Egy leendő jezsuita: Szerintem ez a szabadság
2013. augusztus 12. írta: Redakció

Egy leendő jezsuita: Szerintem ez a szabadság

Olyan emberek féltik a boldogságomat amiatt, hogy papnak megyek, akiknek romokban hever az élete – mondja a 26 éves Bellovics Gábor, aki jezsuita szerzetesnek készül, és nemsokára leteszi az első fogadalmait. Abból az alkalomból beszélgettünk, hogy július utolsó hetében tartották a magyar jezsuiták találkozóját. Gábor a riói katolikus ifjúsági világtalálkozó kapcsán megjegyzi: aki szerint nem él az egyház, az mondjon egy rendezvényt a világon, amin részt vett egyszerre hárommillió fiatal. Szóba kerül a szabadság, a cölibátus és Ferenc pápa. Gábor szerint az egyháznak „nem fütyülni kell, hanem táncolni”.

„A szűkebb környezetemben is az az egyik legalapvetőbb tapasztalatom, hogy folyik szét az életük az embereknek – nem az én erkölcsi mércéim alapján, hanem úgy, hogy ezt ők pontosan érzik. Nincsen céljuk, mármint életcéljuk. Nem látom, hova haladnak. És tudod, mi az érdekes? Az a legfurcsább, hogy az én életemet féltik, és engem sajnálnak. Féltik a boldogságomat. Komolyan, sokszor olyan emberek féltik a boldogságomat amiatt, hogy papnak megyek, akiknek romokban hever az élete! Harmadik házasságból válik el, és félti a boldogságomat a cölibátus miatt, miközben ő maga boldogtalan! Most akkor miről beszélünk? Sopánkodnak, mintha mindezt valaki rám kényszerítené.

Mivel beállok jezsuitának, számomra tárgytalan, hogy a papok házasodhatnak-e vagy sem: a szerzetes attól szerzetes többek közt, hogy szerzetesközösségben él, nem házasságban. Ez nem jelenti azt, hogy nem tudom elképzelni a házas papságot, ami működik is pl. a görög rítusban. De egyébként az is paradox valahol, hogy a cölibátustól féltenek. Azt szokták ugyanis kérdezni: hogy bírod majd család nélkül? Ugyanakkor az emberek 90 százaléka ilyenkor nem arra gondol, hogy miként lehet család nélkül élni, hanem hogy miként lehet szex nélkül élni. Ez az ő igazi kérdésük valójában! Az én válaszom egyre inkább az, hogy család nélkül tényleg nem lehet élni, ezért is vagyok közösségben, szex nélkül viszont lehet! (Az most más kérdés, hogy sokak szerint nem érdemes.) Ők viszont fordítva gondolják. Azt hiszik talán, hogy szex mindörökké van. Pedig a szex nem fogja megtartani senki életét, mivel ötvenévesen már nem lesz az ember olyan vonzó, senki nem fogja rányitni az ajtót, és ha nem lesznek gyerekei meg nem lesz felesége, akkor ki lesz az, akivel megosztja majd az örömeit, bánatát? A közösség, a család, az emberi  kapcsolataid tartanak meg. Sőt, szerintem ezek állandósága: a biztonságtudat. Ha én a cölibátus miatt boldogtalannak érezném magam, még így szentelés és fogadalom előtt megtehetném, hogy mást választok. S ha így lenne, ha megcsonkítva érezném magam, egy pillanatig nem várnék! Az a szabadság viszont, hogy nem kötődök egy emberhez kizárólagosan, felszabadít, hogy akivel épp beszélgetek, azért teljes mértékben jelen legyek. Hogy érezze: én most szinte őérte vagyok a világon.”

Szilvay Gergely interjúját Keresztény.mandiner oldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr885457856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2013.08.12. 17:34:02

Három Szent Ferenc van: Xavéri, Loyolai és Assisi. Az első kettő a jezsuitákhoz köthető (akik a pápa TEK -különítménye - profánul) és nagy érdemük a reformáció visszafordítása, a térítés messzi világokban.

Ferenc pápa (aki olasz születésű) meglepetésre mégis Assisi Szent Ferenc (alapító ferences - Napfivér, Holdnővér) hitét vallja, választotta szellemi elődjének és példaképének.

Éppen ideje bürökre (sic!) kelni Freud mesterrel, mert az egyházi szolgálaton belül rangos hivatás.

Csak szurkolni tudok az ötödik dan megszerzéséért! (nyolc van)

Omnia ad maiorem Dei gloriam!

Bell & Sebastian 2013.08.12. 17:35:42

Három Szent Ferenc van: Xavéri, Loyolai és Assisi. Az első kettő a jezsuitákhoz köthető (akik a pápa TEK -különítménye - profánul) és nagy érdemük a reformáció visszafordítása, a térítés messzi világokban.

Ferenc pápa (aki olasz születésű) meglepetésre mégis Assisi Szent Ferenc (alapító ferences - Napfivér, Holdnővér) hitét vallja, választotta szellemi elődjének és példaképének.

Éppen ideje bürökre (sic!) kelni Freud mesterrel, mert az egyházi szolgálaton belül rangos hivatás.

