Alien vs. E.T. - Super 8
2011. június 26. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Alien vs. E.T. - Super 8

  Félelem és reszketés az Appalache-hegységben: ijesztő zajok és titokzatos eltűnések bolygatják fel egy eldugott iparvároska hétköznapjait 1979-ben. A nyomok egy katasztrofális vonatbalesethez vezetnek, amit véletlenül felvett egy Super 8-as kamerával amatőr zombifilmet forgató kamaszcsapat. A fiúk és a lányok rövidesen a dolgok sűrűjébe csöppennek, és onnantól nincs megállás: az év – de legalábbis a nyár – meglepetés-közönségfilmje lehet a Super 8.

  A hetvenes években játszódó retró sci-fi rendezője J.J. Abrams, akit sokan az új Steven Spielbergnek tartanak. A '98-as Armageddon és a Lost sorozat több epizódjának forgatókönyvírójaként, a 2008-as Cloverfield producereként és a 2009-es Star Trek-film rendezőjeként már bebizonyította, hogy képes egyszerre bombasztikus és meglepő, mindig kasszasiker-gyanús filmek készítésére, csakúgy, mint mestere. A Spielberg-párhuzam ott is áll, hogy az ősz rendező a Super 8 producere, a film maga pedig egy nagy tisztelgés az E.T., a Harmadik típusú találkozás és számos más korszakalkotó sci-fi rendezője, a modern blockbuster egyik atyja előtt.

  A Super 8 egyszerre családi dráma és tudományos-fantasztikus film; kamasz szerelmek nosztalgikus mozija és székbe kapaszkodós horror. Híven tükrözi az internet, sőt a számítógépek előtti hetvenes évek hétköznapjait, amikor még több rejtély volt (és lehetett) a világban, mint ma. Rubik-kockák, trapézfarmerek, apródfrizurák, hajó méretű amerikai kocsik, a korabeli élet apró jellegzetességei között bontakozik ki a történet. Abrams ügyesen fokozza a feszültséget, egyensúlyozva a meglepő fordulatok és a műfaj kötelező közhelyei között – jobb lett volna kevesebb az utóbbiakból. A karakterek többsége persze egydimenziós, de a hangulat viszi a hátán a filmet. Humor, borzalom és néhol dagályos érzelem – a Super 8-tel különleges sci-fi született, amit a látvány és a hatás érdekében érdemes moziban megnézni. És bent maradni a végefőcím alatt is! Nyár közepén, kólával és popcornnal, ahogy azt kell.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr773000841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Altaïr 2011.06.26. 09:27:25

Szóval egy újabb szar full közhelyes triller, ami meglovagolja az aktuális divathullámot (retró), és igazából több korábbi film jeleneteinek gyűjteménye, viszont a cikkírónak bejön a rendező, ezért egyből szuper a film. Értem.

Viszont a célját elérte a cikk, mert felhívta a figyelmemet a filmre, szóval ilyen szempontból nincs gond.

Még az is lehet, hogy megnézem, mert sok jó dologhoz adta már a nevát Abrams, de már a tököm tele van a "remix" és "retró" filmekkel.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.06.26. 09:57:01

Nem elég, hogy mindenhol ömlik a kultúrmocsok, most még ezen a valaha színvonalas blogon is alig leplezett tömegfilm-reklámot kell olvassak? Szánalmas, hogy a polgári underground sokat ígérõ kísérletébõl csak egy újabb plázablog lett. Igénytelenek vagytok!

Roltii 2011.06.26. 10:08:46

@Altaïr: @Doomhammer: nézzétek meg, jó film! Lehet, hogy tömegeknek készült, de ez nem zárja ki, hogy jó legyen! Mocsoknak egyáltalán nem nevezném, max akkor, ha a régi ET vagy az Indiana Jones is mocsok (szerintem arra is hasonlít).

Jah, csak nekem jutott eszembe a film alatt Stephen Kingtől "Az" ? Kicsit hasonló gyerekszereplők...

ILLED 2011.06.26. 10:54:44

Na, hol van az a Tibet és a szabadság cserbenhagyásáról szóló, karakán megmondó cikk, ami miatt idelátogattam?

