Majd megszoktam – Bëlga: Sanyi
2013. november 09. írta: pinter.bence

Majd megszoktam – Bëlga: Sanyi

belgaa.png

Most, hogy engem is bëlgának titulált a Spiler.info, muszájnak éreztem, hogy írjak a tizenöt éves zenekar új lemezéről. A Bëlga 2002-ben úgy robbant bele a 11 éves világomba, mint semmi korábban. Addig egy-két kimásolt Dire Straits- meg eredeti Republic-kazi jellemezte a családi nyaralások első pár, autóban töltött óráját. Legtöbbet talán a Republic és Cseh Tamás közös lemezét hallgattuk. Aztán édesapám meghallotta a Petőfin a Húst, és nem volt megállás. Onnantól kezdve úton-útfélen a Majd megszokod bömbölt, aztán a Jön a Gólem: jókat kacagtunk a trágárságokon, és ilyen ártatlan életkorban még azt is komolyan vette az ember, hogy egy rendes Bëlga már nyolckor csicsikál.

Én is öregedtem azóta kicsit, meg a bëlgások is. Közhely velük kapcsolatban, hogy a színvonal csökkent az elmúlt években. Én is így érzem, az első két lemez után kissé el is vesztettem a fonalat, de mindig találtam egy-két hallgatható, nem egyszer pedig pár egészen kiváló dalt. 2010-ben például négy lemezt nyomtak ki egymás után, az érdekes kísérlet volt. A tavalyi lemezről nem sok minden maradt meg nekem. A Recordernek adott interjújukból az is világos, hogy erre – mármint mondjuk az én vagy mások véleményére – ők magasról tesznek, egyszerűen szeretik csinálni, amit csinálnak. Jól teszik.

Az új lemez a keresztségben a Sanyi nevet kapta. Jó cím, jelzi, hogy tök mindegy, mi egy lemez címe. Akár Sanyi is lehet. Remélem arról a Sanyiról lett elnevezve, aki végül vagy lenyomta az adzseszkót, vagy nem. A Sanyin az folyik, ami egy Bëlga-lemezen szokott: Bauxit teljesen őrült vakerolása, Még5 higgadt bérgyilkos-hangja és Tokio – hát igen, Tokio. Az ő jelenlétét sohasem értettem igazán. A háttérben pedig ott zenél Titusz. A szövegek nagy százaléka továbbra is teljesen hétköznapi dolgokkal foglalkozik. Talán túl hétköznapiakkal: ha ezt összepárosítjuk az egyre vérszegényebbnek tűnő zenei ötletekkel és a lassan mindhárom rapperen kórosan eluralkodó vidékiproli-hanghordozással, akkor érezhetjük, hogy milyen irányban halad ez a kritika. Kicsit úgy éreztem pár hallgatás után, mintha az Irigy Hónaljmirigy egy nagyon jó lemezét hallanám. Vagy az Irigy Hónaljmirigy és a Bëlga közös lemezét.

Különösen szórakoztató, hogy a lemez egyes dalai párhuzamba állíthatóak régebbi dalokkal. Rögtön a nyitódalról, a gagyi rap-párbajok világát idéző ëMC-ről eszembe jutott a Hello az első lemezről. Utóbbit a mai napig mesterműnek tartom: a tantrikus-, a diszkós- meg a gengszterrapper ontológiailag három különböző síkon vívott, tökéletesen értelmetlen párbajához még Sickratman éneke társult, aki a pocokarcú fiúnak adott tanácsokat. Az ëMC-ről nem tudok ilyen mély elemzést adni, mert tökéletesen hidegen hagyott.