Csak szurkolni tudok az ötödik dan megszerzéséért! (nyolc van)

Omnia ad maiorem Dei gloriam!

1000bocs 2013.08.12. 18:56:28

"Szex nélkül lehet élni..."
Az alapvető programokat semmi sem írja felül. Mennyi idő alatt számolná fel az emberiség önmagát, ha holnaptól valami miatt senki sem szexelne, de az arra kényszerítő ösztön munkálna bennünk?

Az emberiség java része kefél és boldog. Ha szomorú az nem attól van hogy kefél. Attól lehet, ha nem kefél, vagy nem azzal, akivel szeretne stb...A többi csúsztatás. Ha tíz válás után találom meg az életem értelmét, még akkor is beljebb vagyok, mintha egy csomó manussal élnék egy "szerzetesi közösségben" boldogan.

Nagyon félremegy az a gondolatmenet is, amikor családi párhuzammal él a "szerzetesi közösségre " utalva. Ennyi erővel a melegek közössége is család. Együtt vannak. Szeretnek együtt lenni. Ha együtt vannak és ez jól esik, akkor az család? A Szent Család nem attól család, hogy benne van József, Mária és a kis Jézus? Lehetett volna két József és egy talált gyerek is?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.12. 19:28:33

@1000bocs:

Ki kényszerít téged, te agyhalott troll, hogy szerzetesi közösségben élj?! Nem ilyen féleszű balf*xok hiányoznak onnét, mint te! Te csak buzulj, az majd megmenti az emberiséget a kihalástól!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.12. 19:36:46

@bbjnick: Magát ki kényszeríti homoszexuális élettársi viszonyra?

S ha az életdöntések mércéje az, hogy mi menti meg az emberiséget a kihalástól, úgy hogy értékeli a jezsuita fiatalember elhatározását?
(Megjegyzem, tényleg furcsa a családdal vont párhuzama.)

Urfang 2013.08.12. 20:00:42

Nem csak a más vallások papjai vállalnak családot, de még a keresztények közül is a legtöbb protestáns, úgyhogy a cölibátus nyugodtan nevezhető szexuális devianciának, vagy ízlés szerint akár abnormalitásnak vagy perverziónak is, az aszexualitás is olyan adott hajlam mint a homoszexualitás, deviánsnak az utódnemzés hiánya miatt mondható.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.12. 20:06:27

@Counter:

1) Azt nem is ajánlanám senkinek, hogy engem homoszexuális élettársi viszonyra próbáljon kényszeríteni!:-)

2) Az emberiség kihalása --- a szerzetesség kontextusában --- nem az én problémám volt, hanem a zseniális @1000bocs nicknek; hogy aztán nyomban a buziházassággal állítsa párhuzamba a szerzetességet.

3) Magácskának azért furcsa a szerzetesi közösség és a család párhuzama, mert soha nem élt nagycsaládban. A család nem csak egy férfi és egy nő (s jó esetben x gyermek) együttélése, hanem több generáció szorosabb-lazább közössége, kiterjedt rokoni kapcsolatokkal, nagynénikkel, nagybácsikkal, unokatestvérekkel stb.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.12. 20:13:02

@Urfang:

Látom, az összes buzi iderajzik f*xtverni! A saját mocskát nem képes másként elviselni, csak ha mást is megpróbál összekenni. Ocsmány egy fajzat vagytok ti, cs*'zd meg!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.12. 21:00:58

@bbjnick:
1) No látja, ahogy szerzetbe se kényszeríti senki, úgy homoszexuális életközösségbe se.
2) Az interjúalany állította párhuzamba a szerzetesi közösséget a családdal ("család nélkül tényleg nem lehet élni, ezért is vagyok közösségben"). Ezen az alapon ami közösség, az család: így a hippikommuna, az olajfúró torony legénysége, helyi pártaktíva vagy éppen bizony két együtt élő homoszexuális ember is.
3) Hát ha magának mindegy, hogy nagybácsi vagy feleség...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.12. 21:22:04

@Counter:

A szerzetesek életreszóló fogadalmat tesznek, így nehéz volna őket egy olajfúró torony legénységéhez hasonlítani őket. S, igen, a szerzetesek maguk is gyakran hasonlítják spirituális családhoz a szerzetesi közösségeket, ahol Jézus (az Egyház feje) a családfő, Mária a lelki anyjuk ők pedig egymás testvérei.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.12. 21:23:50

@bbjnick:

nehéz volna őket egy olajfúró torony legénységéhez hasonlítani őket.=nehéz volna egy olajfúró torony legénységéhez hasonlítani őket.

Robinzon Kurzor 2013.08.12. 21:27:11

Amúgy engem nem zavar a természetellenes életvitelük, ha otthon csinálják, meghúzva magukat csendben a négy fal között.

De miért kell ezt propagálni, miért kell egy szűk kisebbségnek a másságával kérkedni?
Miért provokálják a többség számára elfogadhatatlan életvitelükkel a csendes, de normális többséget?

