Mi lesz veled, fiatal középosztály?
2014. április 29. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Mi lesz veled, fiatal középosztály?

kozeposztaly.jpg

„Tulajdonképpen arról szól a történet, hogy a piaci középgeneráció nem ér rá politizálni, mert el kell tartaniuk, gondozniuk azokat, aki ráérnek politizálni. A gyerekeik és szüleik nemzedékét. (...) ...a piacról élő, középosztálynak csúfolt »alsópolgárság«, önérzetében megalázott szakmunkásság és szakértelmiség egyre nagyobb undorral figyeli a politikát” − írja okos és tanulságos cikkében Papp László Tamás a HR Portalon.

A közéletből saját bevallása szerint fokozatosan kiszerető újságíró a cikkében egy fontos társadalmi jelenségről ír. Sőt, az egyik legfontosabbról, ami egyrészt a most elinduló, egyelőre meglehetősen eseménytelennek tűnő új ciklus egyik fő kérdésévé válhat, miközben időben visszafelé és előre is túlnyúlik holmi négy éveken.

A fiatal avagy fiatal középkorú magyar középosztály politikától való eltávolodása létező jelenség. Talán mindenki ismer olyan embert a környezetében  én számosat , aki az évek során tájékozott, gondolkodó ember létére elfordult a közélettől, és ma már szkeptikusan vagy éppen indulattal, megvetéssel beszél a politikáról  ha épp nem zárja ki azt hermetikusan az életéből. Pedig jó iskolákat, főiskolákat, egyetemet végzett, aktív, kreatív emberekről, a vékonyka magyar középosztály új nemzedékéről, mondhatjuk, az új magyar polgárság képviselőiről beszélünk. Normális esetben mifelénk, Európában pont ez a polgári középosztály az a réteg, amely hagyományosan a leginkább politizáló társadalmi csoport. Dolgoznak, alkotnak, adót fizetnek, családot alapítanak, gyerekeket vállalnak. A holnapnál, a hóvégnél, a következő évnél hosszabb távlatokban gondolkodnak. Egy egészséges közélet esetén egyrészt ők állnak a politika fókuszában, másrészt ők maguk is érdeklődnek a politika iránt, ők alkotják a politikum gerincét.

Valami azonban félrement Magyarországon. Alapfeltevésem a rendszerváltás utáni Magyarországról, hogy az elmúlt huszonöt év nagyjából első felében egy egyenetlen, mégis látható, értelmezhető és pozitív utat tett meg az ország. Olyan közös nemzeti célokkal, mint a szocialista diktatúra után a demokrácia, a többpártrendszer, a piacgazdaság bevezetése; majd az európai, atlanti integráció a NATO és az EU felé. A rendszerváltás óta eltelt időszak második felében, miután e célok nagyrészt (úgy-ahogy) megvalósultak, új, közös nemzeti célok nélkül maradtunk. Eközben  különösen 2006-2008-tól  összetett politikai, gazdasági, társadalmi, bizonyos értelemben kulturális válságba süllyedt az ország. A tyúk meg a tojás problémáját ebben az esetben sem tudjuk megoldani; de tény, hogy a kétezres évek elejétől az egymással versengő pártok, politikai tömbök egyre merészebben nyúltak a populizmus eszközeihez; így kiszolgálva a populizmusra nyitott, könnyebben terelgethető, gondolatilag formálható, propagandával vagy materiális eszközökkel megvehető tömegeket.

De időközben megszületett és felnőtt egy másik Magyarország is, a rendszerváltás után szocializálódott nemzedékek Magyarországa. És most elsősorban a fiatal középosztályról beszélek.

*

Róluk (és az eggyel idősebb, rendszerváltás körül szocializálódott nemzedékről) mondja azt Kötter Tamás író a Mandiner-interjúban„Az állam irányítását, a gazdaság életben tartását gyakorlatilag ez az osztály vette a kezébe. Ez a kétmillió ember az, aki dolgozik, adót fizet, betartja a jogszabályokat, gyerekei lesznek. Újratermeli Magyarország humán erőforrásait, ráadásul jó minőségben, hiszen megpróbálja átadni a gyerekeinek a hagyományait. Ebből az okból kifolyólag szerintem az ő létük megkerülhetetlen, ugyanakkor viszont őket nyomorgatja a progresszív adózást rendkívül kedvelő baloldali elit. Pedig ők viszik a hátukon az egész magyar társadalmat, ennek ellenére nem csak, hogy figyelmet nem kapnak, hanem leginkább gúnnyal és megvetéssel illetik őket.”

A meglévő urbánus középosztály újabb nemzedékei mellett nagyon fontos jelenség a falvakból a városokba, vidékről a fővárosba áramló, első-, másod- vagy sokadik generációs fiatal értelmiségi réteg. Utóbbiak mindenhol ott vannak, ahol a dolgok történnek, a közigazgatástól a multik világáig, a vidéki vállalkozói rétegtől az országból immár kifelé kacsintó, vagy már eltávozott aktív, merész, kreatív fiatalokig. Míg a hagyományos urbánus középosztály gyermekei a közélet kapcsán jellemzően a régi, jól ismert baloldali-liberális mintákat követik és ismétlik; addig erre a másik, országon belül és kívül is mobilis, felfelé törekvő fiatal rétegre különös, komplex, hol  eszmetörténeti képzettség hiányában  kialakulatlan; hol pedig nagyon is erős, otthonról hozott, jellemzően − a szó eredeti értelmében  jobboldali, antikommunista, baloldaliság-ellenes nézetrendszer jellemző. Ami egyébként könnyen keveredik a tájékozottságból és felkészültségből eredő szimpla, egészséges pragmatizmussal.

Ez az új, fiatal polgári középosztály 2014-ben joggal érezheti úgy, hogy a magyar politikum egyre kevésbé szólítja meg őket.

Ma már ezekből a rendszerváltás utáni nemzedékekből is több van: idősebb tagjaik már jellemzően családos, többgyermekes emberek. Politika iránt érdeklődő rétegük jelentős része a Fidesz hagyományos szavazóbázisa volt, vagy részben még mindig az. Az újabb nemzedékek középgenerációja is már évek óta dolgozik, szingli, tartós kapcsolatban él, avagy házas, ahogy neki tetszik; ők az utolsók, akik  ha még egyáltalán érdeklődnek a politika iránt  a legjellemzőbb esetben Fidesz-szavazók voltak. És van a legfiatalabb nemzedék, akik a rendszerváltáskor vagy már utána születtek, még tanulnak vagy már dolgoznak, vagy akár a kettőt együtt csinálják; miközben ők már nem az ezredforduló körüli optimistább, nyugodtabb légkörben, hanem a 2006 utáni felbolydult, válságba süllyedt Magyarországon szocializálódtak, s egyik jellemzőjük a fennálló rendszerrel, körülményekkel szembeni mély elégedetlenség. E nemzedék politika iránt érdeklődő köreiben ugyan még mindig van egy erős, de szinte néma fideszes szavazói kör, azonban hangulatukat, világlátásukat, üzeneteiket nagyobb részt a Jobbik, kisebb részt a különböző baloldali-liberális mozgalmacskák jobban tudják artikulálni.

De ne essünk abba a csapdába, hogy a fiatal középosztály politika iránt érdeklődő kisebbségének világát vetítjük ki az egész nemzedékre. A mindennapokban, privát életünkben folyamatosan azzal a jelenséggel találkozhatunk, hogy ez a fiatal középosztály különböző mértékben, de elfordul a politikától.

Rájuk nem hatnak a populista ígéretversenyek, az állami osztogatások mézesmadzagai, mert pontosan tudják, ők mit tesznek be a közösbe és mit kapnak vissza belőle. Nem kérnek az inaktívaknak szánt show-műsorrá vált politikai cirkuszból, sőt, méltatlannak és sértőnek találják azt.

Rájuk nem hatnak az EU-ellenes szólamok, mert esetleg az első személyes találkozásuk az unió intézményeivel az Erasmus-program volt, és az uniós támogatás segítségével világot láthattak és nyugati egyetemeken tanulhattak; most pedig esetleg uniós pályázatokon indulnak a cégeikkel − vagy ott tartanak, hogy az EU alapvető szabadságaival élve egy másik országba mennek el dolgozni rövidebb időre, vagy egy nehéz döntés után végleg letelepedve.

Rájuk nem hatnak a poszt-kádári társadalmi alkuk, mert úgy érzik: nem azért tanultak és nem azért láttak világot, hogy a régi közmegegyezéseibe visszasüllyedő országban temessék el saját előrelépési, önkiteljesítései lehetőségeiket.

Mégis, rengetegen vannak közülük továbbra is itthon olyanok, akik továbbra sem akarnak elmenni: komoly mérlegelés után vagy teljes természetességgel úgy gondolják, itthon kell és érdemes karriert, családot, életet alapítani és felépíteni − akár az árral szemben is.