Alfőmérnök 2011.06.26. 11:04:46

"A karakterek többsége persze egydimenziós, de a hangulat viszi a hátán a filmet."

Én már csak 3d fimekre megyek moziba.

Pángalaktikus-gégepukkasztó 2011.06.26. 12:24:55

A legnagyobb baj, h Spielberg is a hetvenes években él, pontosabban abból próbál élni... ha Abrams valóban őt tartja mesternek, akkor gond van

Pángalaktikus-gégepukkasztó 2011.06.26. 12:31:33

Amúgy a cikk meg nem kritika, nem önálló gondolatsor, és főleg nem újságírás. Üres, semmitmondó, csontig benyaló, pénzért írt trágya!

Jester 2011.06.26. 12:35:20

Ez egy nagyon rossz film. Feléig bírtam..

gregaba 2011.06.26. 12:38:52

az imdb-n ezt irtam a filmre:

I fell for the hype AGAIN, and expected more from Abrams and Spielberg.
This is like Goonies meets Cloverfield which may sound cool, but proves to be derivative and redundant in practice.
I agree with pro critic Kelly Vance who says this is "a dated, overlabored, ultimately lightweight special-effects bargain barn."

I just hope that Area 51 will finally deliver.

bravura 2011.06.26. 12:40:39

borzalmas film, az imént néztem meg.

derabitz 2011.06.26. 13:13:11

Kumin arról hadovál, hogy őt mennyire nem érdekli a fészbúk, mert anélkül is dől a közpénz. A Mandíner szintén terel. Nehogy mákiderüljön, hogy a magyar kommunisták kölkei hogyan éltetik a kommunista Kínát.

joszip 2011.06.26. 13:21:50

Ne nézzétek meg szerintem, hacsak nem egy feltuningolt csehszlovák ifjúsági filmre vágytok (annak viszont megfelel).

DR.version · http://m-12.blog.hu 2011.06.26. 13:23:38

kiba rossz film, attekerve egyszer meg birtam nezni

JoeHorseDick · http://kifordultvilag.blog.hu 2011.06.26. 13:51:09

Kurvaszar, valoban. Ha jo Spielberg ufos scifi produkciot akartok, akkor ott a Taken.

Porcelán az elefántboltban 2011.06.26. 14:30:52

Jaj má, skacok, valahogy olyan negatívak vagytok ma. :D

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.06.26. 14:40:29

Látom megjött a sok kamerás verziót néző beszólogató:) Igen, végül is egy szar minőséget lehet élvezni, nem?

Az írás meg jó.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.06.26. 14:51:45

@Roltii:
Én nem adok pénzt a globális kultúrkloáka szerencselovagjainak. Letorrenteztem, de mondhatom, kár volt a bitekért. Az első 20 perc után ment a kukába a többi Abrams "remekmű" mellé. A fejkamerás felvétel nem sokat rontott ezen a szaron.

joszip 2011.06.26. 14:52:30

" Ha jo Spielberg ufos scifi produkciot akartok, akkor ott a Taken. "

??? Az valami emberrablós kiszabadítós, vagy nem? Van máááásik?

Fikalnyik Eugén 2011.06.26. 15:08:34

Mekkora faszság, Rubik kockát 1980-tól árultak az USA-ban, ez meg 79-ben játszódik.

Indriq 2011.06.26. 16:36:01

Szerintem semmi gond sincs ezzel a cikkel, ez jobban áll Mandínerékhez, mint a fidesz mosdatás.

Roltii 2011.06.26. 16:51:58

@Doomhammer: ez kb olyan, mintha egy recsegős szomszédból tompán hallott zenére közölnéd, hogy egy rakat szar. Arra nem gondolsz, hogy nem teljesen úgy nézted meg, ahogy azt kitalálták?

@version: na jah, áttekerve tök ugyanaz. A Man from earth is egy geci szar film áttekerve, kit érdekel, hogy beszélgetnek egy szobában... és mégis jó.