A lemez rögtön a következő dalban el is éri az első mélypontját, a Tini rock ugyanis pont annyira értékelhetetlenül gyenge, mint a tinirock általában. Talán ez is volt a cél. A harmadik darab címe Gyarmat, a törzsi ritmusra előadott Békemenet-paródia jól ragad a fülbe. A következő három dalt szívesen át is ugranám, annak ellenére, hogy a Rímálom az Elm Utcában című öncélú rímmaszturbáció, hogy „itt a három Szókratesz, ki rímeket a szókra tesz”. A VIP a borzalmas Bëlga-dalok állatorvosi lova. Nem akarok belemenni, hogy vajon mit parodizál, hallgatni mindenesetre rossz. A Bezzeg régen az Az a baj mintájára mantrázza a bezzeg régennel kezdődő mondatokat. Csak úgy hatszor unalmasabb. Ráadásul végig azon gondolkozom közben, hogy olyan ez kicsit, mint létrehozni egy Orbán-rajongó kamunyugdíjast Facebookon és viccből nyomni a mantrákat: így is csinálják elegen igaziból is.

A Sok pénz kőne újabb mélypont a lemezen, a cím szerintem mindent el is mond róla. A mélyből azonban rögtön a csúcsra törünk: a Dugóban volt az egyetlen „dal”, amit sokadjára is végigröhögök. Azért az idézőjel, mert ugyan egy távoli rádióban végig szól a zene, valójában csak a szövegelés megy. „Elnézést hogy ilyen magas fokú sudribunkó vagyok” – ezt használni is fogom mostantól. A következő, lakótelepről szóló dolog megint érdektelen: rég tudjuk, többek között a bëlgás fiúktól, hogy a magyar ltp-k nem gettók. A Zsolti a Béka harmadik része következik: lassan megértem, hogy a Bëlga tényleg nem parodizál, hanem eggyé válik a témáival, ez például pont annyira volt jó, mint egy Transformers-film, tehát rossz volt. Három gyors dal következik, a Szaros senkiből egy szót sem értek, gondolom a pankokról szól; a Kezdjük újrát meg akkor sem hallgatnám meg még egyszer, ha fizetnének érte. A Munkát keresek megint olyan triviális, mint a Sok pénz kőne, kicsit hiányzik belőle az ötlet, kicsit IHM-szaga van.

A 15 év az első dal, ahol a dallamra kapom fel a fejem: a refrént imádom, de ismerős valahonnan. A vidékiproli-hanghordozásért itt már jár a bünti, mert rohadt idegesítő. A Kolbin is igencsak felhúztam magam: reggae-alap, de a füves cigi helyett az örök, a félretehetetlen, a megkerülhetetlen kolbászról van szó. Nem, nem a borról, olyat már csináltak; ez most gyakorlatilag hasonló, csak kolbász van benne. Kolbász. Na mindegy. Zárjuk is ezzel, nem ejtve szót az utolsó dalról. Nem érdemes.

Olyan ez a Sanyi, hogy majd megszoktam. Meghallgattam egyszer, utáltam. Meghallgattam még egyszer, egy szemernyit sem változott a véleményem. Nekiálltam cikket írni róla, de miután a Bëlga romló minőségének öt okát is összeszedtem, kitöröltem a fenébe az egészet. Ez nem érdekli se őket, se a koncertjeikre látogató közönségüket, de igazából még engem se. Meghallgattam harmadszor, negyedszer, ötödször és megszoktam. Nem mondom, hogy kifejezetten kíváncsi lettem a zenekar következő tizenöt évére, vagy hogy valaha elő fogom még venni ezt a lemezt. Nem fogom.

És még egy dolgot hozzá kell tennem. „Elnézést hogy ilyen magas fokú sudribunkó vagyok”.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr225621003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.09. 16:53:56

ez a gyarmat ritka egy béna szám lett.