*

De mit tegyenek, ha a szembejövő ár maga a politika, a politikum? Az elsősorban az állami transzferekből élőket kiszolgáló, az ő szavazatukra ácsingózó pártok világa? Ha közülük egyesek esetleg konkrétan politizálni akarnak, előbb vagy utóbb szembesülnek a politikum vastörvényeivel, és akkor nyilvánvalóan válaszút elé kerülnek: bele a sűrűjébe vagy sürgősen kifelé onnan? Maradhatnak persze pártpolitikai rendszeren kívül élő, de aktív, érdeklődő, kritikus választópolgárok is. De mit tegyenek, ha a politika egyszerűen nem kínál semmi megvitatandót a számukra? Ha például lefolyhat egy komplett választási kampány komoly, felnőtt, értelmes politikusi viták nélkül? Ha a legsúlyosabb, legkomplexebb szakpolitikai kérdéseket szakmai és nyilvános viták, érlelési idő nélkül, alig pár nap alatt nyomnak keresztül a döntéshozói és végrehajtói rendszeren? Ha a politikai sajtó sem képes kiszolgálni az igényeiket, mert egyszerűen az újságírók sem képesek idő, pénz és felkészültség hiányában utánamenni az elképesztő gyorsaságban megszületett és végrehajtott döntéseknek? Ha nincs miről vitatkozni, nincs miről olvasni, mert a magyar politikai véleményipar évtizedes és évszázados csontokat rág újra, és egyes véleményvezérek semmitől sem félnek jobban, mint az új szempontoktól, a szabad vitáktól és az (ön)kritikus gondolkodástól?

Hova jut egy olyan ország, melynek közélete lassan semmit nem kínál a saját fiatal középosztályának? Se stabil, kiszámítható körülményeket; se a valódi vállalkozói avagy gondolati szabadság terét; se szellemi pezsgést? Ha az ország saját teherhordó, jövőre gondoló középosztálya elszakad a politikumtól, ha nem vesz részt a politika alakításában, sem a politikai arénába való belépéssel, sem a politikai vitákban való részvétellel  sőt, már a választásoktól is egyre inkább távol maradva?

Meddig folytatódhat a fiatal középosztály kivonulása a közéletből? És az országból? Meddig hagyják a politikai erők komoly megszólítás nélkül ezt a réteget? És ha ez a fiatal középosztály képviselet nélkül marad, akkor ki, melyik politikai erő lesz az, amelyik először lesz képes újra megszólítani őket? Ki fogja az ő érdekeiket a politikában képviselni?

De lehet, hogy a címben feltett kérdésem: Mi lesz veled, fiatal középosztály? nem pontos. Mert ennek a fiatal középosztálynak a tagjai, mérnökök és orvosok, közgazdászok és programozók, a versenyszféra gépezetét napról napra működtető irodisták és ha kell, a versenyszférában is helyt állni képes hivatalnokok, földközeli vállalkozók és kreatív világpolgárok, ahogy eddig is, ezután is meg fogják tudni oldani a saját életüket, pályafutásukat és kiteljesedésüket. Ha kell, árral szemben is. Sokuknak eddig is erről szólt az élete. Köszönik, megvannak, és meglesznek ezentúl is, akár itthon, akár külföldön.

A helyes kérdés tehát az: mi lesz veled, Magyarország, a kivonuló középosztály nélkül?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr206098150

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mi lesz veled, fiatal középosztály? 2014.04.29. 12:39:02

A fiatal magyar középosztály politikától való eltávolodása létező jelenség. Mi lesz veled, fiatal középosztály? És mi lesz veled, Magyarország, a kivonuló középosztály nélkül?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bell & Sebastian 2014.04.30. 23:58:13

@bbjnick: Maga hallotta már Bartókot emlegetni akármelyik, kiművelt fideszmegmondót?

Ide se kívánkozna, az tutifix. Még beültetnék egy operettre. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a _magyar_ kultúra kifejezetten azóta hiányzik, mióta-miután sok másikhoz is volt szerencsém / vagy szerencsétlenségem - a sajátom mellett.

Nagy luxus szétszórni a szélben, amit összehordtak elődeink.

Mágazolisodik a világ, mert Németországban sem jobb a helyzet, a többi meg alig érdekel. Európának teljesen elment az esze.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.01. 00:11:03

@Bell & Sebastian:

A Fidesznek politikai érdeke volna, hogy a "kultúrharcra" gyúrjon, mert nekünk ez (a kultúránk) a "csodafegyverünk". Ha ezt nem látja be vagy nem ismeri fel, akkor sajnálatos. Nem kell, hogy egy politikus mélységében értse és mélységében meg is élje a saját nemzete kultúráját (bár nem árt!), de az alapvető, hogy érzékelje a benne rejlő erőt és potenciált.

Bell & Sebastian 2014.05.01. 01:04:01

@bbjnick: Ezt most találtam, az Orosz Föderáció Alekszandrov kórusa koncertet ad a Vatikánban, II. János Pálnak.

www.youtube.com/watch?v=Ek3Io6OZ0yE

Amit nem látunk, az ugyebár nem fáj. Ezért nem is tudatosulhat, hogy lemaradtunk, mint a borravaló.

Azóta van csak itt ekkora katyvasz, amióta az amerikai kókuszmajom beleszart a partitúrába.

Csak nehogy elhiggye, hogy össznépi szinten mindenki hülye. Bár igény az lenne rá, leginkább az USA részéről. Ennek az igénynek meg csak hülye politikusok felelnek meg.

A kultúra csakis nemzeti lehet. Most éppen a multukultit nyomassák már egy ideje, kutya aki megeszi. Eszik-eszegetik, csak tőlünk ingyen várják, míg a Nyugatot jól megfizetik érte. Nem akarok sokadszorra átkötni a Tavistockra, de bár a kultúra kérdések feletti aggódásukban bontogatnának kordont ráérő és izgága honfitársaink, ne csak mindig a halottszámláláson borulna ki a bili!

Száz szónak is egy a vége, a nemzetek lebontása és kultúráik fölszámolása nem európai ötlet, hanem amerikai. Dögöljön meg a mások tevéje is! Nézzen inkább hollywoodi szuperproduksziókat vagy yiddish musicalt, mer ezek még az orrot is tisztíccsák.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.01. 07:11:19

@Bell & Sebastian:

Nekünk nincs ezügyben egymással vitánk:-)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.05.01. 07:51:37

@bbjnick:
Bartók utálta a nácikat (,ami 44 után már nem volt a hosszú élet titka, bár neki amúgy volt már sok hátra) és miattuk maradt kint.
De ezek itt részletkérdések.

A mondanivalóm lényege, hogy az ilyen emberek távozásával az ország szegényebb, és baromi ironikus, hogy mennyire büszkék bírunk lenni azokra, akik itthoni körülmények miatt mentek el.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.01. 08:13:26

@Lord_Valdez:

1) Nagyon sokan utálták Magyarországon a nácikat, mégsem mentek el Amerikába. Például Kodály sem, pedig neki echte zsidó felesége volt, így nekik lett volna mitől félniük. Bartók távozásának fő oka --- ha kell leírom sokadszorra is ---, hogy a feleségének, Pásztory Dittának mehetnékje volt. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Amerika tévedés volt (komoly megélhetési gondjaik voltak), Bartók haza akart jönni a "horthyfasiszta" Magyarországra.

2) Már miért ne lehetnénk mi büszkék azokra a magyarokra, akik (ilyen-olyan megfontolásból vagy akár kényszerből) elhagyták Magyarországot?! Nem értem a logikádat!

Bell & Sebastian 2014.05.01. 09:13:19

@bbjnick: Hagyja a francba, a lordot úgysem zavarják meg a tények, ha nácizni támad kedve a szerkesztett Wikipédia nyomán.

Másnak meg inkább az a baja, hová tüntették el Bartók szellemiségét a mindkét oldali liberálisok?
Mert az meg Japánba emigrált előlük, nagyon úgy néz ki.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.01. 10:38:25

@Bell & Sebastian:

Brutális ezt kimondani, de akár még szerencsésnek is tekinthetjük magunkat, hogy a kádárkor kultúrpolitikája alatt nevelkedtünk:-[

Bell & Sebastian 2014.05.01. 11:00:42

@bbjnick: Kádár revideálása egyre időszerűbb. Már nem működik negatív viszonyítási pontként, a "budapesti mészáros" -viszonyulás is egyre tarthatatlanabb.

Ha úgy vesszük, nyugodtan-lightosan le is lehetne nácizni, ami manapság úgyis dicséretnek számít.

A központi, ideológiai elnyomásnál sikerült kitalálni egy még sokkal "jobbat". Tulajdonképpen a bolseviket is illene idézőjelbe tennünk, mert egyébként is cinikus többségnek hazudni a kisebbséget.

Csak lett olyan, hogy a mensevikek túltettek a ősbolsevik nagypapin és apucin.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.05.01. 21:27:39

@bbjnick:
1) Nem értem, hogy mitől olyan bonyolult megérteni, hogy az olyan ember, aki iszonyodik a náculástól rosszul érzi magát, ha az országa egyre inkább benácul.