Hogy a francba lehet úgy véleményt alkotni, ha valaki nem látta? Komolyan nem értem...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.06.26. 17:01:35

@Roltii:
Megnézem, ha reális árért tehetem. Bazdmeg, egy plázában 2000 forint egy jegy! Tudod, mennyit kell azért robotolni, ha kénytelen vagy elfogadni a globálmultik kegyelemkenyerét? Majd ha a multik és a szupernyertesek tisztességes, emberhez méltó béreket fizetnek, akkor esetleg hajlandó vagyok fizetni egy igényes magyar filmért! A torrentezés a XXI. század szabadságharca!

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.06.26. 17:22:52

@joszip: a csehszlovák szocreál ifjúsági filmek sokkal jobbak mint ezek az agyoneffektezett fostócsák

2011.06.26. 17:26:28

@Doomhammer: Az emberek 99,9%-át a művészfilmek nem érdeklik, okkal. Mert azok még igénytelenebbek. Más részről a mandiner eddig meglehetősen politikai blog volt, nem biztos hogy el kéne mennie a média irányába.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.06.26. 17:46:58

@HUN_Sector:
Nem hiszem, hogy lenne annál politikaibb téma, az átlagkereset hány százalékába kerül egy mozijegy és mit kap érte a mozilátogató. 2011 Magyarországán a válasz: megfizethetetlen a mozijegy és ilyen szemetet kapunk érte, amit ez a post reklámoz! Egy nemzeti blognak erre kellene rávilágítania okos, közérthetõ elemzéssel és nem rontani a helyzetet azzal, hogy a film megtekintésére biztat.

Szerinted a Honfoglalás mûvészfilm?

pontien 2011.06.26. 17:50:39

Rubik-kocka van a filmben? Hiteltelen. A 70-es években még nem is volt Rubik-kocka. 1981-tól gyártják.

Check 2011.06.26. 18:23:07

Kockák - amik formailag és tartalmilag is másmilyenek-, vannak, de azok bizony nem Rubik kockák. Abból ugyanis egyetlen egy sincs a filmben. Innentől kezdve ennyit is ér rajcsányi g írása. És ha most azzal jönnél kedves blogoló, hogy ez csak metafora, vagy valami hasonló volt, hát nem, nem meggyőző...

sztrugackij 2011.06.26. 18:56:37

@Doomhammer: Igényes ,magyar filM?

Ugye,nem a Honfoglalásra célzol?

Látom a művészi érzéked is főleg ideológiai alapon működik!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.06.26. 19:06:15

@sztrugackij:
Miért és szerinted mi a társadalmi haszna ennek a szemétnek, amit a post reklámoz? Bemennek a konzumidióták és elkezdenek hinni Roswellben meg mindenféle hazugságban, amivel a véleményterroristák tömni akarják az agyukat, hogy ne az igazi problémákon gondolkozzanak. A Honfoglalás viszont egész korosztályokat ismertetett meg a múltjukkal. Rajcsányiék persze kussolnak errõl, nekik és megbízóiknak nagyonis megfelel, hogy a népet értéktelen szeméttel etetik!

Porcelán az elefántboltban 2011.06.26. 19:18:08

@Check: A filmben konkrétan elhangzik a "Rubik-kocka" kifejezés - ahhoz hasonlítja a srác az ismeretlen kockaszerű izéket, amiket találnak... és innentől mindegy is, hogy nem szerepel ténylegesen a Rubik-kocka, mert a film történetének idejében ismernek veszik.

FeketeLeaves 2011.06.26. 19:22:39

Kevésbé kínos egy filmről beszélni, mint a szponzor párt legújabb húzásairól. Talán a mandineren is kiverte a biztosítékot Orbánék kettős játszmája és/vagy beszéde Kína kapcsán (sietek megjegyezni, hogy semmi, de semmi gond nincs azzal, hogy előnyös üzleteket kötünk Kínával. Azzal van gond, hogy Sosem hazudtam Orbán Viktor a múltban rendre mást állított ebben a kérdésben is.)

Korrekt a mandiner, hogy inkább ír valami nagyon-nagyon másról, mintsem beálljon a Kumin mellé tapsolni vagy beálljon a bírálók közé, amivel elveszti a támogatást.

