Lehet Ön Is Rejtőzködő Milliárdos!
2016. június 10. írta: Stumpf András

Lehet Ön Is Rejtőzködő Milliárdos!

rejtozkodo_milliardosok.jpg

Van az a Facebook-mém George Orwellel. Ott az író fotója, rajta meg a szöveg angolul: „Figyelmeztetésnek szántam az 1984-et, nem egy kib...ott útmutató kézikönyvnek!”

Valaki posztolja Orbán Viktor Facebook-falára, legyen kedves! Mehet az angol változat is, nyugodtan. Soros Györgynek hála Orbán remekül tud angolul. Érteni fogja. Nyelvileg biztosan.

Hogy tartalmilag is érti-e majd, az már erősen kérdéses. Ahogy a médiája működik, az alapján a válasz: nem. A látszat legalábbis az, hogy ha Orbán az ön kegyeltje volt, esetleg épp ő csinált önből oligarchát, de már nem szereti, jó eséllyel besorsolják a TV2 új, „Lehet Ön Is Rejtőzködő Milliárdos!” című vetélkedőjébe. (Ha a neve S-sel kezdődik, kezdjen pakolni.)

Nézzünk rá a valóságra egy leszámolásokkal teli, kemény hét végén. 

*

Kezdődött ugye Sorossal. Hirtelen ő lett a nép ellensége, aki fenyeget, aki a sötétben bujkál, rémhírt terjeszt, stb. Az egész habverés az orwelli receptet követte, egy az egyben a Goldstein-technikát láttuk, ami Sorosnak nem ártott ugyan, nekünk viszont annál inkább: a tömény, agyament propaganda sokkal nehezebbé tette, hogy értelmesen beszéljünk az agg multimilliárdosról. Pedig hálózata és ideái tényleg károsak sok szempontból, migrációs baromságai például kifejezetten. Mégis: az értelmes Soros-kritikának ezek után nehezített terepen kell boldogulnia. Fene akarja, hogy akár egy másodpercig is úgy tűnjön fel: csatlakozott ehhez a kampányhoz. Ahhoz a propagandához, amely képes átlépni minden logikán és középiskolás Soros-ösztöndíja miatt támadni Szél Bernadettet, például.

Mintha 1958-ban lennénk komolyan. A helyszínt is látom: a Nagy Imre-per tárgyalóterme. Az egyik vádlott felveti: tehát a Nagy Imre-kormány bűnös tevékenységet folytatott, elárulta a népet. De akkor miért is nem ül a vádlottak padján Kádár János? Aki ugye szintén kormánytag volt. Értelmes magyarázat nincs, csak a vérbíró üvöltése. Aztán a kötél. Kötél ma nincs, de értelmes magyarázat se arra, hogy Orbán pontosan ugyanolyan Soros-ösztöndíja akkor miért nem gond. Azaz van: pont azért, amiért Kádár nem volt vádlottak padján. Mert nála volt a hatalom és neki dolgoztak a vérbírók, a pribékek.

Amúgy, csak úgy mellékesen, szóljunk néhány szót a dologról magáról is. Arról, volt-e bármi gond azzal, hogy Szél Bernadett, Orbán Viktor, Szájer József vagy Kovács Zoltán elfogadta annak idején az ösztöndíjat Sorostól? Nos, nem volt. Egyik esetben sem. Ezért is vérfagyasztó Orbán felvetése, hogy visszafizeti a pénzt, ha kell, meg hogy a többi fideszes is fizesse vissza, ha Soros kéri.

Nem azért kapták a pénzt, hogy tanuljanak? De. Tanultak? Igen. Akkor? Nos, egy esetben logikus a felvetés: ha kizárólag hűbérúr-hűbéres viszonylatban tudunk gondolkodni. Abban, hogy ha pénzt kapunk valakitől valamire, nem elég, ha arra költjük, amire kaptuk, rögtön lojálisnak is kell lennünk urunkhoz és éltetőnkhöz, egyet is kell vele értenünk örökre, netán a vallását is fel kell vennünk, alkalomadtán. Szomorú, hogy Orbán így gondolkodik, de nem csoda. Éppen így irányítja saját rendszerét is.

Sorosról mindenesetre az Andy Vajna-féle, közpénzhitelből vett és közpénzből visszafizetni tervezett vizuálpravda leforgatta Lehet Ön Is Rejtőzködő Milliárdos! című pazar vetélkedőjének első epizódját.