2) Lehetünk rájuk büszkék, de egyúttal szégyen ránk nézve, hogy elhagytak. A mi szégyenünk, hogy ők elhagytak és valahol rettenetes képmutatás, hogy csak arra emlékszünk, hogy fú de sikeresek lettek. Érted már?
Ha esetleg még mindig nem, akkor egy rávezető anekdota. Einsteint egyszer megkérdezték, hogy ő tulajdonképp milyen nemzetiségű is. Erre azt válaszolta, hogy ha a relativitás elmélete igaznak bizonyul, akkor a németeknek német, a franciáknak világpolgár. Ha tévesnek, akkor a franciáknak német, a németeknek zsidó.

Bell & Sebastian 2014.05.01. 22:37:22

@Lord_Valdez: Maga reménytelenül hülye? Esze ágában sem volt kimenni Bartóknak, sőt, kifejezetten vágyott onnan haza.
Amit e köré költöttek a nácikról, azt direkt az olyan palimadaraknak szánták, mint maga.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.05.02. 09:25:30

@Bell & Sebastian:
Ja, nyilván minden hamis, csak ti tudjátok a frankót.

Disznóvári · http://mandiner.blog.hu/2015/12/22/a_kulturharcon_tul_karacsonyi_tunodesek/full_commentlist/1#c28872 2014.05.02. 09:34:45

"Ami a nácizmushoz kapcsolódó „spiritualitás-formáknak” és „okkult kultúrának” a tradicionális bírálatát illeti, már Magyarországon is jelentkeztek annak a fékeveszett és kontrollálatlan „idealizmusnak” a nyomai, amelyek magas spiritualitásnak, sőt „beavatási rendnek” (stb.) ítélték a nácizmust.19 Mindez túlzás és tévedés, „...az elemi logika alapján szükségszerű tagadni, hogy »náci ezoterizmus« valaha is létezett: az ezoterizmusról ugyanis kizárólag valamely tradicionális forma benső oldala kapcsán lehet beszélni, márpedig a nemzetiszocializmus nem volt tradicionális forma. Ami az iniciáció realitását illeti, ez egy tradíció spirituális magját képezi, következésképpen semmi köze nem lehet olyan egyénekhez, akik a tradíció gyakorlatát elhagyták, vagy olyan csoportokhoz, amelyek tradicionális alap nélküli doktrínák s programok körül szerveződtek egyéni kezdeményezés hatására és profán célokra.”20 A nácizmushoz kapcsolódó szellemiség kétségtelenül „anti-„arisztokratizmusra”, „szentimentalizmusra”, „naturalizmusra”, „scientifizmusra”, „biológiai rasszizmusra” és ezekkel keveredő „misztifikációkra” is erősen támaszkodott,21 amelyek önmagukban külön-külön is lehetetlenné teszik, hogy „beavatási” nagyságrend vele kapcsolatban felvetődhessen. Ha viszont az ember a mai világban nekilát, hogy ezen irányulások ellen küzdjön, óvatlanul a nácizmussal kapcsolatos általános idioszinkrázia oldalára állhat, amint az Robinnél és másoknál is tapasztalható. Jegyezzük meg tehát, hogy a tradicionális szemlélet kritikája semmiképpen nem a nácizmus, hanem az említett jellegzetességek ellen küzd, amit viszont csak akkor valósíthat meg félreérthetetlen formában, ha a nácizmus mai viszonylatok számára fennálló történelmi-politikai-társadalmi értékeit nem vonja kétségbe, és egyáltalán nem áll általános és manipulált elutasításának az oldalára. Hogy a történelmi, időbeni érvény ne sérülhessék, leghelyesebb, ha az említett jellegzetességeket nem egy viszonylagos értékekkel rendelkező irányzaton keresztül bíráljuk. Nem vagyunk nácik és nem vagyunk fasiszták, de még kevésbé vagyunk antinácik és antifasiszták – ez kellene hogy legyen az ilyen irányú tradicionális alapelv. Miféle vitathatatlan modernizmus, kortárs vélekedésekkel és nézőpontokkal való egybefonódottság gátolhat meg ugyanis bárkit abban, hogy hibái ellenére meglássa – egyes pszeudotradicionális jellegzetességei ellenére meglássa – a nácizmus etikai, társadalmi, szervezeti és formai értékeit korunk „rendetlenségéhez” képest? Miféle sötét irracionalizmus gátol meg normálisnak tűnő embereket is abban, hogy értékítéleteiket ezen érdemek figyelembevételével együtt fogalmazzák meg? Miféle behatás az, ami még egyes tradicionalistákat sem enged zavarba esni attól, hogy véleményük a modernistákétól semmiben, de semmiben nem különbözik? A mai „világrend” viszonylatában – mint Guénon mondta – „eltérő normákhoz igazodó embereknek” kell lennünk. A nácizmus esete és kérdése egy lehetséges eszköz ehhez. Semmiféle olyan nézeteket nem követhetünk, amelyek jellegzetesen és általánosan mai nézetek, és kell hogy zavarjon bennünket, ha bármilyen tekintetben is megegyezik véleményünk a modernekével. Mindez még nem nagy dolog, viszont kritérium értékű."

JEAN ROBIN, KI VAGY?
www.istenivaros.hu/roberthorvath/robinkivagy.html

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.02. 09:49:07

@Lord_Valdez:

1) Magyaro. 1940-ben egyáltalán nem nácult be. A magyar elit és a keresztény úri középosztály többsége (amihez egyébként Bartók is tartozott) kifejezetten viszolygott a nemzetiszocializmustól (még a német orientáció sem volt a kulturális elitre jellemző, nemhogy a nácizmus). Bartókot, ha úgy tetszik, a "nemzetközi helyzet" zavarta, amit ő így fogalmazott meg (mert humora is volt, nem is akármilyen): "mindannyian Wotan és földi helytartója kezében vagyunk". De sokminden más is zavarta... Például az, hogy "mindenki zsidó":-)

2) Miért lenne rám nézve szégyen, hogy Bartók elhagyta Magyarországot?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.02. 10:14:29

@Bell & Sebastian:

Amikor Bartók özvegye, Pásztory Ditta hazajött a háború után, nyilván nem azzal indokolta hazatértét, hogy Amerikában éhen haltam volna, hanem azzal, amit elvártak tőle, hogy megszűnt a náciveszély, ami elől elmenekültünk anno. A kommunistáknak kellett Bartók neve, mert jó márka a világban (pedig, ha a nácikat gyűlölte Bartók, akkor a kommunistákat még inkább: koncertezett a Szovjetunióban és pontosan levette, mi is az, ami ott van). Félelmetes, hogy ma is '45-ös tiltólistákból dolgozik a Mazsihisz, amikor a Nemzetei Alaptanterv ellen tiltakozik, kommunista propagandaanyagok hazugságai alapján ítél a közvélemény Bartókról... meg ilyenek...

Bell & Sebastian 2014.05.02. 11:13:58

@Lord_Valdez: Sosem mondtam, de hogy a magyar Wiki a termés legalja, az teljesen biztos.

Nem csodálkoznék rajta, ha csupa-csupa zsidó aktivista szerkesztené - mind a mai napig. Mondjuk a Vinszentes gárda krémje. Gyakran a Metapédia a frankóbb. Vagy a negyvenedik találat, valamelyik orosz szerverről.

Bell & Sebastian 2014.05.02. 11:25:19

@bbjnick: Nem biztos, hogy mindent politikai szempontból kell értékelni, mert konkrétan Bartóknak komoly kultúrpolitikai ellenérzései voltak a Horthy -rendszerrel szemben is. De akár szakmainak is nevezhetjük.

Már akkor szembenéztek a máig népszerű, kétféle elhajlással, a cigányzenével és magyar nótával / népies műdalokkal a kocsmákban, míg a színházakban az operett, mint a világzene jeles műfajával.

Az igényes közönség már akkor is ritka volt. A kincsmentés (vissza a gyökerekhez) az utolsó utáni pillanatban történt csak meg.

Szóval, a probléma rendszerfüggetlen, kísért a mai napig. A Tavistock -féle popkultúra sem éppen Bartók / Kodály malmára hajtotta a vizet, inkább ellenére.

A zenei híg fos tengeréből aranyat mosni már akkor sem volt egyszerű.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.02. 12:19:56

@Bell & Sebastian:

Eszembe sem jutna politikai szempontból értékelni Bartókot, csak mivel az alapfelvetés az volt, hogy a elnáculó magyarok elüldözték Magyarorországról, így kerültek elő a politikai aspektusok.

