegeket elérő média egyemberként gőzhengerként viselkedik. Meglesz ennek a böjtje.:(

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.02.16. 14:16:38

@Google: Igen, és sajnos az LMP-t sem szabad kifelejteni, pedig az LMP volt az egyetlen ellenzéki párt, amelyiket hosszú ideig jóindulattal figyeltem, hát ennek már régen vége.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.02.16. 14:17:33

@mavo: Sajnos nem legenda, hanem a legaggasztóbb kérdések egyike hazánkban. És tévedsz, nagyon marginálisak.

Gábor217 2011.02.16. 14:19:31

@Google: Lehet, hogy néha érdemes a kritika tárgyára is odafigyelni. ellehet intézni azzal, hogy "ja, ők mondják", de sokkal érdekesebb az, amit kritizálnak.

Aztán meg lehet nézni, hogy az adott dolog milyen is. Például az alkotmányozó kérdőív tartalma, és létjogosultsága úgy önmagában.
Másrészt mennyire akut az alkotmányozási kényszer.

Ügyes kommunikációs fogás egyébként, amit rendszeresen alkalmaznak a hatalmon lévők, hogy a valós és kritizált lépésről eltereljék a szót.

Lehet bármilyen balos az index, ha jogosak a kritikái, és a kezdlapon szerepeltetett blogok kritikái, akkor az nem menti fel a kormányt, hogy milyen elkötelezettségű a szerző.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.02.16. 14:21:19

Az MSZP-kormányt megítélését illetően nincs vita közöttünk: KATASZTROFÁLIS. A Fidesz-kormány megítélése már vitatott: a Mandiner és lelkes olvasóközönségük szerint katasztrofális, szerintem pedig bizakodásra ad okot.

Viszont igazán kíváncsi lennék egy párhuzamos valóságban, ahol csak külső megfigyelő lennék, nem magyar állampolgár, hogy mire lenne képes egy LMP-Mandiner-Stumpf András-Csaba László-kormány. Jó, ha egy-két fokkal többre lennének képesek az MSZP-nél...

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.02.16. 14:23:00

@Gábor217: Csakhogy nem jogosak, hanem féltik a saját és köreik előjogát, félnek attól, hogy végre egyszer rend lesz az országban és nem tudnak többet a zavarosban halászni...

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.02.16. 14:23:57

@mavo: Különadók. Német, francia, holland, stb. cégek...kapizsgálod már, ne légy naiv!

Gábor217 2011.02.16. 14:35:41

@proeskontra: És ezen blogok szerzői a zavarosban szeretnek halászni?

Nem érzékelem én ezt a fene nagy rendet, ami eddig csak a kommunikáció szintjén jelent meg.

És hogy kapcsolódik a rendhez ez a 12 pontos kérdőív? Az új alkotmány nagyobb rendet fog eredményezni? Nagyobb lesz a rend, ha elkapkodva még tavasszal végigviszik, mintha 1-2 év múlva valóban kiforrottan, átbeszélten szavaznák meg, esetleg nagyobb -akár szakmai- támogatottsággal?

A kormány botrányos intézkedései inkább elősegítik a zavarosban való halászást. De, hogy nem csökkentik, az biztos.

Pl. az oktatási reform kezdeti elbukása és csúszása miért rossz a zavarosban halászó kritikusoknak?

Ugyanez a kérdés a reformok elmaradásának, illetve csúszásának esetén is.

A kormány hosszútávú gazdasági stratégiájának hiányát érő kritikák hol szolgálják a zavarosban halászást?

Én épp azt látom, hogy a fidesz az ígéreteihez és korábbi nyilatkozatokhoz képest épp nem segíti elő az átláthatóságot, valamint a számonkérhetőséget. Zavaros viszonyokat teremt.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.02.16. 14:48:35

@Gábor217: Ajánlom ezt a figyelmedbe:
"Az MSZP-kormányt megítélését illetően nincs vita közöttünk: KATASZTROFÁLIS. A Fidesz-kormány megítélése már vitatott: a Mandiner és lelkes olvasóközönségük szerint katasztrofális, szerintem pedig bizakodásra ad okot.

Viszont igazán kíváncsi lennék egy párhuzamos valóságban, ahol csak külső megfigyelő lennék, nem magyar állampolgár, hogy mire lenne képes egy LMP-Mandiner-Stumpf András-Csaba László-kormány. Jó, ha egy-két fokkal többre lennének képesek az MSZP-nél... "

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.16. 14:52:03

@proeskontra:

"És tévedsz, nagyon marginálisak. "

a hír tv marginális? a napilapok közt második legmagasabb olvasótáború magyar nemzet marginális? heti válaszból több fogy, mint a mancsból, és majdnem annyi, mint 168 órából, az is marginális? hol élsz te?

Gábor217 2011.02.16. 14:55:54

@proeskontra: A felsoroltak közül mem mindegyik jelentkezik kormányzati szerepre.
Másrészt nem tudjuk, hogyan szerepelnének kormányon, de az esély megvan rá, hogy jobbak lennének, mint a mostani fidesz.

Az mszp megkapta méltó büntetését, jelenleg kormányzati szempontból nem játszanak.