Egyébként meg ide vezet egy valós támogatottság nélküli törpepárt túlhatalma: terjed az általuk propagált deviáns szinglikultúra és megfertőzi a jobb sorsa, családra és gyermekre érdemes magyar fiatalokat.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.12. 21:32:15

@bbjnick: Bocsánat, de kell érdekelnie engem annak, hogy milyen analógiákat eszkábálnak össze arra nézvést, hogy hogyan lesz család — tucatnyi férfiból?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.12. 21:32:52

@Robinzon Kurzor:

No, befutottál te is? Ma itt coming outol, az összes ratyi?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.12. 21:33:57

@Counter:

Nem kell, de akkor ne ugasson bele!:-)

Robinzon Kurzor 2013.08.12. 21:51:13

@bbjnick: "No, befutottál te is? Ma itt coming outol, az összes ratyi?"

Na, az erkölcsi és intellektuális felsőbbrendűség ismét utat talált magának.

Ennyire megvisel, hogy nincsenek érveid?
Mert a buzizás mindig ennek a tünete. Csak szólok.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.12. 21:51:50

@bbjnick: Magát miért érdekli annyira a melegaktivizmus, hogy soh'se mulasztja el belekotyogni? Hogy nem tudja megállni a késztetést, miért rohan oda rögtön minden felbukkanó meleghez ebben a virtuális térben, s ha nem talál vállaltan meleget, miért kezd el gyártani magának?

Mi nyűgözi le ennyire a homoszexualitásban?

Bell & Sebastian 2013.08.12. 22:07:05

Jó, színvonalas vita.

Először is, akit hív az Isten, az áll papi szolgálatba. Az ortodoxoknál külön vállalás a nőtlenség, felszentelés után nincs házasság, csak előtte. Akkor viszont félig juthat a ranglétrán, vezető nem lehet. Hogy a reformáció mit vívott ki, ahhoz nem értek.

A katolikusok úgy fogják fel, hogy a szolgálat egész embert kíván, nincs nősülés. Arról nem vagyok meggyőződve, hogy a cölibátus tartása, vagy a gyermektelenség vállalása 100% -os hatásfokú a gyakorlatban. Ismerek példákat a több, mint zsakácsnőre és egyebekre is.
(Németországban egy fiatalember nyírta a füvet a parókián, erre megkérdeztem, hogy nem nagy ez már ministránsnak, erre mondták, hogy a katolikus pap fia. És nem dőlt össze a világ.)

Személy szerint azt gondolom, hogy nagy kár a magtalanul Atyánkhoz térő szellemi elitünkért, de azt elismerem, hogy aki képes általmenni a szivárvány alatt vagy a tisztítótűzön, azt többet még a golyó sem fogja. Ezért is az egyházunk nem vesztette el a mobilitását, bárki borjújában ott lapulhat a marsallbot, nincsenek dinasztikus viszonyok és magánvagyon felhalmozás.

A különböző közösségek összeméricskélése meg azért fals, mert ha az egyikben munkál az egészséges, megáldott szexuális hajtóerő, a másikban meg arccal az égi menyasszony / vőlegény felé fordulnak, az nem egészen ugyanaz. A harmadik eset meg kívül esik Isten országán, out of the line.

Szindbad 2013.08.12. 22:21:24

@bbjnick: Ideje, hogy maga is comingoutoljon végre, először is saját magának, mert olyan, hogy aszexuális, olyan nincs.

Bell & Sebastian 2013.08.12. 22:43:09

@Szindbad: Ne kábítson, hét tenger ördöge, pont itt a weblapjuk. Sem herélt, sem önmegtartóztató, nem érdekli.

www.asexuality.org/home/

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.12. 22:43:22

@Robinzon Kurzor:

A buzizás annak a tünete, hogy a buzik csesznyélkednek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.12. 23:02:27

@Counter:

A homoszexualitás engem teljesen hidegen hagy, a melegaktivizmus viszont annál inkább aggaszt, s ha a károsságát és veszélyességét nem is ismertem volna (alapból) föl, mára a melegaktivisták akkor is meggyőztek volna arról, hogy kevés hozzájuk hasonló szörgyszülött rohangál kártevő szörnyszülött rohangál szabadlábon.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.12. 23:03:07

@bbjnick:

szörgyszülött=szörnyszülött

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.12. 23:05:38

@Szindbad:

Én már rég összecomingoutoltam egy kiscsaládot; többek között az én gyerekeim fogják majd azokat a függetleneket és másokat vénségükre eltartani, aki elfelejtettek utódokról gondoskodni.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.12. 23:07:15

@bbjnick: Mégse azzal támadja be a magának nem kedves hozzászólókat, hogy melegjogi aktivisták, hanem azzal, hogy homoszexuálisok.
Tehát a melegjogi aktivizmus mellett, úgy tűnik, a homoszexualitás is nagyon foglalkoztatja.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.12. 23:09:57

@Counter:

Mivel magácska, nyilván, úgy is sokkal jobban tudja nálam, hogy én miről mit gondolok, így meddő dolog volna magával vitába szállnom:-)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.12. 23:17:17

@bbjnick: Abból, amit gondol, én csak azt ismerhetem, amit leír.

S hogy, hogy nem, azt látom, hogy ahogy pörög-forog a csatamezőn, mindig a buzik felé megy. No meg ha nem talál magának buzit, akkor a kéznél levő ellenfélre fogja rá üstöllést.