Bartók szerint a két háború között csak három alkotó volt Magyaro.-on, aki zeneszerzői téren értékelhető volt: 1. Bartók Béla 2. Kodály Zoltán 3. Lajtha László :-) Még Dohnányiról is, akivel zeneakadémista éveiktől nagy cimborák voltak, akit zongoraművészként nagyon nagyra tartott, azt írta hogy "zeneszerzői sikerének alapja az, hogy romantikus":-) Szóval, neki megfelelni nem volt könnyű:-)

Bell & Sebastian 2014.05.02. 19:33:32

@bbjnick: Versunkenes Kulturgut (elsüllyedt magaskultúra)

Lajtha szerint (akinek a tanítványa ismertebbek, mint maga a mester) a nyugati és keleti népzenefelfogás szerint alapvető különbség van. Az előbbi lényegét fenti kifejezés írja le.

epa.oszk.hu/00000/00022/00549/17189.htm

Ha már felemlegettem a beat- / rock- / popzenét, mint a városi környezetben termett műdalok alfaját, ott is mintha két irányból jönne az ihlet, mint a formai, mint a tartalmi elemeket tekintve.

Mondjuk a tömegesedés és üzletivé válás furcsa kimérákat bír teremni, egy este három órájába belelapátolnak mindent, amit csak lehet, csillogó díszletet állítanak mögé, profi zenészeket hívnak és aggyá neki!

Nézze meg ezt, mert ez a jövő!

www.youtube.com/watch?v=SF06466MdIc

Erre a villanycigányra még emlékszem abból az időből, amikor harmadikként-negyedikként jegyezték csak a műfajban.

Érdekes egy (zenei) világ lett itt hirtelen. Ezek sem találkoztak Bartók Bélával. Tömegdemokráciát tömegkultúrával kell etetni. Fast food, hamm!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.05.02. 20:37:02

@bbjnick:
"Nem biztos, hogy mindent politikai szempontból kell értékelni, mert konkrétan Bartóknak komoly kultúrpolitikai ellenérzései voltak a Horthy -rendszerrel szemben is. De akár szakmainak is nevezhetjük."
Ennyi.

Nem személyesen a te szégyened, hanem úgy általában az országé és nem csak Bartók, hanem úgy általában minden elvesztett tehetség szégyen. Ez az mondja, hogy nem becsüljük meg őket.
Na, ne aggódj, máshol is előfordult hasonló, pl. a nem is olyan rég a brit miniszterelnök sajnálatát fejezte ki, amiért Alan Turingot az öngyilkosságba kergették.

@Bell & Sebastian:
Tény, ami tény, a magyar wiki nem áll a helyzet magaslatán, de azért a metapédia viccnek is rossz. Annak, szerintem, egyetlen épelméjű szerkesztője sincs.

Bell & Sebastian 2014.05.02. 23:15:46

@Lord_Valdez: Hátszél dolga, kit nevezünk épelméjűnek. Mármint kulturális~.

Sebastian Knight 2014.05.03. 00:46:11

Wigner Jenő:

"A jómódú család Jenőt a Fasori Evangélikus Gimnáziumba íratta be, ami egész életre szóló útravalót adott neki. Élete végéig őrizte Rátz Lászlónak, szeretett matematikatanárának képét amerikai dolgozószobája falán.
...
A berlini egyetemi évek után hazajött Újpestre, hogy apja bőrgyárában hasznosítsa vegyészmérnöki képzettségét (1925-1926). Itt is megrendelte az új fizika avantgárd folyóiratát, a Zeitschrift für Physik-et. Amikor olvasta benne, hogy Heisenberg és Born megcsinálták a kvantummechanikát, nem volt többé maradása: sietett vissza Berlinbe és Göttingába.
...
A [Nobel-]díjátadást követő ünnepi vacsorán, a stockholmi városházán ezt mondta (1963):
- Ezen ünnepi alkalomból néhány szót szeretnék mondani egy olyan témáról, amire keveset gondolunk, amíg fiatalok vagyunk, de amit egyre inkább méltányolunk, ha visszatekintünk intellektuális fejlődésünkre. A tanáraink iránti hálára gondolok."

moly.hu/konyvek/marx-gyorgy-a-marslakok-erkezese

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.03. 01:33:50

@Bell & Sebastian:

Klassz(is) a Nyugat-os link!:-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.03. 01:40:50

@Lord_Valdez:

1) No, most akkor miért is hagyta el Bartók Magyarországot, mert undorodott a náculástól vagy mert kultúrpolitikai-szakmai ellenérzései voltak?

2) Azért, mert te nem becsülöd meg Bartókot (vagy bárki más nem becsüli meg) már miért kellene nekem szégyenkeznem? Én megbecsülöm Bartókot. Micsoda kajla általánosításokkal élsz?!

tevevanegypupu 2014.05.03. 08:21:55

Pásztori Ditta visszajött mert imádta Rákosiékat..:)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.05.03. 09:22:19

@Bell & Sebastian:
Azért akad ott pszichiátriailag gázos is.

@bbjnick:
1) Mert a kettő ugye egy kicsit se függött össze.
2) Félelmetes vagy. Ahogyan átértelmezed a mondatokat, az szinte lenyűgöz.
Az ország szégyene, hogy nem becsülte -> én nem becsülöm.

Szindbad 2014.05.03. 09:44:05

@bbjnick: Meg tudja fogalmazni, hogy mi az, hogy szégyenérzet?

Szindbad 2014.05.03. 10:35:39

@bbjnick: Van itt pl. néhány mutató, ami miatt nem ártana, ha képes lenne szégyenkezni: www.sgi-network.org/docs/2014/basics/SGI2014_Overview.pdf

Szindbad 2014.05.03. 10:55:11

@bbjnick: Maguk bölcsészek jól elintézik nekem ezt a szegény kis országot, és még gúnyolódnak rajta, arcukon rinocéroszbőr.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.03. 15:01:16

@Lord_Valdez:

Reménytelen vagy! Mi köze lenne a náculásnak a szakmai ellenérzésekhez? Bartóknak már akkor "szakmai ellenérzései" voltak, amikor a nácizmust még föl sem találták. Valamint: honnan tudod te, hogy én mit becsülök és mit nem? Bartók korabeli magyarországi megbecsüléséről meg csak annyit, hogy Magyarországon soha nem került olyan helyzetbe, mint az USÁ-ba, hogy alapvető megélhetési gondokkal kellett küzdenie.

Szindbad 2014.05.03. 17:24:48

@bbjnick: milyen szakmia ellenérzései? Szerintem blöfföl.

Bell & Sebastian 2014.05.03. 23:36:31

@Szindbad: Sose pókerezzen, mert kifosztják, de annyira, hogy fügefalevele se marad.

Alfőmérnök 2014.05.04. 15:53:28

@bbjnick: „Veress Sándornak Londonba
Budapest, 1939. jún. 2.
[...]Más kérdés persze, hogy ki kellene-e vándorolni (amennyiben lehetséges), vagy sem. Többféle szempontból lehet ehhez hozzászólni. Ha valaki itt marad, holott elmehetne, ezzel hallgatólag beleegyezik mindabba, ami itt történik, mondhatják. És ezt még meg sem lehet nyilvánosan cáfolni, mert akkor abból csak baj lesz, és céltalanná válik az ittmaradás. Viszont azt is lehetne mondani, bármilyen kátyúba is kerül az ország szekere, mindenkinek otthon kell maradnia és segítenie a dolgokon tőle telhetőleg. Csak az a kérdés, van-e belátható időn belül remény arra, hogy eredményes segítőmunkát lehet elérni. Hindemith ezt próbálta Németországban 5 évig, de aztán úgylátszik, elfogyott a bizalma.
Nekem – de hát ez teljesen egyéni dolog – nincs semmi bizalmam. Viszont bizonyos munkákat (még legalább egy esztendeig) csak itt végezhetek, mert múzeumi anyaghoz vannak kötve. Másrészt nem látok sehol olyan országot, ahova érdemes volna kimenni, ha egyszerű továbbtengődésnél többet akarnék.
Szóval egyelőre teljesen tanácstalan vagyok, habár érzésem azt mondja, aki csak tud, menjen el. De másokat ilyen irányban befolyásolni nem akarok. Jövő év febr. vagy márc.-ában az Egyesült Államokba megyek néhány (5-6) hétre. Ott mindenesetre körül szeretnék nézni – ha ugyan addig közbe nem jön valami, ami az egész utazásomat meghiúsítja.[...]”

„Müller-Widman Aszzonynak Bázelbe
[Genf,] 1940. okt. 14.
Medves Müllerné Asszony,
[…]
Ez az utazás voltaképpen ugrás a bizonytalanságba a biztos elviselhetetlenből. Már az én nem egészen megnyugtató állapotom miatt is; gondolok a még mindig meg nem gyógyított periartritiszre. Isten tudja, hogyan és meddig tudok dolgozni odakint.
De nem tehetünk semmit; egyáltalában nem kérdés: így kell-e lennie; mert így kell lennie. [...]”