A mandiner blog olvasói jellemzően nem az mszp támogatói, illetve szavazói.

Számomra nem ad okot bizakodásra már a kezdettől fogva, amikor kiderült, hogy a hiányt szeretnék növelni. Ugye 2006, és előtte volt szokás hiányt növelni, amiből a bajok nagy többsége származik.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.02.16. 14:56:10

@mavo: Marginális, mert kizárólag a legelkötelezettebb törzsközönségnek szól. Viszont a baloldalnak óriási fölénye (inkább monopóliuma) van a széles, nem totálisan elkötelezett néprétegeket elérő médiában. Ez a nagy baj.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.02.16. 14:57:53

@Gábor217: Így van jól, ezért szavazunk két különböző pártra. Ez a demokrácia.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.16. 15:01:05

@proeskontra:

ahan, tehát a médiatörvény, meg a mnyp államosítás ellen csak a multik miatt tiltakoztak. mert az fáj nekik. mondom én: összeesküvés. a tecsó meg a a madaras tecsó kézivezérli komplett amerikai sajtót, így megy ez.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.16. 15:03:40

@proeskontra:

ja, hogy a blikk, a story, a tv2, meg a retekklub jelenti azt a gigászi baller médiafölényt. utóbbiban (gondolom) fábry a ballib élharcos, a storynál meg a bestnél pedig ómolnár maga. :)

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.02.16. 15:05:12

@mavo: Pont így, naivitás azt feltételezni, hogy másképp. Te komolyan beveszed, hogy a félvilágot a magyar médiatörvény hozza lázba? Ez még esti mesének is rossz.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.02.16. 15:05:47

@mavo: Szakonyi-effektus. Ha nem érted, olvass feljebb!

Google 2011.02.16. 15:08:11

@Gábor217:

Ez igaz, de ki mondja meg, mi jogos és mi nem az.
Ne mondja, hogy nem élnek ebben az országban balos beidegződések -azért, mert 40 évig az volt, ami volt -, a művelt Nyugaton pedig azért, mert azt hiszik, a hiányával valami nagyszerűt veszítettek. Hát meglátnák, de már most izelítőt kaphatnak abból, hogyan harcolnak egy jobboldali vezetésű ország ellen -határozatban ítéltetnék el a derék európai baloldaliak Magyarországot. Progresszió, ugye?
Vannak elfogultságok, és a baloldaliak mélyebbek.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.16. 15:12:53

@proeskontra:

jó, itt hagyjuk abba. konteó-hívőkkel semmi értelme vitatkozni, pedig valahol érdekelne, hogy a kőkeményen patrióta amerikai sajtót hogyan is kézivezérlik az európai multik abban az országban, ahol nyíltan import-ellenes reklámokra élvez a polgár.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.02.16. 15:15:26

@mavo: Akkor szerinted egy olyan ország médiatörvénye érdekli, amelyikről azt sem tudják, hogy melyik földrészen van. Komolyan azt hiszed, hogy van, aki elolvasta a médiatörvényt, majd elkezdett aggódni szegény magyar újságírók miatt. Ehhez azért brutálisan butának kell lenni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.16. 15:15:29

@proeskontra:

igazából már az sem érdekel, miért módosítja mégis a kormány a tökéletes médiatörvényt, amit csak a gonosz multik miatt bántottak a gonoszok.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.16. 15:18:06

@proeskontra:

ühüm. akkor biztosan a klón szénné alázása is a multik érdeke volt, esetleg a ballib ármánykodóké. és ezt te csont nélkül elhiszed. a szar az egészben az, hogy természetesen akkor meg a ballerek ágáltak, hogy egyrészt nem is igaz, másrészt fideszes összeesküvés, meg hazaárulás.

Gábor217 2011.02.16. 15:22:31

@Google: Szerintem tegeződjünk kölcsönösen. Így átláthatóbb és érthetőbb.

Aki kritizál, sosem mondja azt, hogy az általa megfogalmazott kritika nem jogos. Ez elég egyértelmű.

Innentől a kérdés eldöntése az olvasók feladata. Szerintem jogos a kritika? Tények, érvek pro és kontra, és ebből kirajzolódik a saját véleményem.

Bírálják a magyar médiatörvényt. Jogosan. És lám, módosít is rajta a kormány EU nyomásra. Ez az égés elkerülhető lett volna, ha eleve úgy írják meg a törvényt.

Gazdasági oldalról is kapunk bírálatokat. Meg még nagyon sok másik ország is, Európában nagyon sok ország kap bírálatokat. Lehet, hogy mi valamivel többet, de tény, hogy eddig nincsenek a kormánynak látható eredményei, és konkrét terve a hosszú távú fejlődés és stabilitás elérése érdekében.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.16. 15:45:31

@proeskontra:

a válasz igen. mint kiderült, ezek a multi-kézivezérelt gonoszok vették a fáradságot, és elolvasták. hogy mik vannak!