*

Rögtön a második részt aztán Spéder Zoltán nyerte meg. Azon szörnyülködött már találót Gazda Albert, nem ismétlem. A gond itt is az, ami Soros esetében. Akit látszólag ennyivel lehet csak támadni, hogy ugyanis gazdag és nagyon fontos neki a biznisz, meg hogy a felesége elhagyta, plusz: nem átall rövid gatyában tárgyalni... Szóval akit így akarnak meggyilkolni karakterileg, az nagyon jó ember lehet, nemde? Az új propaganda idiotizmusa éppen a valóságot takarja el. Magára vonja a figyelmet, az orwelli módszerre, amellyel dolgozik, arról meg el, hogy egyébként éppen itt volt az ideje Spéder orra buktatásának. (Nem véletlenül spédereztünk mi itt a Mandineren before it was cool.)

Spéder állammal való összebútorozásának sztorija eddig sem nagyon szolgálta a köz érdekét, hogy finoman fogalmazzunk, most viszont konkrétan újabb hetvenmilliárdot tervezett behúzni a bankocskájába a takarékszövetkezetek betéteseinek pénzéből. Na most, ha ezt Orbán engedte volna, Spéder bankja meg ennek ellenére is beleáll a földbe, mint minden évben, menetrendszerűen, simán kijöhetett volna ebből egy újabb Questor-ügy. Az tehát, hogy most rácsaptak Spéder kezére, hogy ejnyebejnye, kisfiam, azt a hetven milliárdocskát már nem nyelheted be, kifejezetten örömteli.

Mielőtt azonban nagyon elkezdenénk hajlongani Orbán Viktor nagysága előtt, amiért megmentette a betéteseket, tisztázzuk azért: ő volt az is, aki Spédert hozzásegítette a félállami oligarcha státuszához. Igaz, Gyurcsány volt az első, aki segített neki megszerezni az FHB-t, ám az már Orbán áldásával, tudtával ment az előző ciklusban, hogy Spéder lesz az ellen-Csányi, hogy ő kapja meg a Magyar Postát és a takarékokat. Ezért is humoros, amikor Demján Sándor megírja, hogy Spéder átverte a kormányfőt...

Ne nézzük már hülyének se egymást, se Orbán Viktort! Demján évekkel ezelőtt megírta már nyílt levélben, hogy szerinte gáz a takaréktörvény. Akkor bagóztak rá és helyzetbe hozták Spédert. Lehetne persze azzal takarózni, hogy azt még Simicska intézte, s hogy Orbán bele sem szólhatott, mi történik a Simicska-minisztériumban. Egy a bibi: a Spéder-Posta titkolózását lehetővé tevő törvényt nemrég, 2016-ban fogadták el. Spéderék meg még bőven állami cégeket privatizáltak tavaly ilyenkor, egy évvel a választások után. Ez ugyanúgy a törvények erejével ment, ahogy most Spéder kormányzati levadászása. 

*

Már hallom is, hogy de hát ez mindenhol így megy, hogy a törvények hátterében máshol is gazdasági-politikai lobbiérdekek vannak, nincs itt semmi látnivaló. Egyrészt nem így van, másrészt éppen hogy van látnivaló: ezek a borzalmas, a negyvenes-ötvenes évek kommunista propagandáját idéző műsorok. De tegyük fel, hogy tényleg két egyaránt számító, csalfa, pénzéhes nő közül választhatok csak. Az egyik a Német Politika, a másikat pedig Magyar Politikának hívják. Még ha belül ugyanolyanok lennének is, inkább van gusztusom a csinos, elegáns, bájos és illatos némberre, mint arra, aki még rusnya is és jó messzire szaglik. 

No, de ha már említettük az embert, akinek nevét nem olyan rég még nem volt szabad kimondani, hát forduljunk rá. Mert ő a harmadik. Az ő neve is S-sel kezdődik. Igen, persze: Simicska Lajos. Vele a Pravda-birodalom egyelőre legújabb tagja igyekszik elbánni: a Rádió 1 csillagháborús tervet eszelt ki a gonosz „Simi” ellen. Egy nyamvadt slágerrádió reklámját nem bírják megcsinálni enélkül! Persze, tényleg Simicska szerezte meg annak idején a Rádió 1 frekvenciáját, de ezzel nyomulni egy reklámban... Tényleg nem érzik. Kíváncsi vagyok, mikor jön majd, amikor leretusálják a képekről is, ahol Orbánnal látható – nem ártana egyébként, hiszen máskülönben csak eszébe jut valakinek, hogy ő sem magától lett az, aki. Orbán nélkül elképzelhetetlen lett volna, hogy szénné nyeri magát Fidesz-kormányok alatt és a tetemes hasznot elássa valahol. Jó sokat elásott, szóval félteni őt sem kell.