„Paul Sachernek Bázelbe
[Genf,] 1940. okt. 14.
Kedves Sacher Úr,
a vészterhes országokból és azokon át szerencsésen megérkeztünk, Geyer Stefitől minsden szükségeset megkaptunk, és holnap reggel továbbutazunk, át a szerencsétlen országon. Talán a bizonytalanságba megyünk, de más választásunk nincs. Vajon mennyi időre? Isten tudja.
Köszönöm Önnek és kedves feleségének a barátságukat és mindazt a szépet, amit nekünk adott; kívánom önöknek a jövőre – de mit is kívánjak: hogy országuk elkerülje a letiportatást!”

99 Bartók-levél Kriterion Könyvkiadó Bukarest 1974, 164-172 o.

Szindbad 2014.05.04. 20:57:38

@bbjnick: index.hu/chart/2014/03/26/orban_chart_1

Ezek miatt sem képes szégyent érezni, gondolom, drága fidesz szavazó bölcsész úr.

Orbánnak eszében sincs modernizálni az országot, eszében sincs felzárkóztatni legalább a visegrádi országok többi tagja mellé. Rajcsányi Gellért közben tágra zárt szemekkel kamillázik, hogy miért fordulnak el az emberek a közélettől. :-)

Bell & Sebastian 2014.05.05. 00:23:32

@Szindbad: Maga miből vonta le azt a következtetést az éles elméjével, hogy pont egy Fideszbe pistulttal hozta össze a rossz sorsa?

> Azt belátom, hogy nehéz elszakadni a náci / partizán mondakörtől, amikor legújabban naponta bizonygatja az amerikai propaganda, hogy márpedig a tetovált zsidók bőréből készült lámpaernyők annyira mindennaposak voltak Németországban, mint a RIF / RJF (Reichsstelle für Industrielle Fette und Waschmittel) -szappanok. <

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.05. 05:03:10

@Szindbad:

Nem értem, mi köze Orbánnak vagy Rajcsányinak ahhoz, hogy Bartók mikor, hová és hogyan ment el? S mégkevésbé értem, hogy nekem mi közöm Orbánhoz vagy Rajcsányihoz?

pocaklakó minimanó 2014.05.05. 09:23:01

@Lord_Valdez:

"Tehát kint nehezen boldogulnak és ettől Magyarországnak sokkal jobb."

Nem. Ez csak arra volt replika, miszerint "legjobbjainkat" vesztjük el, miközben ez eléggé alaptalan. Vannak ügyes és okos emberek, akik kinn boldogulnak és vannak kevésbé ügyes és okos emberek, akik meg nem, de az agymosott ballib közbeszéd azt igyekszik sulykolni, hogy a kitántorgott "félmillió" (ez pl. wantaan nick szerint mind OV alatt ment ki, ami persze hazugság, de a mainstream, ostoba szociknál alap) mind potenciális "nóbeldílyas", miközben a csoportkeret tág: a funkcionális analfabétától a többdiplomásig terjed.

Kevesebbet kellene hazudozni. :)

"10 éve? Érdekes. Mégis honnan származik ez az információ? Fidesz.hu?"

A 2004-es EU-csatlakozástól indult meg a kivándorlás.

"„A GDP 1999-ben körülbelül 10 százalékkal volt a világátlag fölött, de 2008-2009-re az egy főre jutó magyar GDP visszacsúszott közel a világátlag szintjére, és a gazdaság azóta nem mozdult erről a pályáról. Hasonló szinten volt a gazdasági teljesítmény a kilencvenes évek legelején is, akkor például Németországban tapasztaltak növekvő magyar bevándorlást. (...) A 2004-es uniós csatlakozással kinyílt egy transznacionális tér Magyarország előtt, de ez csak lassan indított be kivándorlási hullámot. (...) A mostani „eredményekhez” az is hozzájárulhat, hogy a kevésbé mobilis magyarokat az elhúzódó válság most mégis mozgékonyabbá tehette. A devizahitelek elszállása, a magas munkanélküliség, a tartósan rossz foglalkoztatottsági ráták, a reálbérek csökkenése összeadva azt generálják, hogy egyre többen ragadják meg a külföldi munkalehetőségeket. Ráadásul 2011-ben az utolsó falak is leomlottak a kivándorlás előtt, így Németországban és Ausztriában is korlátozások nélkül vállalhatnak munkát az unióhoz 2004-ben csatlakozott országok állampolgárai." (hvg.hu)

2004-ben átlagosan évi 25-30 ezer fő tántorgott ki, ami 2008-ra - a dübörgő pannon puma dicsőséges korában, amikor minden szép volt és jó volt - évi közel 40 ezer főre ugrott. (uo.)

És akkor felmerül a kérdés, hogy amíg a 2008 utáni - gazdasági válsággal sújtott - időszakban magyarázható a növekedés, addig a korábbi "sikerévekben" való növekedés mivel magyarázható?

pocaklakó minimanó 2014.05.05. 09:26:37

@Lord_Valdez:

"...csak ti tudjátok a frankót."

Érdekes, hogy te is legalább annyira megmondod a frankót, de az a különbség, hogy te csak egyvalamit hajtogatsz, míg mások indokolnak is.

Ja, és ők a helikopterek. :)

pocaklakó minimanó 2014.05.05. 09:29:18

@Lord_Valdez:

"...hanem úgy általában minden elvesztett tehetség szégyen."

Meséld el, mennyire restelled magad azért, hogy 2004 és 2010 között emberek tízezrei tántorogtak ki a jólét földjéről, ahol gondos és szakértő kormány biztosította, hogy a pannon puma dübörgését egész Európa meghallja?

Restelled magad helyettük is?

Mert nem látszik.

közösperonos átszállás 2014.05.05. 09:53:38

@pocaklakó minimanó: "Mi ebben az annyira meglepő? "

Számomra semmi. El kéne ám olvasni, amit írtam, meg értelmezni. :-P

közösperonos átszállás 2014.05.05. 09:55:25

@pocaklakó minimanó: Bocsesz, lehagytad a forrást. :-)

Amúgy azt is vitatod, hogy a kivándorlók között szignifikánsan felülreprezentáltak a jobbak? Mert ha nem, akkor fölöslegesen pötyögtél.

pocaklakó minimanó 2014.05.05. 10:26:24

@közösperonos átszállás:

"Amúgy azt is vitatod, hogy a kivándorlók között szignifikánsan felülreprezentáltak a jobbak?"

Eddig csak olyan "forrásokat" voltak szívesek azt ezt állítók hozni, amelyek a következők voltak: a) azt írták valahol az újságba', b) a cimborám is kiment, pedig ő aztán nagyon menő, c) ezt mindenki tudja, d) a hasamra ütöttem. :)

pocaklakó minimanó 2014.05.05. 10:27:54

@közösperonos átszállás:

"Bocsesz, lehagytad a forrást. :-)"

Ott van a végén: hvg.hu. Tessék olvasni! Vagy kevesebbet írni. Fölösleges hülyeségeket. :)

pocaklakó minimanó 2014.05.05. 10:33:53

Az index.hu-ról...

"A német munkaügyi hivatal (BA) adatai alapján a KÖZÉP- ÉS KELET-EURÓPAI UNIÓS TAGÁLLAMOKBÓL SZÁRMAZÓ, TELJES MUNKAIDŐBEN DOLGOZÓ MUNKAVÁLLALÓK 53 SZÁZALÉKA AZ ÚGYNEVEZETT ALACSONY KERESETŰ SZEKTORBAN TUDOTT ELHELYEZKEDNI – írja az MTI az SWR hírügynökségre hivatkozva. A dél- és délnyugat-európai - görög, olasz, spanyol, portugál - bevándorlók körében ugyanez az arány jóval kisebb, 25,4 százalékos, valamennyi németországi munkavállalót együttvéve pedig csupán 19,7 százalékos."

Kemény az élete egy sokdiplomás, poliglott, Mensa-tag magyarországi kivándorlónak, mert az ostoba nyugatiak csak csicskának tartják. A kivándorlók jobban teljesítenek. :)

Ha már általánosítunk. Forrással. :)

pocaklakó minimanó 2014.05.05. 10:42:23

Hogy mire jó a FB! Egy személyes sikertörténet. Verbatim. :)

"Azt hiszitek itt berlinben mäs a helyzet? A külföldiek csak olcso munkaerök itt. A fodräszok 3eur-ert dolgoznak es meg akkor is szociälis segejert kell bemenni. Az elelmiszeriparban meg a gasztronomiäban is ez a helyzet egesz nemetorszägban. Persze ha lenne otthon munka en rögtön mennek vissza. Most en is 40-50 orat dolgozok hetente itt es 600euro netto a keresetem. Abbol mär 450 az alberlet itt. Ki akar cserelni?"

pocaklakó minimanó 2014.05.05. 10:44:38

Szerintem az itthoni nyomor elől kimenekült mikrobiológus írhatta. :)

Alfőmérnök 2014.05.05. 11:41:59

„Reményi Józsefnek Clevelandbe

July 16, 1942
3240 Camebridge Ave.
Bronx, N. Y.