Hát ezért gondolom, hogy leküzdhetetlen érdeklődést mutat a téma iránt. Magának is jót tesz vele, ha ezt elismeri, mert akkor kezdhet vele végre valamit, ahelyett, hogy ez a késztetés kezdene magával. Legyen végre a maga ura, ne rángassák dróton a lelke meg nem értett indulatai!

Bell & Sebastian 2013.08.12. 23:36:24

@Counter: Ne adjon rá alkalmat, hogy leleszbizze. Bár tényleg nem ártana némi változatosság. Például Onán vétkét már kitárgyaltuk párszor, amely egészen másként jelenik meg a keresztényeknél, mint a zsidó szakirodalomban.

Van egy olyan érzésem, hogy áldozatul esett a kivonatolásnak. Az nem lehet, hogy nem mindenki kiséri elég odaadó figyelemmel a buzulás kutatása terén elért legújabb eredményeket?

Abból, hogy az osztrákokat mostanában sokat foglalkoztatja Freud, mint a szexuál-pszichológia főpapja, gondolom, hogy emlékév lehet, pedig semmi sem indokolja.

Csak oda akartam kilyukadni, a késztetés arra, hogy mindent újra átgondoljon Európa, elég világosnak tűnik.

Mennyei érzés, hogy például nekem innen semmi dolgom, a kétezer éves, jól bevált útmutatásokkkal eddig is jól elvoltam. Némi türelemmel talán a tévelygők is visszavezethetőek lennének az üdvözülés útjára.

És itt a lényeg: türelem? Haha.

Robinzon Kurzor 2013.08.12. 23:57:16

@Bell & Sebastian: "Először is, akit hív az Isten, az áll papi szolgálatba."

Nincs is ezzel semmi baj. Ennél több "érv" alapvetően nem is kellene.

Csak az ide posztként citált racionalizálás jórészt pont nem erről szól. Hanem arról, hogy az az igazi boldogság, mert "olyan emberek féltik a boldogságomat amiatt, hogy papnak megyek, akiknek romokban hever az élete".
Az ugye megvan, hogy ez egy érvelési hiba? (Hogy azért nem kell az ő boldogságát félteni, mert van olyan, aki boldogtalan.)

Ez a srác nem nekünk mesél, hanem magát győzködi, hogy jól döntött.

És hát nem lehet nem észrevenni (szegíny bébéjé is ettől buzizik kínjában), hogy mindazok a jellemzők, amelyek a homoszexualitásra vonatkoztatva az erkölcsi elítélés alapját képezik, ebben az esetben egyenesen erénynek számítanak.

És erre gombot kellene varrni ... vagy lehet buzizni ízlés, igényesség és képességek szerint.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.08.13. 00:43:34

@Robinzon Kurzor: A teljes interjú sokkal értelmesebb, mint a kiragadott rész, és főleg az itt alatta kibontakozó beszélgetés. Ez egy normális gyerek. Jezsuita akar lenni, hát miért ne legyen. Blogjuk is van, nem tudom, milyen, mert nem olvasom, de azért blog: jezsuita.blog.hu

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.13. 07:13:23

@Counter: @Robinzon Kurzor:

No, látjátok, buznyákok, ez a baj a buzeránsokkal! Minden buzi hazudik! Ki tolta a buzitémát ez alá a poszt alá?! Ti! Akkor meg mi ez a kofalárma, meg sz*rkenegetés?!

sztrelnyikov 2013.08.13. 07:36:37

@Bell & Sebastian: Sokkal több szent Ferenc van mint három, de pl Loyolai nincs. Gondoltam szólok...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.13. 08:23:01

@bbjnick: Maga tolta alá. 1000bocs az interjú egyik állításáról fejtette ki az álláspontját, amire maga éktelen buzizással reagált. Azóta is csak elhűlten nézzük.
De ugyanezt csinálja más témában pl. Holger Hartlanddal (azt még fel is emlegeti, mert elsőre nyilván nem sikerült kielégülnie).

Hát tehetek én arról, hogy ha maga buziszagot érez, felcsapja a farkát és rohan árkon-bokron? Ez a maga jellegzetessége, magának lesz jó, ha megérti, miért van.

Robinzon Kurzor 2013.08.13. 10:11:02

@Holger Hartland: " Ez egy normális gyerek. Jezsuita akar lenni, hát miért ne legyen."

Legyen a szentem jezsuita, ha akar. Minden elismerésem az övé, ha végig is csinálja.

De könyörgöm: ne azzal legyen az ő döntésének helyessége igazolva, hogy hát egy csomó embernek szar a családi élete, akkor mit pofáznak, hogy neki sem lesz.

A szingli-buzi okfejtés meg nem személy szerint neki szól, hanem az önkéntes mérvadóknak.
Be is talált.

Robinzon Kurzor 2013.08.13. 10:20:46

@bbjnick: " Ki tolta a buzitémát ez alá a poszt alá?! Ti!"