Google 2011.02.16. 15:59:55

@Gábor217:

Rendben, megittuk a pertut, szervusz.
Gondolod, ha egy másik, bármelyik európai ország médiatörvényét vennék górcső alá, nem találnának benne kivetnivalót? Ebben kerestek és találtak, bravó.
De vajon van-e még egy olyan európai ország, melynek egyik póruljárt pártja a saját országa ellen ilyen csúnyán káricsált volna? És ebben a rutinszerű tudósításban nem-e voltak csúsztatások, neadjisten hazugságok?
Értem én, hogy a kormány kritizálható, de megtanultam az előző kormányzat nyolc éve alatt, hogy az ellenzék is. Vajon ők semmit nem csinálnak rosszul? Másként kérdezem: miben érdekeltek? Abban-e, hogy jól menjenek a dolgok, vagy éppen fordítva? Vérig sértve érzik magukat, és innentől őket semmi más nem érdekli, csak a harc. Leverni a jobboldalt, úgymond. És a sajtópiacon ez is fizethet.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.16. 16:00:33

@proeskontra:

masszív érv. mert te nem hiszed, hát nem is történt meg. a médiatörvényből az első szemelvények akkor jelentek meg, amikor a kormány még el sem kezdte adagolni a híveknek "de hisz nem is tudják, mit bírálnak" nevű varázsgombát.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.16. 16:03:32

@Google:

"de vajon van-e még egy olyan európai ország, melynek egyik póruljárt pártja a saját országa ellen ilyen csúnyán káricsált volna?"

lolz. mert a fidi nem árulkodott ám nyolc éven keresztül, soha, jaj, dehogy, ők nem olyanok.

no, akkor meg a ballerek hőzöngtek, hogy hazaárulás, egymásnak valók vagytok srácok. :-D

Gábor217 2011.02.16. 16:07:48

@Google: Nem tudok róla, hogy az Európai Unióban megszavazásra került-e a miénkhez hasonló, a minénkhez hasonló problémákat tartalmazó médiatörvény.

Sőt, maga az EU várta el Magyarországtól, hogy alkosson médiatörvényt. Egyébként a törvény nagyon sok tekintetben jó és szükséges, és sok benne szereplő dologgal egyet is értek. Viszont van pár, ami joggal csapta ki a biztosítékot.

A szoci kormány alatt pont a fidesz rohangált hetente Brüsszelbe. Tehát, ha kérdezed, hogy tudok-e még egy olyan gané népséget, mint a szocik, akkor a válaszom igen, és fidesz a nevük. Szar ügy, de ezekkel vagyunk megáldva.
Ezért értem azt, ha sokan nem hajlandók negatív kritikát hallani, a fidesszel és a kormánnyal kapcsoaltban, mert ha már a fidesz is megromlik, akkor nincs alternatíva, és akkor baj van. Inkább hazudjunk szivárványt.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.16. 16:15:02

kedvencem az, amikor a fidesz kérésére sorolták magyarországot a burma-kuba tengelyhez. :)

www.magyarnemzet.hu/portal/151584
hirszerzo.hu/elemzes/1910_magyarorszagot_elitelo_nyilatkozatot_fogado

Google 2011.02.16. 17:02:13

@Gábor217:

Ja, rohantak, de ilyen atmoszférát biztosan nem csináltak.
Nem tudom, te kint voltál 2006 okt. 23-án a téren? Semmi perc alatt lovasrendőrök kardlapoztak, könnygránátoztak és lődöztek, míg pár utcával odébb Ferenc meghívottai, hát, ünnepeltek.
És ezekután ki támadta be Gyurcsányt, milyen fórumok elé idézték, milyen határozatot fogadtattak el Magyarország ellen és milyen elítélően nyilatkoztak az országról?
Ezzel szemben most kinek esett bántódása, kinek okoztak maradandó károsodást, kit akarnak leverni, kit akarnak telepre vinni?
Más országok médiatörvényeiben találni kivetnivalót vagy sem? Nem feltétlenül ugyanazokat a dolgokat, mást.
Rossz látni, hogy az akkori helyzethez képest nagyságrendekkel nyugodtabb légkörben csinálják egyesek a fesztivált, ütik az asztalt, hogy miért nem folyik még nektár és a méz mindenhonnan. Talán, ha előbb is kritikusak tetszettek volna lenni, most jobb lenne.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.16. 17:11:52

@Google:

"ezekután ki támadta be Gyurcsányt, milyen fórumok elé idézték, milyen határozatot fogadtattak el Magyarország ellen és milyen elítélően nyilatkoztak az országról?"

meglehetősen sokan. az elég természetes hogy a fidesz, és eu-s szövetségesei beszóltak (pl: www.mno.hu/portal/381154 ), de messze nem csak ők. nálunk beszólt a magyar helsinki bizottság, a tasz, a fitch és a moody's leminősítést helyezett kilátásba, angela merkel is elítélte az erőszakot. sajnos egy csomó forrás már nem elérhető online, volna mit linkelni.

nem tudom, mi a francnak kell azt a képzetet kelteni, hogy nem volt semmi reakció. volt. teljes joggal.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.02.16. 17:39:24

ja, és magyar miniszterelnököt úgy még nem aláztak, mint a klónt a cnn riportere

www.youtube.com/watch?v=6HTKhm7rlKs
süti beállítások módosítása