Ihr habt verloren 2011.06.26. 19:34:34

Körülbelül a háromnegyedéig tekertem az avit, miután letöltöttem, olyan unalmas volt. Borzalmasan vontatott, bealvós mű. Jó, hogy nem fizettem érte, mert ha a moziban jöttem volna rá erre, a felénél felálltam volna, és a minimum, hogy felgyújtom a filmszínháztermet, a jegyszedőket pedig arcul köpöm. Pedig nem ők tehetnek az egészről.

Gammahím 2011.06.26. 19:37:20

spoilerezek picinyt, de még a vége is lopkovic, talán valamelyik Galaktikában volt az a novella, amiben a tök debil falubolondja összeszed egy csomó kacatot a közeli szeméttelepről, összerakja ufónak, felszáll vele, aztán szétszedi és az egész cuccot visszacipeli a telepre.

2011.06.26. 20:00:19

@Doomhammer: Ne ragadjunk ki egy nem oda illő filmet. A honfoglalás amúgy is történelmi. A művész film pl a Forrás, amin kínomban már a falat kapartam annyira sz*r... Egyébként ez a Super 8, kiváló kritikusi véleményt kapott a tengerentúlon.

2011.06.26. 20:01:31

@sztrugackij: Ha igényes magyar filmet szeretnétek látni, akkor ajánlom a Konyec - az utolsó csekk a pohárban címűt. A szánalmas magyar filmgyártás egy kiemelkedő alkotása.

Leone_510 2011.06.26. 20:12:11

promó pénzért, a film szar

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.06.26. 21:09:18

egy biztos JJ-vel kapcsolatban.

gyermeke: Fringe - Rejtély
az első sorozat, amire nyugodtan merem mondani, h az (általam szeretett) X-akták méltó folytatása/folytatója/megújítója...

szóval egy tényleg minőségi, (el)gondolkodtató sorozat.

ezér részemről mán jár a riszpekt & a piros pont
JJ A-nak... :)

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.06.26. 21:11:17

@szorokin:

Spielbergrűl:
Nagyon teli van a tököm vele.
Ássa el magát fejjel lefele.

Roltii 2011.06.26. 21:23:58

@Doomhammer: Corvinba van pl 900 forintért, nem mondanám rá, hogy brutális...
@Super Crap:
"Körülbelül a háromnegyedéig tekertem az avit, miután letöltöttem, olyan unalmas volt. Borzalmasan vontatott, bealvós mű. "
Jajah, áttekerve élvezhető ám, a művészfilmek is biztos ilyenek. Tarr Béla is áttekerve nézi a filmjeit:D

@Gammahím: jót lopni nem bűn a filmben. Az egész story kicsit ET-s, meg a földönkívűliekről már minden bőrt lenyúztak. Sőt, gyerekek is voltak a filmben, velük is láttunk sok-sok filmet.
Ettől függetlenül igényesen lett megcsinálva.

A sok torrentezőnek üzenem: nem ugyanaz megnézni minden filmet otthon fejkamerával felvéve, mint szélesvásznon. Vannak filmek, amelyeknek mindegy, de van ahol a látvány és a hang egy bizonyos plusszt jelent. Lehet ezeket nem szeretni, de ez is egy műfaj. Van akit meg a bonyolult storyk vagy komplikált párbeszédek nem érdekelnek, mert 12 óra munka után nem erre vágyik.

@szorokin: Fringe tényleg jó, és Spielberg is egyre lejjebb van. Mondjuk a 2002-es Kapj el ha tudsz óta túl sok jó filmet nem rendezett, bár az Indiana Jones még valahogy hozta a szintet, de nem volt az igazi.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.06.26. 21:43:52

@HUN_Sector:
Magyar filmről beszéltem, nem tudom, miért akarod kiforgatni a szavaimat. Azt sem értem, miért hivatkozol a tengerentúli kritikusokra, akik ugyanannak a manipulációs gépezetnek az eszközei. Agymosnak mindenkit, hogy az övéktől különböző véleleményt meg se hallja senki. Nem tudnak érdekelni és azt javaslom, te is hallgasd kritikával a véleményüket.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/2010/09/valasztas-tietek.html

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.06.26. 21:48:14

@Roltii:
"Corvinba van pl 900 forintért, nem mondanám rá, hogy brutális..."