Ez az oligarchacsata legszebb vonása: ebben a drámában egyszerűen nincsenek jófiúk. Az erkölcsöt, a jót legfeljebb önigazolásra használják. „Ha nem én nyomom le őket, én, aki a ruszkikat mégsem engedném be ennyire, akkor ők nyernek és az rossz lesz az országnak.” Vagy: „Ez nem korrupció, hanem a rendszer lényege.” Esetleg: „Ilyen a politika természete.” Utóbbi egyébként igaz. Éppen ezért kellene korlátozni a politikát. A lényeg, hogy konfliktus van, ami nélkülözhetetlen a drámához, jó viszont nincs, aki győzzön, vagy elbukjon – ami pedig elengedhetetlen lenne a katarzishoz.

Az tehát itt nem lesz.

*

Akik mögött ugyanis nincs oligarcha, épp leléceltek a parlamentből. Schifferről már írtam, most meg Novák Előd húzta el a csíkot. Sosem hittem volna, hogy megsüvegelem egyszer ezt a visszataszító nézetrendszerű figurát, most mégis megteszem. Ha semmiben nem értünk is egyet, a tisztességet becsülöm. Maradhatott volna függetlenként a parlamentben, jogilag elmozdíthatatlan lett volna, mégis lemondott a mandátumáról, „csak” azért, mert esküt tett. Tisztességes volt tehát. Meg őszinte, amikor felvetette: ugyan, miért nem lehet a Jobbikban Simicska elszámoltatását kívánni? Na, vajon miért nem? Azért nem. 

A TV2-ben viszont lehet, sőt, javallott, tehát nem lepődnék meg, ha a vetélkedő harmadik részének épp ő, Lajos lenne a győztese jövő héten. 

Egy biztos: az új érinthetetlenek nem kerülnek majd képernyőre. Van, aki nyugodtan bizniszelhet letelepedési kötvényekkel, szerezhet magának metrómegállót; nem gond, hogy az ő érdekeiket tartja szem előtt a BKV is, amikor felújítja a hármas metrót: a grúz-izraeli páros pékségét, azt például nagyon fontos volt betervezni az új vonalra is. Azokét az SZDSZ-közelből átzsilipelt grúz-izraeliekét, akiknek egyébként ugyanolyan húsz éves szerződésük van, amilyen Simicskának is volt az oszlopaira, s amelyekről a főváros csodák csodája akkor vette észre, hogy ellentétesek a közérdekkel, amikor Simicska már kegyvesztett lett. Az új oligarchák haverjainak szerződéséről még mindig nem vette ezt észre a BKV és a főváros. Érdekes.

Kétségtelen persze: az új érinthetetlenek neve nem S-sel kezdődik.

Hanem mondjuk H-val, M-mel, esetleg V-vel.

Az enyém viszont...

Ajjaj...

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr508794232

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Stumpf András: Lehet Ön Is Rejtőzködő Milliárdos! 2016.06.10. 13:26:01

Van az a Facebook-mém George Orwellel. Ott az író fotója, rajta meg a szöveg angolul: „Figyelmeztetésnek szántam az 1984-et, nem egy kib...ott útmutató kézikönyvnek!” Nézzünk rá a valóságra egy leszámolásokkal teli, kemény hét végén.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2016.06.10. 13:39:17

hát, stumpf, én nem bánnám, ha magát is levadásznák :)

Robinzon Kurzor 2016.06.10. 14:40:16

Nem jött meg az utalás, és most félénken érdeklődsz, hogy akkor most ejtve vagy-e véglegesen?

Vagy mi ez a poszt?

És egyébként: akkor most mi van?

Orbánnak mennie kell?
Vagy csak szegényt, mint anno a drága jó Kádár elvtársat, rossz tanácsadók veszik körül?
Reformálható a NER?

És a Mandiner (meg a T. Szerző, még előző életében) vajon hány talicska ganyét hordott lelkesen ebbe a szarból épült várba?

Wolff 2016.06.10. 15:00:01

@Robinzon Kurzor: Nem lehet, hogy attól fél a következő Demján lesz, és akkor majd Orbán logikája miatt visszafizetheti az amúgy is politikai alapon kapott újságíródíját?