- És mondja, hogy lehet, hogy magának mindenről a buzik jutnak eszébe?
- De hát doktor úr, maga mutat nekem állandóan buzikat!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.08.13. 11:12:13

@Robinzon Kurzor: Nem éreztem úgy, hogy ezzel igazolná, de ha igen, emberi dolog. Az emberek szeretik a nagy döntéseiket mindenfélével igazolni. Minden döntés lemondással jár: le kell mondani arról, amit nem választottunk. Mi is gyártunk igazolásokat arról, hogy miért nősültünk meg, miért azt vettük el, akit, stb.

A szingli-buzi okfejtés errefelé vörös posztóként szolgál a bbj-féléknek, hogy nyúljanak az orrukba könyékig, gyúrják össze, amit ott találnak, és köpőcsövezzenek vele. Csak hát ehhez egy légtérben kéne lenni, a neten keresztül nem működik.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.13. 11:24:13

@Counter: @Robinzon Kurzor:

Mondom én, a buziság és a hazugság édestestvérek!

Idepofátlankodik a buzi, buziházasságozik egy sort a szerzetesség kapcsán, ideokád egy szekéralja blaszfémiát (@1000bocs: ), aztán amikor rászól az ember, még nekik áll feljebb, tagadnak, mellébeszélnek, inszinuálnak, f*sthabosítanak!

Csak így tovább, hogy minél többen ráeszméljenek, kikkel is állnak szemben!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.08.13. 11:56:09

@bbjnick: Nézze, én igen sajnálatosnak tartom, hogy már csak ezzel az eszeveszett verbális őrjöngéssel képes palástolni a valója és a konstruált énje közötti konfliktusokat, de azt hiszem, ezen van módja segíteni, ha hajlandó tudomást venni róla.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.13. 12:04:42

@Counter:

Nagyon helyes, kvartyogjon csak tovább, minél tovább nyomja a bullshitjét, annál többeknek nyitja ki a szemét, annál többen szembesülnek ennek a bzisz*rságnak a valós természetével!:-)

Robinzon Kurzor 2013.08.13. 12:39:40

@Holger Hartland: " Mi is gyártunk igazolásokat arról, hogy miért nősültünk meg, miért azt vettük el, akit, stb."

Hogy miért pont őt, arra esetleg.
De hogy egyáltalán miért házasodik, alapít családot valaki, arra nem kell (ön)igazolás. Az ellenkezőjére annál inkább.

Robinzon Kurzor 2013.08.13. 12:41:49

@Holger Hartland: "A szingli-buzi okfejtés errefelé vörös posztóként szolgál a bbj-féléknek"

Pedig szembe kellene sülniük azzal, hogy pontosan azonos érvelés hogyan is néz ki ebben a kontextusban.

Hogy gondolkodás helyett még most is buzizik ésfröcsög, az meg őt minősíti.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.13. 12:44:14

@Robinzon Kurzor:

Ezt te (csak) azért hiszed így, mert, mint már többször jeleztem neked, összekevered az érvet a vélelemmel, így, folytonosan, saját sötét, sűrű levedben fősz.:-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.13. 12:48:00

@Robinzon Kurzor:

A te konyhalogikával, ami még ráadásul hibás is, nagyon nem kellene ilyen témákba bonyolódnod!:-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.13. 12:57:36

@bbjnick:

A te konyhalogikával=A te konyhalogikáddal

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.13. 13:04:32

@Robinzon Kurzor:

A cölibátusban élő papok nem propagálják a cölibátust. Azaz tévedsz. A keresztények 99 %-a nem él cölibátusban, s még a papok között is csak a katolicizmus egy részében - a nagyobb részben - van kötelező cölibátus.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.13. 13:07:26

@bbjnick:

Nekem speciel van homokos szerzetes ismerősöm. Az illető bevallja "buzi vagyok". Természetesen szerzetesként cölibátusban él, ami azt is jelenti, hogy a homokos szex is tilos.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.13. 13:19:13

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Ha neked el is mondja, te azért ne nagyon add tovább. A magyar Katolikus Egyházban nagyon nem tolerálják a homoszexualitást. (Szerintem teljesen joggal.) Ha valakiről kiderül, azt nagyon udvariasan, de elküldik a Szemináriumból. Nem tudom, a különböző rendekben hogy állnak a kérdéshez, de nemigen hinném, hogy másként.

Robinzon Kurzor 2013.08.13. 13:22:33

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: "A cölibátusban élő papok nem propagálják a cölibátust. Azaz tévedsz."

Na, te szövegértés-károsult: hol írtam olyat, hogy a cölibátusban élő papok propagálják a cölibátust?

"A keresztények 99 %-a nem él cölibátusban"
Vagyis egyetértünk abban, hogy ez egy elenyésző kisebbség természetellenes életformája?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.13. 13:31:31

@bbjnick:

Az illető ex-katolikus, de átjött hozzánk, nálunk meg nem gond, ha valaki homokos, ha önmegtartóztató életet él.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.13. 13:33:33

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

No, ugye!

Ha nem vagyok indiszkretén, hol van az a "hozzánk"?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.13. 13:34:47

@Robinzon Kurzor:

Nem, a cölibátus az arra hivatottak személyes áldozata, választása. Téves azt hinni, hogy a cölibátust elsősorban aszexuálisok választják. Nem, ez nem igaz.