"eladták a cukorgyárainkat"

ez a szám is árokásás, és nem a megbékélés érdekében született, hanem a másik lejáratása céjából, úgy! hogy alapvető fogalmakkal nincsen tisztában a készítője. majd ha megcsinálják a neoilibsi paródiát ugyanilyen hangnemben, és jobb minőségben, akkor nem szóltam semmit.

hol van már az a régi jó Sajnálom c. szám, ami egyenlőségre és nem a megosztásra törekszik? nincs szükségünk árokásókra

viszont pozitívum, hogy kizárták a keresztényellenes zsidót, paizs miklóst, sickratmant a belgából

„Mégöt a második lemez összeállításánál megvétózta Paizs egyik, Mária (Jézus Krisztus anyja - szerk.) székelésével kapcsolatos versét, mondván, hogy az szélsőségesen durva. A szerző végül, az együttes szabadszelleműségét veszni látva kilépett.”

kkbk.blog.hu/2009/06/15/paizs_miklos_sickratman

HighTroller 2013.11.10. 12:00:53

a lemez zseniális, aki mást állít, azt a sickratman-i ítélethozatal jegyében életfogytiglani x-faktor nézéssel büntetném.

Kandeláber 2013.11.10. 13:50:42

Ez már a vég, hogy a mandiner ilyen szeméttel foglalkozik.

Atisz 2013.11.10. 15:34:00

Vállalhatatlan anarchista zsidógyerekek, de ettől függetlenül akkor sem tetszettek a számaik, amikor még a megcélzott korosztályba tartoztam.
Secretman, mint egykori oszlopos tag... na ne vicceljünk már.

Atisz 2013.11.10. 15:41:54

A cikkírónak meg annyit üzennék, hogy nagy a baj, amikor egy zenét (amit attól függetlenül, hogy az ember kikapcsolódásból vagy elgondolkozásból hallgat) meg "kell" szokni.
Ha valami silány, az silány. Welcome to consumer society.

verkli 2013.11.10. 19:52:05

A bëlgák zsidók? Jaj de jó, akkor mostantól gyűlölöm őket. Mindig tanulok valami újat, szinte percenként tudom meg valakiről, hogy zsidó, vagy meleg. Nagy szükség van erre egy lemezkritika kapcsán. Ez itt a teljes átlátszóság országa, nincs hová bújni.

Secretman pedig valóban nem volt oszlopos tag, Sickratman volt az.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.10. 22:07:43

@verkli: Nagy szükség van erre egy lemezkritika kapcsán"

lehet észrevetted , de azért mondom, hogy egyik-másik számuk politikailag elfogult

sztrelnyikov 2013.11.11. 07:34:10

@verkli:

Hogy képben legyél, itt van egy 150 éves vicc, amit annak idején a pesti zsidó kabarékban meséltek:

Kivándorol a Kohn Belgiumba és amilyen peche van egyből behívják katonának. Állnak a kopaszok az alakulótéren, bejön egy törzsőrmester és üvöltözni kezd: - Flamandok balra, vallonok jobbra!
Erre Kohn: - És az igazi belgák hová álljanak?

Egészen nyilvánvaló, hogy a zenekar is emiatt választotta ezt a nevet.

Atisz 2013.11.11. 11:13:53

@verkli: Igen, sőt a népbiztosok nagy része is az volt. És attól függetlenül, hogy onnantól, hogy Romsics Ignác ezt le merte írni, azon nyomban antiszemitává vált, ettől még tény marad.
Tudod ez afféle érdekesség, kicsit hasonlóan ahhoz, amikor egy német kezd el hangosan nácizni.

Egyébként mint ahogy írtam, ettől totál függetlenül nem tetszettek a számaik, mivel a zeneiség mellőzése és az indokolatlanul trágár szövegek nálam nem szoktak túl nagy sikert aratni. Persze lehet, hogy mindez korrelációban van túlságosan kifinomult zenével kapcsolatos igényességemmel.