Nem tudom, miért hazudsz.
www.port.hu/pls/w/organization.organization_page?i_organization_id=44&i_area_id=2&i_city_id=3372&i_county_id=-1
"Helyár: 1450 Ft. 3D helyár: 1800 Ft."

Tiltsuk Bea 2011.06.26. 21:52:24

Az E.T.-hez hasonlítani ezt a gagyit? Hát hol van ebben kontakt? Az a 30 másodperc, amikor a kissrác meggygőzi az E.B.E-t ezzel a két mondattal: "OK, bad things happen... but you can still live!"
Az ötlet(telenség) a dramaturgia(hiánya) és a nézők teljesen hülyére vétele (az E.T. nem ilyen fantasy volt, hanem ehhez képest egy nagyon is racionális Sci-Fi) mellett még a kivitelezés is szánalmas a mai technikát figyelembe véve.
Arról nem is beszélve mennyi szeretet, emberség és társadalomkritika is volt az E.T.-ben.

Persze aki már a gagyin szocializálódott, az nem is érti, hogy miért akarta sok jó érzésű ember már a Lost után is börtönben látni JJ. Abrams-t.

Shame on you Mr.Spielberg!

Roltii 2011.06.26. 21:57:37

@Doomhammer: szerdán van kedvezményes nap.
"Szerdánként minden előadás 900 Ft. (Kivétel a premier előtti vetítések!)"

@Tiltsuk Bea: Spielbergnek is volt bőven szar filmje, most is, meg régen is. Ez semmit se jelent. Abramshez pedig akkor már az Aliast is felhozhatnád (bár amíg ő csinálta, sokkal jobb volt, mint a vége felé..)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.26. 21:59:58

nagyon kiváncsi vagyok rá, de félek lufi és hamburger film lesz.
engem nem tudnak megetetni. és ha ránézek, már ki is pukkan a lufi

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.06.26. 22:08:01

@Roltii:
19:30 és 21:45 nekem nem jó. 17:15 az jó lenne, de az persze nincs kedvezményes áron. Így zsebelik ki a magyar embereket. Te miért véded őket, talán te is részesedsz?

Roltii 2011.06.26. 22:16:01

@Doomhammer:
Védi őket a franc, csak rühellem ha valaki hülyeségeket ír. Nézz már magadra kívűlről egy pillanatra:
- fikázol egy filmet, amiből talán az egészet nem is láttad, és amit igen, azt is csak csapnivaló minőségben
- benyögöd, hogy méregdrága, miközben gőzöd sincs arról, hogy mennyibe kerül a jegy
- hazugnak hívsz, pedig nem hazudtam. Az, hogy neked nem jó valamelyik időpont, az egyéni szocprobléma.

@Tiltsuk Bea:
"Hát hol van ebben kontakt? "
a gyerekekkel tényleg csak 30mp, viszont kiderül a filmben, hogy ennél jóval több volt (iskolában a kazetták).
"kivitelezés is szánalmas a mai technikát figyelembe véve."
Hol és miért? Egyedül a vonatbaleset volt picit csúnyácska CGI, de a Szökevény óta még nem sikerült rendes vonatbalesetet csinálni, ott pedig kisiklattak egy igazi vonatot emiatt...

Orákulum 2011.06.26. 22:16:34

"A karakterek többsége persze egydimenziós, de a hangulat viszi a hátán a filmet."

Sajnos nem viszi. A plázamoziban magamat is beleértve nyolcan néztük a filmet. Egy óránál ketten felálltak, és határozott léptekkel kisétáltak. Nekem is nagy kedvem lett volna csatlakozni, de társasággal voltam.

Ez a film überszar, ne is próbáljuk többnek láttatni.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.06.26. 22:16:56

@Roltii:

háát én úgy fogalmaznék
h a 70s 80s években még egyértelműen (egy tehetséges) rendező volt.

00s évtizedben, mostanáig meg egy biznyisssz men (akit már producernek sem mernék nevezni) lett.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.06.26. 22:22:32

szóval, annyit mondok népek

h MINDEN X-AKTÁK rajongónak nyugodt szívvel ajánlom JJ A. gyermekét, az X-Akták méltó "utódját"
a Fringe-et.

ennyi.