S van aki nem tudja tartani a fogadalmát. Én ismertem egy katolikus papot, aki már segédpüspöki rangig vitte, amikor szerelmes lett egy csajba, 35 éves korában, s szépen szólt a püspökének tisztességesen, hogy nem képes tovább tartani a fogadalmát. Ki is képett, meg is házasodott azóta.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.13. 13:37:07

@bbjnick:

Ja, azt hittem tudtad... :-)

Ortodox vagyok. Nálunk csak a szerzetesek kötelezően cölebek. S van egy olyan szokás, hogy püspöknek csak szerzetest vagy özvegy világi papot választanak, így az összes püspök is cöleb.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.13. 14:31:35

@Rambo:

Biztos. Az illetők súlyosan vétettek a szabályok ellen.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.08.13. 14:49:30

@Robinzon Kurzor: "De hogy egyáltalán miért házasodik, alapít családot valaki, arra nem kell (ön)igazolás."

Nem a fenét. :) Majd ha szombat reggel arra ébredsz, hogy "apa apa apa APA APA APAAAA", hogy most azonnal kelj föl és menjél matchboxozni vagy vonatot építeni vagy kapcsold be a mesét, és eszedbe jut, hogy milyen mások voltak a péntek esték utáni reggelek még azelőtt, akkor majd kell (és lesz) igazolás. Lemondasz időről, pénzről, szabadságról, nőkről, ezt igazolni kell.

Szindbad 2013.08.13. 14:49:53

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Van aki pedig a sok kielégületlenségtől sok év alatt aberrállt állattá válik. Mit gondol, a börtönben mindenki buzi?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.13. 14:58:09

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Oké, értem, köszönöm!:-) A keleti szerzetességről nem sokat tudok, de ezeket még én is tudtam, mivel a görögkatolikusoknál is élnek ezek a hagyományok:-)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.13. 15:11:42

@bbjnick:

Mivel az ortodoxok 99 %-a a bizánci rítust követi, a szintén bizánci rítusú görögkatolikusokkal sok az egyezés. Persze csak a külsőségekben, nem a teológiában.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.13. 15:14:23

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

A liturgiában mindenképp: Aranyszájú Szent János liturgiája.

Jól mondom?!:-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.13. 15:22:48

@Szindbad:

Figyeljé' má'! A buzik között sem mindenki akkora véglény, mint te vagy!

Szindbad 2013.08.13. 15:30:12

@bbjnick: Elnézést, csak nem szeretem, amikor ideológiai/vallási indokokból az emberek elnyomják a genetikailag kódolt "természet törvényeit", aminek aztán ártatlan emberek, gyerekek isszák meg a levét.

Olvasni lehet papok által vegzált öngyilkos ministránsfiúkról. Lehet, hogy ők életben maradhattak volna, ha a papjaik rendes szexuális életet élhettek volna.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.13. 15:32:53

@bbjnick:

Igen.

A külső szemlélő ezért szokta ezeket keverni. Bemegy a bizánci ortodox templomba és azt hiszi görögkatolikusban van, vagy éppen fordítva.

Még II. János Pál római pápa idejében esett meg velem: egy ukrán ismerős csodálkozva kérdezte: miért van kint X templomban a római pápa fényképe. Azt hitte ortodox templomban járt. :-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.13. 16:13:38

@Szindbad:

Nono! Azt előbb bizonyítani kellene, hogy bármiféle kolleráció van a cölebsz élet és a pedofília között!

Olvasd el a Deetman-jelentést! A hollandok is nagymellénnyel nekiugrottak a Katolikus Egyháznak, hogy az egy pedofilfészek, aztán néztek nagyot, majd sűrűn pislogtak, amikor kiderült, hogy mi a vektor!

Harmincnégyezer hollandot kérdeztek meg, olyan személyeket, akik 1945 és 2010 között iskolába jártak: 10%-uk számolt be arról, hogy valamiféle szexuális zaklatásban volt része iskoláskorában, ez az adat 20%-ra ugrott föl, ha olyanokat kérdeztek, akik bentlakásos iskolába, sportegyesületbe stb. is jártak --- függetlenül attól, hogy az milyen felekezetű vagy épp állami intézmény volt! Hoppá!

Azt viszont sikerült kimutatni, hogy a homoszexualitás és a pedofília, ill. a párkapcsolati erőszak között súlyos összefüggések vannak:

„...domestic violence against a woman was reported by nearly 44 percent of lesbians and about 61 percent by bisexuals compared to 35 percent of heterosexuals. Among men, 26 percent of gays and about 37 percent of bisexuals reported partner violence compared to 29 percent of heterosexuals.” (www.reuters.com/article/2013/01/25/us-usa-gays-violence-idUSBRE90O11W20130125)

„Egy amerikai tanulmány (K. Freund - R. I. Watson: The Proportions of Heterosexual and Homosexual Pedophiles Among Sex Offenders Against Children - An Exploratory Study, Journal of Sex and Marital Therapy 18) szerint homoszexuálisok körében háromszor nagyobb a hajlam a pedofíliára, és jóval nagyobb a hajlam a visszaeső magatartásra, mint a heteroszexuálisoknál.” (www.magyarkurir.hu/en/node/1809)

phantom47 2013.08.13. 16:39:39

@bbjnick:
"Ki kényszerít téged, te agyhalott troll, hogy szerzetesi közösségben élj?! " - Senki. Nem is mondtam ilyet. Magaddal vitatkozol.