2016.06.10. 15:13:10

nincs leszámolás, média ferdítés.

csányi van a háttérben, a takarékszövetkezetek uralják a pénzváltási bizniszt, az otp meg, na hát szóval, vannak gondok, every little help.

spéder nem tagja a fúk "baráti" körének, szabad préda.

Jean Sol Partre 2016.06.10. 15:19:36

Mi a baj András? Nem ezt akartátok?

maroz 2016.06.10. 15:32:09

@Jean Sol Partre: Ezt akarták, de úgy, hogy belőlük is minimum milliomos lesz. Most úgy kinéz, hogy évtizednyi ifjútörökösködés után mehetnek vissza vagy maradhatnak a balettben ugrálni.

Így megy ez. A gondolkodás léthez kötött, illetve még pontosabban: léhez kötött. Ma a ballertörmelékek szinte kizárólag csak külföldi forrásokból írják az okosságaikat, ammenyi jut, annyiból, a kettővel előtted kommentelő baller főállású okosemberről például nemrég azt hallottam, hogy haknizás közben szorgalmasan rakta zsebre a pogácsákat. Időnként megingadozza magát a lakájok árfolyama, és ilyenkor picit duzzognak, jajj, de nagyon sajnálom őket. :))

annamanna 2016.06.10. 15:44:59

"De tegyük fel, hogy tényleg két egyaránt számító, csalfa, pénzéhes nő közül választhatok csak. Az egyik a Német Politika, a másikat pedig Magyar Politikának hívják. Még ha belül ugyanolyanok lennének is, inkább van gusztusom a csinos, elegáns, bájos és illatos némberre, mint arra, aki még rusnya is és jó messzire szaglik."

Ezt a részt véletlenül nem Bochkor Gábor írta? :)

Amúgy, Stumpf nem érti, pedig Bogár László már megvilángolta:

"a legősibb hitnek éppen az a legvégső talapzata, hogy nincs más a világon, mint az egyetemes szeretetenergiák végtelen és szabad áramlása, és hogy minden baj, betegség, sérülés, fájdalom azért állhat elő, mert valami megakadályozza ezt az egyetemes áramlást, így a feladat ennek a valaminek a beazonosítása és eltávolítása.

Ez a gátló, akadályozó tényező nem lehet más, mint valamilyen lelki, erkölcsi, szellemi zárvány vagy rejtett zátony, ami valaminek az elhallgatásából, elfojtásából, pontosabban az erre tett, eleve bukásra ítélt kísérletből adódik. A film azt mutatja be, hogy a nemzetállításban részt vevő képviselők e nagyjából két óra során mintegy „antennaként” viselkedve, hogyan rajzolják meg ezeknek a lelki-szellemi zátonyoknak a létét, formáját, mintázatát, abban a reményben, hogy ennek megértése a gyógyító folyamatok kiindulópontjává válhat."

"a legelső szellemi teendő a rend helyreállítása volna. Majd ezt követően a szakralitás, az egyetemes szeretet, a nemzet alkotó, pozitív szellemi energiáinak összekapcsolása a cselekvő erővel, a nemzet-újrateremtő cselekvéssel. Ezek a feladatok várják a mai fiatal nemzedékeket, és ez az elmúlt évszázadok legsúlyosabb kihívását jelenti számukra."
magyarhirlap.hu/cikk/57492/Tudatalatti_birodalom

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2016.06.10. 15:49:06

@Stumpf András:

Atyaúristen, Vágó úr!

Jean Sol Partre 2016.06.10. 16:56:36

@maroz: felőlem halomra is lőhetik egymást, de ha lehet, nem szeretném én fizetni a cechet.

Veder1 2016.06.10. 17:04:46

Orwell nekem is eszembe jutott, csak a másik könyve Hógolyó elvtárssal, meg Napóleon elvtárssal, meg a láncos kutyákkal, és a bégető birkákkal, meg a lassúeszű lóval.

Annyiban nem/sem ül a párhuzam, hogy a nép nem birka hanem wannabe Napóleon. A magyar néplélek meghatározója a korrupció, ha lenne a korrupciónak istene már hozzá imádkoznánk...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.06.10. 17:55:51

A Mandiner legyen szíves hívja vissza aristót a szerző helyére. :)

maroz 2016.06.10. 18:15:13

@Jean Sol Partre: Nem baj, majd népszavazást kezdeményezek a halomralövési adóról. :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.10. 18:29:30

"Pedig hálózata és ideái tényleg károsak sok szempontból, migrációs baromságai például kifejezetten. "

Vagyis Soros ellen helyes a fellépés, csak az eszközöktől fintorgunk egy kicsit. De nem sokáig.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.10. 18:31:06

"most meg Novák Előd húzta el a csíkot. Sosem hittem volna, hogy megsüvegelem egyszer ezt a visszataszító nézetrendszerű figurát,"

Vagyis Sorossal szemben Novák Előd meg jó fej.