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2011.06.26. 23:09:06

Ha van olyan jó, mint a legutóbbi Star Trek film akkor érdekel :)

Nem a mozijegy a drága, hanem a banki költségek! Számlavezetési díj, ilyen díj, olyan díj, nagyonsok.

finalNmbr 2011.06.26. 23:43:03

** SPOILER

@Fikalnyik Eugén: csak nekem tűnt fel a mobiltelefon meg az internet a filmben? kurvára nem a 70'es években játszódik :DD

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.26. 23:44:38

@koimbra: lehet, ha jó a film.
milyen ciki már azért éltetni egy filmművészeti alkotást, mert jő a kép, ahol a történetnek kéne az egyik főszereplőnek lennie.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.26. 23:45:30

@Roltii: a keanus tényleg irtó béna.

a régi változat nekem tetszett.

finalNmbr 2011.06.26. 23:46:58

@Steve_Jobs: Legalábbis r5 feliratában szerepel ilyen rész :D

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.26. 23:47:59

@Doomhammer: a modern kor robin hoodjai a feltöltők.

érdekes, mindig azt mondják a plázások, hogy "rossz a minőség ooott" , ok. akkor vegyetek jegyet, nézzétek jó minőségben, de ne zavarjanak a feltöltések, élni, és élni hagyni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.26. 23:51:27

@Check: ugyanmár hagyjuk ezt a rubik kockát.
gellért úrfi :) az egyik indexes barátjával ment a moziba, és... odaképzelték. nem egészen legálisan. :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.26. 23:56:06

@Roltii: Tarr Béla is áttekerve nézi a filmjeit:D"

ezen még nem is gondolkoztam, de lehet ő 8x sebességgel nézi és élvezi :)
csak a rajongóinak (a rokonoknak) ezt elfelejtette megmondani.

Allesmor Obranna 2011.06.27. 00:23:58

A Rubik kockákat emlegetni tényleg hülyeség, mert egy darab sincs belőlük a filmben, de ettől ez az alkotás még elég gyönge. Valahogy nem áll össze. A szörny a Cloverfield szörnye, kisebb kivitelben, csak aztán van egy ET-s nézés is a végén, de semmi több.

halál megdöglessz kinyírunk ® · http://href.hu/x/73ug 2011.06.27. 00:25:42

Super 8 2011 TS XViD v2 - IMAGiNE

azt hiszem megvárom az R5 verziót :D

sztrugackij 2011.06.27. 01:28:40

Csak azért mert ez a film szar,nem leszek újmagyarfilm rajongó.
Ami szar,az szar.

Megnézem tizenötödszörre az "Isten hozta,őrnagy úr"-at,vagy hatodjára a "Fargo"-t!

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.06.27. 02:20:46

@Roltii:

torrentezésről úgy látom eléggé félre vagy tájékozódva.

itt egy korrekt összefoglaló, interú formában:

először is amiben konkrétan tévedtél:
"A sok torrentezőnek üzenem: nem ugyanaz megnézni minden filmet otthon fejkamerával felvéve, mint szélesvásznon."

idézem a lényeget:
"Lakatos Zoltán kollégámmal közösen csináltunk egy kutatást 2008-ban: két hónapos időablakban vizsgáltuk a magyar mozipiac és a torrentezés összefüggéseit. Ebben az időszakban összesen 3619 olyan filmmel találkoztunk, amik az általunk vizsgált meghatározó hazai torrentoldalakra felkerültek. E filmek alig 4 százaléka, azaz 152 film volt olyan, amit ugyanebben az időben a mozikban is el lehetett érni. Ez a moziban épp vetített filmek alig ötöde, azaz 5 moziban megtekinthetó filmből egy."

innen: index.hu/kultur/cinematrix/ccikkek/2011/06/22/a_kaloz_eroforras_ertek_nem_fenyegetettseg/?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2011_06_22&utm_campaign=index

azaz, a torrentezés nagy hányada itt legálalisan (értsd. hivatalos fizetős formában) NEM ELÉRHETŐ, azaz NINCS.

ennyi.

a másik pedig, h a torrentezés nem az igénytelenség tobzódása,...
annyi van, h az aktuális kifogások a magyarokkal szemben épp ilyen kamerás (cam, TS) verziókra vonatkoztak.