"Nem ilyen féleszű balf*xok hiányoznak onnét, mint te!" - Zéró információd van rólam, amit a következő mondatoddal alá is támasztasz. Nulla infóval trágárkodni és kötözködni pedig igen magas szintű intelligenciára enged következtetni.

"Te csak buzulj, az majd megmenti az emberiséget a kihalástól!" - ez a legérdekesebb rész, ami megmagyarázhatja az előző mondatok agresszív felütését is. Akkora érzelmi inger neked a téma, hogy nem is figyelsz. Nem olvasol, nem értelmezel. Akkor most figyelj jól, lassan írom:)

A melegházassággal, és a "meleglobbi" erőszakos nyomulásával kapcsolatos véleményem és hozzászólásaim miatt a támogatóik HOMOFÓBNAK tartanak. Melegjogi-ellenes, túl konzervatív vagyok számukra.

Annyira sietsz ütni, hogy fel sem nézel, nem csoda ha mellé ütsz. Lebuzizol és további buzulásra biztatsz egy "homofób" családapát:))) Aki aktívan érvelni szokott amellett, hogy két meleg kapcsolata ne legyen azonos értelmű a hagyományos "család" fogalmunkkal. Ahogy "ők" homofóbnak bélyegeznek, Te lebuzizol. És mindőtöknek csak az kell, hogy megfelelő skatulyába illesztve és felcimkézve a vitapartnert ne kelljen foglalkozni az érvekkel. Mint ahogy Te sem írtál semmit azzal kapcsolatban amit írtam, csupán személyeskedtél. Ha olvasol, feltűnik hogy nem tartottam szerencsésnek a szexualitásról beszélni, majd azonnal továbblépni arra hogy a szerzetesi rend is egyfajta család. Rossz képzeteket szül. Egész más az, ha azt mondja a focicsapat edzője, vagy egy katonai szakasz vezetője: mi egy nagy család vagyunk! Mindenki érti a hasonlatot, de senki nem gondol bele semmi szexualitást. Itt azonban volt egy gondolatmenet, ahol ezek számomra zavaróan lettek összefűzve. Értem, mit gondol a riportalany, de nem tartom szerencsésnek a gondolatmenetet. Miért nem? Pontosan azért, mert a családfogalom definiálása körül manapság nagy viharok dúlnak.

Ha már személyeskedés. Mindig megmosolyogtat, mikor egy nethuszár felfújja magát és a virtuális dominanciáját sugározza a lekezeléssel, személyeskedéssel. Mint ahogy az utcán, a neten is önszuggesztió, amikor magát "szopja fel" keményre a delikvens.

Mielőtt még nagyobbra fújnád fel magad kiskakas, inkább szólok: ne erőlködj. Szálj le rólam. Nem egy ligában focizunk. Nekem szakma az erőszak, és az ahhoz kapcsolódó "majomparádé". Csak hülyét csinálsz magadból.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.13. 16:53:01

@phantom47:

Te meg ki vagy, száznevű troll?! Ha egy másik életedben te volnál az @1000bocs ( @1000bocs: ) nevű tünemény, akkor a következőt tudom neked válaszolni:

Olvasd újra, amit @1000bocsként írtál! És ne az alapján válaszolj kommentemre, amit most gondolsz, hanem az alapján, amit akkor írtál:-)

Robinzon Kurzor 2013.08.13. 17:14:18

@Holger Hartland:

Ezeken én már túl vagyok, és előtte meg utána sem kellett erre (ön)igazolást gyártanom.

Robinzon Kurzor 2013.08.13. 17:16:31

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: " Téves azt hinni, hogy a cölibátust elsősorban aszexuálisok választják."

És állítottam, hogy aszexuálisok választják?
Nem.

Mindenesetre jól elvitatkozgatsz magaddal ...

phantom47 2013.08.13. 17:34:43

@bbjnick: Igen, én vagyok, mintha ez nem derült volna ki a hozzászólásomból. Sokat kellett gondolkodj, mire kibogoztad a rejtélyt?
Látom leakadtál a troll-lemeznél. Megláttad a nicket, a hozzászólást elolvasni nem sikerült:) Hogyan szólhatnék hozzá az alapján, amit akkor gondoltam? Akkor még nem tudtam hogy belém akad egy ilyen lassú felfogású, saját magával vitatkozó, az igazát saját magának bebizonyító szelektív felfogású agresszív netjáradék.

Érzed ugye, mennyire igazad van? Dagad a kebled, olyan okosakat mondasz! Magaddal vitatkozol, és mindig nyersz! :)

Micsoda teljesítmény, micsoda ember!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.13. 18:18:36

@phantom47:

"Érzed ugye, mennyire igazad van?" --- kérdezed.

Mikor téged olvaslak, akkor határozottan:-D

Bell & Sebastian 2013.08.13. 20:53:21

@sztrelnyikov: Jól tette, Paolai lesz az, Szalézi meg kimaradt, sok kisebb mellett. A saját kútfőből dolgozás átka. Elnézést érte mindenkitől.