Igen tisztelt Barátom!
Köszönettel vettem július 7-én kelt szíves válaszodat!
A State Department által a szabad mozgalmak irányítására lefektetett elvek értelében bizottságunk természetesen két különálló csoportban szerveződik. Az egyikben csak amerikai állampolgárok lesznek, a másikban magyar állampolgárok. Meghívásunkat eddig a következő magyar származású állampolgárok fogadták el:
Láng Henry Pál, Ormándy Jenő, Lukács Pál, Rapee Ernő, Dr. Deák Ferenc, Dr. Kovács Árpád, Balogh Ernő, Dr. Kerekes Tibor.
Megjegyzem, hogy a válaszok még nem érkeztek meg mindenkitől, a nyári utazások késleltetik a postát. Amint a válaszok beérkeznek, azonnal közölni fogjuk a neveket, valamint a Bizottság végleges megszervezésére és tevékenységére vonatkozó javaslatainkat.
Úgy érzem, hogy Bizottságunkból a Te neved nem hiányozhat, miért is kérem mielőbbi szíves hozzájárulásodat.
Őszinte híved:
Bartók Béla”

közösperonos átszállás 2014.05.05. 15:21:13

@pocaklakó minimanó: Ezen válaszod az igen/nem bináris világára lefordítva annyit tesz tehát, hoooogy...?

közösperonos átszállás 2014.05.05. 15:23:00

@pocaklakó minimanó: A forrás a link lenne, nem egy utalás, hogy kábé merre és hogyan is található meg az idézet, de hát ezt pont jól tudod te is.

lüke 2014.05.05. 16:11:22

MO jobban teljesít
s aki kivonul nem lesz részese a pisai lebőgésnek

pocaklakó minimanó 2014.05.05. 17:54:12

@közösperonos átszállás:

Meg foglak lepni, de ha egy jobbfajta keresőbe begépeled a beidézett szöveg egy részét, akkor meg is fogod találni az idézett szöveget a pontos címmel. Örülök, hogy segíthettem egy informatikailag hátrányos helyzetű honfitársamnak. Mindezt ingyé'. :)

pocaklakó minimanó 2014.05.05. 17:55:27

@közösperonos átszállás:

Ez azt jelenti, hogy én mutattam idézetet, mások pedig a hasukra ütöttek. Eddig.

De talán most változik a helyzet, bár Ballibfalva-Alsótól nagy dolgokat nem remélhetünk. :)

Bloodscalp 2014.05.05. 18:17:03

@Lord_Valdez:
"Ki üldözött el kit és honnét?"

"2) Miért lenne rám nézve szégyen, hogy Bartók elhagyta Magyarországot?" (itt tökmindegy kiről van szó, xy is lehet)

0 közösségi/társadalmi érzés van benne. Nem csak a kádár korban tanult, abban is nőt fel és alapozta meg gondolom az életét. Kíváncsi vagyok miből él hogy ennyi ideje van az ócska blogját futattni. Munkásőr lehetett, kár vele leállni.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.05.05. 19:33:26

@pocaklakó minimanó:
Nem csak a legjobbjainkat veszítjük el, de értük a legnagyobb kár.
Az, hogy kint milyen állást talál megint egy másik tészta. Ismerek banki hitelügyintézőt, aki most Londonban takarít...

Ha itt valaki indokolt, akkor az Szindbád volt és történetesen az én állításomat támasztotta alá.

Igen, restellem magam azért, mert az ország nem biztosított elég jó helyet. És nem én szoktam verni magam a sok tudósra és feltalálóra, aki elmenekült.

Alfőmérnök 2014.05.05. 19:41:39

@bbjnick: „Wilhelmine Creel Asszonynak Seattle-be
3242,Cambridge Avenue
Bronx, N. Y.
1942. márc. 2.

Kedves Mrs Creel,
[…]
Én még mindig „látogató” vagyok; most a bevándorló vízum elnyeréséhez különleges elővizsgálatra van szükség, és nem tudom, hogy ezt mikor fogják engedélyezni.
És most a rossz hírek. Helyzetünk napról napra rosszabb lesz. Minden, amit mondhatok, hogy még soha életemben, amióta magam keresem a kenyeremet (vagyis 20. életévem óta), nem voltam olyan szörnyű helyzetben, amilyenbe talán a közeljövőben fogok kerülni. Azt mondani, hogy szörnyű, talán túlzás, de nem nagy túlzás. Feleségem ezt igen hősiesen viseli, minél rosszabbak történnek, annál energikusabb, bizakodóbb és derűlátóbb. Megpróbál valamit dolgozni, például tanítani. De hogyan lehet tanítványokat szerezni, vagy állást! Kéri, hogy adjon nekünk valamilyen tanácsot, ha tud. El tudná talán küldeni annak az ügynökségnek a tájékoztatóját, amellyel múlt évben tárgyalt? És mi a véleménye erről? Én meg lehetősen pesszimista vagyok, minden bizalmamat elvesztettem az emberekben, az országokban, mindenben. Sajnos, sokkal jobban ismerem a körülményeket, mint Ditta, így talán igazam van, ha pesszimista vagyok. Emlékszik, hogy mit mondtam éppen egy évvel ezelőtt: kíváncsi vagyok, vajon nem túl késő-e (ami a háborús előkészületeket illeti). Most attól tartok, hogy igenis késő. És csak azt kívánom, hogy tévedjek ebben az érzésemben.
Mostanáig két ingyen zongoránk volt a Baldwin zongoratársaságtól, egy „baby grand” és egy „upright”. Éppen ma kaptam az értesítést, hogy az „upright”-et elviszik. Természetesen ahhoz nincs pénzünk, hogy egy második zongorát béreljünk. Így nem lesz módunk rá, hogy kétzongorás darabokat tanuljunk. És minden hónap hoz valami csapást. Tűnődöm és kérdem magamtól, mi lesz a következő.
Ezekkel a disszonáns akkordokkal zárom levelemet.
Igaz híve
Bartók Béla”

pocaklakó minimanó 2014.05.06. 07:58:29

@Lord_Valdez:

"Igen, restellem magam azért, mert az ország nem biztosított elég jó helyet."

Tökéletesen elhiszem, hogy restelled magad, ha tudsz mutatni olyan beírásokat önmagadtól (és jóval korábbról), ahol ezerrel (de legalább annyira, mint most itt) ekézed, mondjuk, a korábbi rezsimet, mert ELÜLDÖZI honfitársaink tízezreit.

Ellenkező esetben élek - és joggal - a gyanúperrel, hogy te tulajdonképpen csak most, 2010-től kezdtél el finnyáskodni, mint a többi "demokrata."

Már ha érted... :)

tableno 2014.05.06. 13:10:53

@pocaklakó minimanó: annyira, de annyira jellemző ez az értetlenkedés! Az "elüldözés" elsősorban nem politikai üldözést jelent ma, hanem egy fojtogató, mutyista, perspektívátlan otthoni létet, ahonnan egy képzett, tehetséges, de "haveri körön kívüli" fiatal (vagy már nem annyira fiatal" csak menekülni tud, ha esélyt szeretne az életben. Ez nem 2010-ben kezdődött, de azóta exponenciálisan erősödik. És hát közben sajnos Nyugaton is válság van, tehát a kivándorlók gyakran igen nehéz körülmények közé kényszerülnek, föleg az elején. De sokaknak még így is megéri, és az igazán tehetségesek érvényesülni is tudnak, esetleg sokkal jobban, mint otthon, ahol a párttitkár unokaöcsikéje kapja meg azt az állást, amire ők volnának alkalmasak.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.05.06. 13:26:04

@pocaklakó minimanó:
Történetesen bőségesen kritizáltam annak a balfogásait is, de nem fogok ilyesmit mutatni, mert 1) leszarom, hogy mit hiszel, 2) ha érdekel, te magad is utána tudsz nézni, 3) ld. tableno.

pocaklakó minimanó 2014.05.06. 13:53:04

@Lord_Valdez:

"Történetesen bőségesen kritizáltam annak a balfogásait is, de nem fogok ilyesmit mutatni, mert 1) leszarom, hogy mit hiszel, 2) ha érdekel, te magad is utána tudsz nézni, 3) ld. tableno. "

A TIPIKUS KAMUSZÖVEG. :)

Nem írtál és mivel nem tudsz mutatni, ezért úgy teszel, mintha a piedesztálról te oszthatnád az észt, miközben rád állították a piedesztált.

Tudod, hány kamubajnoktól olvastam/hallottam vissza a te fenti, "eredeti" szövegedet? És annyira lúzerek is vagytok ráadásul, hogy szinte szóról-szóra ugyanazokat a replikákat írjátok, még a sorrend is szinte azonos.

Ti, ballib "egyéniségek", ti! :)

pocaklakó minimanó 2014.05.06. 13:56:54

@tableno:

"...hanem egy fojtogató, mutyista, perspektívátlan otthoni létet, ahonnan egy képzett, tehetséges, de "haveri körön kívüli" fiatal (vagy már nem annyira fiatal" csak menekülni tud, ha esélyt szeretne az életben."