ép eszű torrentező nem ezeket a phoss szokolrádiós torrenteket nézi (és soxor akár 1-2 évig sincs rendes minőségű verzió egy konkrét filmből).

Roltii 2011.06.27. 07:30:04

@szorokin:
Nincs a torrenttel semmi bajom, te értettél félre. Az IGÉNYTELENSÉGgel van bajom, mert amikor a fejkamerás változat az igénytelenség. Mondjuk úgy, hogy az R5 alatti szintet szerintem hülyeség nézni. Avatart is lefikázta a sok nagyokos a kamerás változat alapján...sőt, volt olyan,aki azt mondta, hogy nem is olyan jó a látvány...hát gratulálok.

Tele vagyok én is letöltött sorozatokkal és filmekkel, csak éppen minőségi release-kel. Ha nem lenne pénzem a Super8-ra moziban, akkor megvárnám míg kijön dvd-n (legalább, de inkább hd) és akkor "szerezném meg" netről.

Lehet a torrent a XXI. század szabadságharca, tényleg nem érdekel, de a TS meg CAM változatokat felejtsük már el...

Cortezcos 2011.06.27. 08:00:02

@Jester:

Én nem mondanám nagyon rossznak, de semmi különös nincs benne. Teljesen kiszámítható és olykor unalmas is. Nem volt olyan amit már ne láttunk volna előtte. Szóval enyhe túlzás az év filmjének nevezni. De még a nyár filmjének se kiáltanám ki.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.06.27. 09:35:03

@tesz-vesz:
"a modern kor robin hoodjai a feltöltők."

@Roltii:
"Lehet a torrent a XXI. század szabadságharca, ..."

Orulok, hogy egyetertunk.

Transylvanianmixedgrill 2011.06.27. 09:58:39

Igazat kell adjak a negatív kritikáknak: ömlengős, fárasztó, ezerszer látott és hallott hollywoodi panelokból felépített felejthető földönkívülis tucatfilm, egy nagyon béna szörnnyel, amiről nem tudunk meg voltaképp semmit, mint ahogy a történet többi szereplőjéről se sokat. A borzasztó magyar szinkron erre még rá is tesz egy lapáttal. A film befejezése ZS kategória közeli. A fényképezés az egyetlen, ami miatt erős 4-est adnék egy 10-es listán.

@korovjov 2011.06.27. 10:01:54

A kommentek alapján csak keserűen kuncogok a társaságon. A Forrás, a Honfoglalás, mint "művész filmek", meg a Konyec, mint a magyar filmipar dísze? Srácok, no offense, de szvsz maradjatok a Tom és Jerrynél (illetve a Magyar Népmeséknél).

Amúgy a poszt írójának figyelmébe: Spielberg másik ufós filmjének a címe Harmadik típusú találkozásOK.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.06.27. 10:15:26

@tesz-vesz: Egy történetet nem lehet úgy élvezni, hogy alig érteni, amit a szereplők mondanak. A film egy része sötétben játszódik, ne mondja senki, hogy egy kamerás verzióban tisztán látszik, hogy mi zajlik éppen. És még a kép egy része is hiányzik. Nincs semmi, ami a moziban felvett filmek oldalán állna.
Ha valaki a letöltés mellett van, ám legyen, de akkor várjon míg kijön egy dvdrip vagy valami valami minőségileg jobb változat. Olyan fontos, hogy cam-osba megnézze az ember csak azért, hogy elmondhassa, hogy látta és gáz volt?

gothmog 2011.06.27. 10:19:57

A minap véletlenül belebotlottam a youtubon egy Mézga Aladár kalandjai-epizódba (Rapidia) és teljesen ledöbbentem. A 23 perces rajzfilm-epizódban voltak hatalmas poénok, társadalomkritika meg még némi oktató multimédia is. És az egész egyben működött és nem kicsit volt élvezhető.
Szóval tiszta szégyen, hol van manapság ilyen minőség? (ezt most csak így mellékesen jegyeztem meg, egyébként nem tartozik ide.)

djukel 2011.06.27. 10:48:04

A csávó a Losttal rojtosra szopatott, szóval sok szépet kell tennie az életben hogy ezt jóvátegye

dixie.flatline 2011.06.27. 11:26:34

Sci-fi rajongók figyelmébe: Ez a film nem sci-fi. Pont az a tudományos alap hiányzik belőle, ami azzá tehetné. Ez így csak egy űrlényes, gyerekes látványfilm, az értelem legkissebb jele nélkül.