Bell & Sebastian 2013.08.13. 21:01:43

@Robinzon Kurzor: Na ja, lehetne húzkodni a strigulákat, ez is hiba, az is bűn, csak minek? Az ő élete, no meg az oldott hangulat. Pár sör, és omlik a gát(lás).

Megesendnek cifrább dolgok is.

sztrelnyikov 2013.08.14. 07:46:21

@Bell & Sebastian: Amúgy a kommentje lényege érdekes volt, mert engem is meglepett, hogy nem Xavériről nevezte el magát a pápa. Sőt, pár napig még birokra keltem a forumokon azokkal, akik csak Assisit ismerték. De amikor maga a pápa nyilatkozott úgy, hogy márpedig tényleg Assisi, akkor letettem a fegyvert.

Azért a helyzet az, hogy ezek a délamerikai jezsuiták nagyon mások, mint az északi félteke jezsuitái. Nyilvánvalóan azért, mert sokkal elemibb a találkozásuk a szegénységgel. Ezért sokszor a kommunizmus eszméi is megfertőzi őket, ami lehet, hogy adott esetben érthető. Azért innen (ahol a mélyszegénység azt jelenti, hogy 3kg-os aranylánc helyett csak 2,5kg-ost tudott szerezni a szegínyember) ez nagyon taszító. Nekem sokkal szimpatikusabb Xaveri, mint Assisi (persze lehet, hogy csak azért, mert Xaveriről nem készített nyáltengert Zeffirelli). És egy tekintélyelvű pápa is jobban bejön, mint egy médiabohóc, de hát az a nagy büdös helyzet, hogy mivel én tekintélyelvű vagyok, így természetesen elfogadom a pápa főségét és jó pápista atyafi maradok. :)

Bell & Sebastian 2013.08.14. 10:35:07

@sztrelnyikov: Nem esik nehezem ától cetig egyetérteni magával. Hogy pont a jezsuiták média -vonalát erősítik, az a kettes számú meglepetés. Amikor a balga, ejrópai gyalogkatolik inkább attól tartott, hogy majd minden pap géppisztollyal fog szaladgálni, dél-amerikai mintára.

Más kultúrák - más problémák. Afrikáról meg egy szó se. Átmeneti idöszak, újratervezés, e van. Ökopápa még úgyse nem vót.

sztrelnyikov 2013.08.14. 11:21:46

@Bell & Sebastian: "Ökopápa még úgyse nem vót. "

Na jó, jó, de a libsi ismerőseim szerint (olvastak valami jövendölést) ez lesz az utolsó! :D

vantaan 2013.08.14. 16:03:27

@sztrelnyikov: Szt. Malakiás szerint (nem libsi!) Ratzinger/Benedek volt az utolsó pápa a 112-dik. S igaza lett! Ratzinger volt az utolsó európai pápa! (".... a hét dombra épült várost lerombolják ....") S az új pápa lerombolja a régi egyházat s Jézus hatalma kiteljesedhet!

S még nem ismerjük a harmadik Fatimai titkot!!!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.08.14. 17:09:43

"S még nem ismerjük a harmadik Fatimai titkot!!!" --- írod.

Te lehet, hogy nem ismered:-D Egyébként nyilvános: uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=150

(Furcsa jószág vagy te! Ócsárlod az Egyházat és közben olyan "klerikális hókuszpókuszokra" hivatkozgatsz, mint a fatimai titkok!:-))

bömböcz 2013.08.14. 17:22:32

@bbjnick:
Maguk (zsidó-keresztények) el lesznek felejtődve.
shálom álejkum

sztrelnyikov 2013.08.15. 07:02:49

@vantaan: És az megvan, hogy ezt a jövendölést nem egy szent írta, hanem egy sima [pápa]választási propaganda célból készült hamisítvány? Amiben csak a libsik hisznek. :P

vantaan 2013.08.15. 09:41:13

@sztrelnyikov: @bbjnick:

"És az megvan, hogy ezt a jövendölést nem egy szent írta, hanem egy sima [pápa]választási propaganda célból készült hamisítvány? Amiben csak a libsik hisznek. :P"

" S még nem ismerjük a harmadik Fatimai titkot!!!" --- írod.

Te lehet, hogy nem ismered:-D Egyébként nyilvános: uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=150"

Tehát a Szt. Malakiás próféciája az hamisítvny a "harmadik fatimai titok ... ami nyilvános?" az meg nem.

Én pont fordítottját feltételezem!

De nem is ez a lényeg! A lényeg ,hogy hála Ratzingernek/Benedek pápának megteremtette a feltételeit annak (szembe menve korábbi, még főinkvizítori ténykedésével) hogy megújulhasson az egyház. Leglényegesebb mozzanat az volt amikor a pápaválasztó konklávé személyi összetételét a választás előtt pár héttel úgy változtatta meg,hogy a "bűnben fetrengő, politikailag és gazdaságilag is prostituálódott" európai egyházi elit kisebbségbe kerüljön.
Ratzinger/Benedek pápa ezzel a pápaság egyik legnagyobb történelmi alakjává vált!
süti beállítások módosítása