Aha. Meg az ellenkezője.

"Ez nem 2010-ben kezdődött, de azóta exponenciálisan erősödik."

Szinte sejtettem, hogy az exponenciális szó tartalmával sem vagy ismerősi viszonyban. :)

Amúgy arról érdeklődtem a másik kamubajnoktól, hogy vajon a 2004-től fokozódó kitántorgás első öt-hat évében vajon miért NEM SÍRT a pici szájuk és miért nem ONTOTTÁK keserveiket a mutyizmusról szerte a netes ájerben?

De a válasz csak az szok' lenni, hogy nekik az sem tetszett, de bizonyíték erre nincs és nem is volt. Bemondásra meg te is futhatsz gyorsabban Usain Boltnál, csak kiröhögnek, ha ragaszkodsz ehhez.

Bizonyíték, bizonyíték! :)

Robinzon Kurzor 2014.05.06. 14:37:24

@pocaklakó minimanó:

A középosztály kivándorlásának mértéke, tendenciái és okai nem attól függnek, hogy szerinted ki, mikor, mi ellen (nem) tiltakozott.

Szánalmas ez a picsogásod ...

wantaan 2014.05.06. 14:44:38

@tableno: lepusztította ez az orbáni siserehad az országot. Lopás mindenhol. Korrupció állami szintre emelve, a nemzet szolgasorsba. Persze hogy menekül aki tud s mindig először a tisztességesebbje, a becsületesebbje és a fiatal menekül. Az itthon maradt öregek meg a gyerekeik fényképeit nézegetik könnyes szemekkel s nem látják - láthatják az unokát.
Ne csodálkozzunk , ahol egy Harrach Péter vagy Orbán Viktor erkölcsisége kap reklámot ott tisztességes ember nem szívesen marad ....csak kényszerből. ....vagy kalandvágyból mint akik 56 után is itthon maradtak.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.05.06. 14:50:25

@pocaklakó minimanó:
Nem írtál:igaz
nem tudsz mutatni: nem igaz
piedesztálról te oszthatnád az észt: igaz

"Amúgy arról érdeklődtem a másik kamubajnoktól, hogy vajon a 2004-től fokozódó kitántorgás első öt-hat évében vajon miért NEM SÍRT a pici szájuk és miért nem ONTOTTÁK keserveiket a mutyizmusról szerte a netes ájerben?"
1. a jó édes anyukád a kamubajnok, csak azért, mert te lusta vagy guglizni, pedig nem olyan nehéz
2. Egyszerűen nem volt tömeges kitántorgás. Sokkal inkább külföldi munkavállalás volt, most viszont tényleges kivándorlás van. Kérdezd meg, hogy akik kivándoroltak mit mondanak? Akik a 2000-es években mentek, azok pénzt keresni mentek. Most meg kvázi menekülnek.

tableno 2014.05.06. 14:51:30

@pocaklakó minimanó: hát ezt nagyon megaszondta kend, most aztán sírhatunk, mi kamubajnok libsik! Persze bizonyíték a te részedről sincs, de mindegy. Az élet majd igazolja valamelyikünket...

pocaklakó minimanó 2014.05.06. 14:55:06

@tableno:

"Persze bizonyíték a te részedről sincs..."

Tessék feljebb görgetni és olvasni. :)

Kamubajnok! :)

pocaklakó minimanó 2014.05.06. 14:58:05

@Lord_Valdez:

"Kérdezd meg, hogy akik kivándoroltak mit mondanak? Akik a 2000-es években mentek, azok pénzt keresni mentek. Most meg kvázi menekülnek."

Ha már te is személyes példából általánosítottál, akkor azt hiszem, én is tehetek így. Nekem 4 ismerősöm ment ki úgy a németekhez culágerkedni, hogy vitték a családjaikat is, mert az akkori (2006-7) körülmények között a szoci meló környezete ellehetetlenítették (ld. közbeszerzés és effélék) őket és nekik a hócipőjük teli lett a szutykos szoci mutyival.

Ja, tudom: Ez nem érvényes. Felétek.

pocaklakó minimanó 2014.05.06. 14:59:58

@Lord_Valdez:

"nem tudsz mutatni: nem igaz"

De nem mutatsz. Pedig milyen könnyű dolgod is lenne. Bevillantasz pár 2004-2006 közötti, véresen habzó szájjal szocikat & libsiket ekéző szöveget és... :)

De valahogy nem megy. Nem is értem. Máskor olyan demonstratívak tudnak lenni a kamubajnokok. :)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.05.06. 15:05:24

@pocaklakó minimanó:
2004-2006 közöttit nem tudok mutatni, mert akkor még kommenteltem. 2007 utániak viszont vannak dögivel.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.05.06. 15:06:23

Igazad van, habzó szájjal ekézőt nem fogok tudni mutatni, csak kritizálót.

pocaklakó minimanó 2014.05.06. 15:07:03

@Lord_Valdez:

"Egyszerűen nem volt tömeges kitántorgás."

Az évi 28000-ről közel 40000-re történő növekedés EGYÁLTALÁN NEM tömeges. Tömegesnek csak akkor szok' számítani a ballib számmisztikusoknál a dolog, ha a másik oldalon tántorog ki ugyanennyi. De ha kevesebb, akkor is tömeges.

"...jelentős változást a 2000-es évek vége hozott, amikor a gazdasági válság következtében növekedni kezdett az országot elhagyók száma, majd az EU-s munkaerő-piacok teljes körű megnyitásával az elmúlt években a folyamat felgyorsult." (vg.hu)

Gazdasági válság, piacok teljes megnyitása - érthető, hogy ezt is muszáj a mostani rezsimnek felróni a kivándorlás-tematikában. :)

Eurostat:

2001 (F): 25.799
2002 (F): 23.179
2003 (BL): 21.888
2004 (BL): 28.081
2005 (BL): 27.144
2006 (BL): 27.110
2007 (BL): 35.474
2008 (BL): 39.776

De nem sírt a száj, hogy A PANNON PUMA DÜBÖRGÉSE ALATT NYOLCVAN (!) SZÁZALÉKKAL emelkedett a kitántorgók száma. :)

pocaklakó minimanó 2014.05.06. 15:11:09

@Lord_Valdez:

Aha.

De nem mutatod továbbra sem.

Kicsit olyan vagy, mint az Utolsó cserkész című filmben a főhős felesége, aki rejtegeti a szeretőjét a szekrényben, de letagadja, hogy ott van és elvárja, hogy a férje higgye el neki, hogy ott nincs senki - de nem nyitja ki a szekrényt.

www.youtube.com/watch?v=se4dXWjanlE

2:40-2:52

tableno 2014.05.06. 15:13:54

@pocaklakó minimanó: Megtettem, de bizonyíték az sehol, legalábbis arra nincs, amit állítasz. Kamubajnok.

pocaklakó minimanó 2014.05.06. 15:20:02

@tableno:

"...de bizonyíték az sehol, legalábbis arra nincs, amit állítasz."

Miben érzel hiányosságot, kicsi huszár?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.05.06. 15:22:39

@pocaklakó minimanó:
Szövegértés elégtelen. Nem ugyanaz, kiköltözni, pénzt keresni és hazajönni, mint csak kiköltözni.

Google... Tudod, engem nem a Lévai utcából fizetnek, ezért nem érek rá a hülyeségeidre. Amint lefut ez a nyamvadt szkript itt is hagylak...

pocaklakó minimanó 2014.05.06. 15:27:45

@Lord_Valdez:

"Tudod, engem nem a Lévai utcából fizetnek..."

Az jó. Legalább ennyi hasonlóság van köztünk.

pocaklakó minimanó 2014.05.06. 15:28:49

@Lord_Valdez:

"Nem ugyanaz, kiköltözni, pénzt keresni és hazajönni, mint csak kiköltözni."

Ja. Csak azt nem fogod tudni igazolni, hogy a korábbiak az első, míg a későbbiek a második kategóriába esnek.