Serathis 2013.11.11. 16:17:46

Le IHMezted a Bëlgát :(

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.11.11. 20:47:06

@tesz-vesz: "lehet észrevetted , de azért mondom, hogy egyik-másik számuk politikailag elfogult "

Döbbenet. Hirtelen nem is jut eszembe hasonlóan elfogult zenekar. És "politikailag", remélem ezt most nem olvassák kiskorúak.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.11.12. 08:31:43

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Azt hallottam, hogy még Beethoven is jelét adta politikai elfogultságainak a szimfóniáiban.

Döbbenetes. Még a legnagyobbakat is bemocskolja a valóság. Úgy szeretnék már valamit, ami teljesen steril, aminek semmi köze a környezetéhez, körülményeihez, ami igazán konzervatív!

:-P

Uliverius 2013.11.16. 16:03:25

@Counter: Hallgassá dollirollt. Az mindig ugyanolyan szar.

picur3ka 2013.11.17. 01:23:33

@verkli:

A zsido politikai propaganda szerint mindenki zsido, ok szartak a vilagot, ahogy van.

eprom 2013.11.28. 09:58:16

Bence gyerek, látszik, hogy huszon x éves csitri vagy. De nem baj egyszer majd felnősz és megérted miről vakerálnak a csávók. Amúgy meg mi a ráknak írsz kritikát egy olyan bandáról, akitől gyakorlatilag herótod van? Hallgasd meg még egy párszor az albumot, hátha leesik, és megérted. Addig csak ennyit fűznék hozzá:
Yes, this is fucking satire, you fuck.

Foray Nándor · http://foraynandor.blog.hu 2014.07.22. 21:09:28

Hű, Bence, csak most találtam rá erre, pedig reflektálandó, hátha még olvasod, ha nem, az se baj, szeretek írni úgyis.

Először is picit összecsapottnak érzem az írásod; például egy zenekritika keretén belül hányszor érdemes a „rossz” melléknevet használni? Mert szerintem egyszer, de az már a felső határ.

„hallgatni mindenesetre rossz.”
„tehát rossz volt.”

Annyi szép, árnyalatos magyar szinonima van, nem az újbeszélszótárból kell csontszavakat válogatni. Továbbá a felsorolásszerű fogalmazásmód nem mindig szerencsés.

Van, amiben egyetértek a meglátásaiddal. Abba viszont mulattató belegondolni, hogy nálad idősebbek már a Jön a Gólem!-nél siratták a Bëlgát, valamint a Connektor :567:-nél a Tankcsapdát, mostanában meg akad szakértő, aki szerint a sokat bírált Élni vagy égninél volt csúcson a csapat. Nem érdekes ez? Megjósolták a bandatagok is 2006-ban, hogy 6 évvel később ezt fogja mondani, akinek semmi nem elég jó: „A régi banda 2006-ban, az még jó Tankcsapda volt! Ez a mai 2012-es már nem az igazi.” (www.passzio.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=9732) Nem lehet, hogy azért az első két albumot preferálod, mert azokhoz fűződnek gyermekkori emlékeid, és valójában ugyanazokat szeretnéd hallani újra meg újra? Mert én nem hiszem, hogy objektíve a Zigilemez silányabb a Gólemnél. Fogadok, 2028-ban minden okos a 2014-es Tankcsapdát fogja visszakívánni.

Vannak dolgok, melyeket pedig nem értesz. A 15 év ún. vidékiproli-hanghordozása a DopeMan-féle, „mindenen túl vagyok, mindent láttam” felhangú, a semmire nagypofájú telepi-wannabe gengszterrepp zseniális stílusutánzata; Bauxit istenien játssza a szerepet – e nélkül a hanghordozás nélkül töketlen volna.

„Tokio” – akit persze Tokyónak hívnak, felfáradhatnál a belga.hu-ra életműkritika előtt/közben – tényleg a leggyengébb láncszem, vagy csak nekem (s neked) nem jön át. Mindent én sem érthetek. Bár a Mit paródizálsz?-ban * ügyesen tolta.

(Igen, a hivatalos szájton Mit paródizálsz? a cím, hosszú ó-val.)
süti beállítások módosítása