Abrams és Spielberg teljesen hülyének nézi a nézőt. A film tele van amerikai klisékkel, és minden olyan dolog szerepel benne ami gyagyivá teheti.

És moziban néztem, nem a minőséggel volt gond.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.27. 20:11:34

@koimbra: senki nem szereti a kamos verziót. de a történet nem lesz jobb, a szereplők nem játszanak jobban dvd minőségben sem.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.06.27. 22:24:46

@tesz-vesz: Akkor még egyszer leírom: a kamerás verzió élvezhetetlen, legyen akármilyen jó is a történet. Lehet akár egy Transformers vagy Woody Allen film, a gáz minőség az élvezhetőség rovására megy.

Roltii 2011.06.28. 09:23:04

@tesz-vesz: kamerás verzión nem fogod látni rendesen a színészek játékát. Ha csak a story érdekel,akkor olvass könyvet, a film általában ennél többről szól. Persze van olyan film, amit már csak a story miatt is érdemes megnézni, de vannak olyanok is, ahol a story 0, de a képi világ miatt érdemes megnézni....
Kamerás változatokat tényleg felejtsük már el,szégyen gyalázat, hogy a bh-n is ezek mindig a legkeresettebbek...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.28. 10:31:48

@koimbra: még leírhatod 20x is barátom, akkor se lesz jobb a történet dvd minőségben.
eddig is úgy értettem igen: a kamerás verzió nem jó.

@Roltii: a kameráson nem fogom látni a jó képminőséget, nem is nézek kamerás verziót többnyire. de azért azt simán lehet látni, hogy játszanak a színészek.
bh?

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.06.28. 10:42:51

@tesz-vesz: Barátom, nagyon véded Te ezt a kamerás dolgot:) Felőlem nyugodtan lehetsz igénytelen, én maradok a jó minőségnél.
Mellesleg igenis jól esik néha agyatlan látványfilmeket nézni kikapcsolódásképp, bár a Super 8 nem ilyen és ez a téma nem is erről szól, szét van már offolva szegény poszt.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.28. 10:49:04

na megnéztem, nem akarok rosszat írni róla, túl sok jót se lehet.
ez egy középszerű családi film, tévéfilm. E. T.-hez semmi köze.

viszont ebbe az ifjúsági film (?) kategóriában, az Állj mellém sokkal inkább brillírozik, mint ez.
érdemes megnézni, most nyáron.

http://www.port.hu/allj_mellem!_stand_by_me/pls/fi/films.film_page?i_film_id=15249&i_city_id=3372&i_county_id=-1

ez adta az ihletet.

Roltii 2011.06.28. 10:57:45

@tesz-vesz: mondom, hogy van Kinges beütés:D (Állj mellém is King novella...). De akkor is tartom, hogy a gyerek csapat kicsit olyan, mint Az-ban...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.28. 12:09:07

@koimbra: a kamerás verzió nem jó."

tényleg védem

tewton 2011.06.28. 19:16:31

@tesz-vesz:
hajrá! támogatom.

ez egy generációs probléma is. a digitálison felnőtt tápos generáció aligha lehet képben arról, hogy a korábbiak milyen mozgóképeket voltak képesek finnyákolás nélkül elviselni. ezeknek mondhatja, hogy hangalámondásos vhs, vagy fintorognak, vagy fel se fogják, mit mond :))))

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.29. 11:05:44

@tewton: :) a hangalámondásos volt a szuper:) ezek a táposok ott halnának meg a képernyő előtt egy ilyennél.
főleg mikor egy hang mondta alá az összes szereplő, fiú-lány hangját! az volt aztán a kuriózum! :D
süti beállítások módosítása