Csak szeretnéd így interpretálni - az pedig roppant kevés.

tableno 2014.05.06. 16:10:14

@pocaklakó minimanó:

1. Nem bizonyítottad, hogy a kivándorolt értelmiségiek jellemzően aljamunkát végeznek. A statisztikád ugyanis csak arról szól, hogy a kivándoroltak ÖSSZESSÉGÉNEK A FELE aljamunkát végez. Valószínűleg a kivándoroltak kevesebb mint a fele értelmiségi, és azok nem aljamunkát végeznek.

tableno 2014.05.06. 16:12:21

@pocaklakó minimanó:

2. Azt sem bizonyítottad, hogy 2010 óta a kivándorlás nem gyorsult fel még jobban az előző időszakhoz képest.

tableno 2014.05.06. 16:13:18

@pocaklakó minimanó: bizony csúsztatsz és kamuzol, kicsihuszár!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.05.06. 17:49:57

@pocaklakó minimanó:
Az elsőt igen: a 2001-es és 2002-s népszámlálás között az ország lakossága 140 ezerrel csökkent. Ez nem lett volna lehetséges, ha túlnyomó többségük nem jön vissza.
A másodikat a jelen pillanatban nem lehet eldönteni.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.05.06. 17:58:16

@Lord_Valdez:
260-at akartam írni, de ez nem változtat azon, hogy negatív természetes szaporulatú ország és elhanyagolható bevándorlás mellett nem lett volna lehetséges, hogy ha ennyi ember tényleg kivándorolt volna...

bz249 2014.05.06. 19:03:24

@Lord_Valdez: hacsak a münsteri Bürgerburo be nem jelentette a mai napig magyarorszagi lakosnak szamitok. Nem tudom, hogy 2009-ben mennyire volt fejlett az adatcsere. Valoszinuleg semennyire, mert 2011-ben 1.5 millio nemetorszagi eltunt a nepszamlalas eredmenyekent.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.05.06. 20:11:56

@bz249:
Örülök, hogy a bürokrácia ott sem áll a helyzet magaslatán :), viszont amennyiben nem jelentette, akkor az a kifelé történő vándorlásból is hiányozna.

bz249 2014.05.06. 20:21:10

@Lord_Valdez: szerintem az EU-n belul szerintem kvazi lehetetlen megtudni, hogy mi merre hany meter. Korulbelul ennyi a lenyeg.

Max annyibol tudhatjak, hogy kivandoroltam, hogy a magyar tb-szamomat bealtattam.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.05.06. 22:16:20

@bz249:
Nagyjából tényleg csak az adóhivatal tudja. Legalábbis két népszámlálás között. Olyankor viszont (amennyire tudják) elvileg tényleg megszámolják, hogy hol hányan vannak.

seahawks 2014.05.08. 14:07:33

" Míg a hagyományos urbánus középosztály gyermekei a közélet kapcsán jellemzően a régi, jól ismert baloldali-liberális mintákat követik és ismétlik; addig erre a másik, országon belül és kívül is mobilis, felfelé törekvő fiatal rétegre különös, komplex, hol − eszmetörténeti képzettség hiányában − kialakulatlan; hol pedig nagyon is erős, otthonról hozott, jellemzően − a szó eredeti értelmében − jobboldali, antikommunista, baloldaliság-ellenes nézetrendszer jellemző. "

-ez durva általánosítás, ráadásul szerintem inkább pont fordítva igaz. a kisebb településekről egyetem után a nagyvárosokba és a fővárosba kerülő fiatal értelmiség baloldalibb a már eleve ott élőktől.

hoffmann 2014.05.08. 21:53:35

@bbjnick: Azt hittem eddig, Bartókot azért tisztelik Amerikában, mert antinácinak tartják. Aki nem nyilatkozott kellő határozottsággal ekképpen, azt nem engedték labdába rúgni, nem hogy az első sorba. Ismerek olyat, aki Bartók családját, faluját ismerte - őszerinte zsidó családból származik. Most ez hogy van?

Alfőmérnök 2014.05.08. 22:14:00

@hoffmann: Bartókot azért tisztelik Amerikában, mert a XX. század egyik legnagyobb zeneszerzője volt.
És mellesleg antináci. Mint minden ép elméjű, magyar ember.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.09. 12:58:59

@hoffmann:

Szerintem, ha megkérdeznél egy nyugati zenerajongót, néhány híres művén kívül nemigen jutna más eszébe Bartókról (a Mandarin, Divertimento, Zene..., Concerto zenekarra, esetleg a s szonáták, zongoraversenyek stb.). Hogy ki fia-borja volt (valami keleteurópai...?), mikor hol élt, mit csinált, mit gondolt vagy mit nem a világról, nem tudnák, de nem is igen érdekli őket --- ahogy pld. Bachról sem tudnák (ahogy mi sem tudjuk), hogy mikor kinek-minek a szolgálatában tevékenykedett vagy mi volt a véleménye kora politikájáról. Bartók zenetörténeti viszonylatban is egy nagyon nagy formátumú zeneszerző volt és egy tehetséges és egyedi stílusú zongoraművész, aki hallott már életébe zenét, annak egy-két Bartók-mű vagy Bartók zongorajátékának meghallgatása után ez nyilvánvaló.

Amikor 1940-ben kiment Amerikába, akkor abban a reményben ment ki, hogy ő ott sztár lehet, mivel előtte már turnézott ott néhány hétig és sztárként ünnepelték. De néhány hétig mindenki sztár lehet az USÁ-ban, főleg ha tud is valamit (és Bartók aztán tudott!). Aztán kiderült, hogy ő teljességgel alkalmatlan az abban a közegben való mozgásra, érvényesülésre, nem tud, kulturálisan képtelen alkalmazkodni az ottani viszonyokhoz, nem tudja megfelelően menedzselni magát. Rövid időn belül komoly megélhetési gondjai voltak, ami Magyarországon soha nem fordult vele elő. Hitelekből (amiket a fia fizetett vissza később) és adományokból élve (és fizetve a gyógykezelést, amit leukémiájára kapott) halt meg 1945-ben.

És: Bartók nem volt zsidó, sem zsidó származású, sem anyai ágon, sem apai ágon nem voltak zsidó felmenői, két felesége közül egyik sem volt zsidó, gyermekei sem zsidók.:-) Nem mintha ennek innét bármiféle jelentősége volna, de hát így volt.

hoffmann 2014.05.09. 22:28:12

@bbjnick: köszönöm a választ.
Bartókkal kapcsolatban amit írtam, azért írtam, mert feltételeztem, nem csak a magyar kultúrviszonyokra jellemző a klikkek és szövetségek rendszere, az egymás elvtelen támogatása. Hátha ez máshol is előfordul? S hogy legalábbis az ő esetében erről van szó. Mindenesetre, mégis, számomra furcsa posztumusz egekig magasztalása, viszont korabeli sikertelenségé az USA-ban.
Ami meg azt illeti, hogy aki hallott már zenét, az ha meghallja Bartókét, azonnal tudja, jelentős zeneszerző - ez nagyon rosszindulatú fennhéjázó megjegyzés. Ami még nem lenne baj, de a helyzet az, hogy 1. az ízlések különbözőek, és rajtad kívül talán más is hallott már életében zenét, ha nehéz is ezt elhinni, s mégsem lelkesedik B.-ért. 2. Ezt te magad cáfolod, amikor USA-beli éhenhalásáról írsz.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.09. 23:17:10

@hoffmann:

"ez nagyon rosszindulatú fennhéjázó megjegyzés" --- írod.

Nincs ebben semmi rosszindulat és fennhéjázás. A zene nem pusztán ízlés kérdése, van számos objektív --- ha úgy tetszik --- szakmai vonatkozása. Nem fogsz olyan zenészt találni, aki ne azt mondaná, ha kérdezed, hogy Bartók hangszeresként és zeneszerzőként is rendkívüli tudású és tehetségű figura volt (s még olyanok is ezt fogják mondani, akiktől távol áll Bartók zenei világa, nem kedvelik a muzsikáját).

hoffmann 2014.05.10. 20:41:46

@bbjnick: Én nem arra gondoltam, és nem is azt írtam, hogy mennyire jelentős művész volt Bartók, csak arról, hogy ennek, ha egyáltalán meg lehet objektíve ítélni (hátha mégsem olyan egyértelmű ez, ki tudja, már hallottam erről rebesgetni), jelentéktelen a szerepe abban, hogy valakit elismernek, vagy sem. Már ahhoz, hogy hallhasson valaki pl. Bartók-zenét, előzetes „engedély” szükséges. Nem tudhatjuk, hány nálánál sokkal jelentősebb művész halt meg ismeretlenül.
Hogy még érthetőbb legyek, itt egy példa. Véletlenül éppen ma ezt hallottam szó szerint:
– a Kállai Szandersz András? – Az olyan fekete, cigányféle... a Kállay az zsidó név. Amerikából jött vissza.
Nekem is, ha nem éppen ilyen és ez, de efféle előítéleteim vannak. Mert a mindennapi tapasztalataim ezt megalapozzák.

pocaklakó minimanó 2014.05.12. 11:55:03

@tableno:

"Valószínűleg a kivándoroltak kevesebb mint a fele értelmiségi, és azok nem aljamunkát végeznek."

És ez - természetesen - meg BIZONYÍTOTT. Mert te írtad. Ha más írja és nem értesz vele egyet, akkor az nem bizonyított. :)

pocaklakó minimanó 2014.05.12. 11:56:19

@Lord_Valdez:

"A másodikat a jelen pillanatban nem lehet eldönteni."

Csak azt lehet eldönteni, amit wantaan nick (még vantaan nickként) idekamuzott, hogy OV regnálása alatt menti ki félmillió állampolgárunk. :)
süti beállítások módosítása