Ennyit akkor Stumpfról, mondjuk ezt eddig is tudtuk róla.

Bell & Sebastian 2016.06.10. 19:22:44

Végre egy jó hír. Orwell nem pont ideillő, beavatott volt őkelme, élénk eszmecserében a többi "vátesszel", nagyon jól tudja, mit csináltatnak vele, úgy meg nem igazán sportos.

De Marat halála, aki agyonkádfürödte magát, az már valami! Szép, tiszta munka.

Mi a gond ezekkel a jicsíni rumcájszokkal? Nem adnak le eleget, önállóan is szponzorálnak, esetleg zuhan a Figyel lájk-indeksze?

Nem öröm egy házkutatás, főleg akkor, ha hozzák magukkal azt is, amit keresnek. Pont tegnap dicsőítették valahol a jobban teljesítő gazságszolgáltató ágazatot, csak i-betűvel mondták. Az a jota vagy ióta.

Bizony mondom nektek, míg elmúlik az ég és föld, egy jota vagy egy vesszőcske sem múlik el a törvényből, hanem minden beteljesedik. (Hegyi beszéd, Máté)

Pont.

Bell & Sebastian 2016.06.10. 19:31:18

@Doomhammer: Ha úgy vesszük, a CEU úgy került ide, hogy előbb kiebrudalták a csehek és lengyelek. Nem mondom, hogy atomot rá, most már vannak jó dolgaik, de hogy Merkelt velük nyalatták körbe 's alá, azt mi sem feledjük, a svábok, de Angela sem, az amerikaiak szálláscsinálója. Jól elvoltak, ezek ketten, a cigány meg húzta.

Bell & Sebastian 2016.06.10. 19:41:15

Szerintem kérdezzük meg Jotundert az ellendiszkóból, mi folyik itt, elvégre ő a hálózatok szakértője is. Legutóbb ugyan nem volt igaza, amikor jobber kollégáját gyalázta (Kimoderálva -bejegyzés), ám ettől még adhat valamiféle, értelmesnek tűnő választ a magyar, hálózati struktúrák gyors evolválódására.

Last man standing, drága Strumpf úr.

TG69 2016.06.10. 20:22:48

Szép munka volt Stumpf, végre a mandiner a régi fényében látható, igaz ez még csak egy posztocska...

maroz 2016.06.10. 20:23:48

@Bell & Sebastian: Gondolom az lehet a probléma, hogy amíg még működött a vetésforgó addig az ilyen szükségszerű visszametszéseket elvégeztették az ellennel, suba alatt, ámde a túlnyerés azzal is jár, hogy ezt immáron nem lehet outsourcingolni.

2016.06.10. 21:11:47

@Bell & Sebastian:

a bérmunkások főleg falvakból, otp mentes területekről szerveződnek, mára 100ezer felett a magyar cégeknek kint dolgozók száma, gyorsan növekszik.
a fizetést forintban kapják meg, a számlavezető szarosra keresi magát a jutalékokon, illetéken, meg még a hitelezésen.
a takarékpénztárak leneyelése a pénzváltás miatt indult, a fiúk fő biznisze az fx mozgatása, plusz nekik is vannak pénzváltóik. a begyűjtött valuta nem az mnb-be kerül, hanem a barátokhoz és később offshore bankban landol.

nagyobb kép:

minden helyhez kötött gazdasági cselekményt magukhoz csatolnak. versenyágazatban nem rúgnak labdába, így olyasmiben érdekeltek amik nem tudnak elmenni vagy a terület hasznosítása vagy ahol jogszabállyal lehet kizárni a versenyt. pl ingatlan, reklám, borászat, bányászat, helyi bankok, szállodák, éttermek, taxik, vízművek, hulladék, gáz, és állami feladatok kiszervezése.

közben csányinak nagyon szüksége lenne új bevételre, ukrajnában soksok milliárdot égetett el, az általánosan alacsony kamatoknál meg nincs elég haszon.
spéder érezte a szorítást, ezért kezdett a fiúkhoz dörgölőzni, (egy éve még azt sem tudtátok ki ő), a családot is kimentette.

a legfontosabb: az mnb-ben megjelenik a legapróbb gazdasági pénzmozgás, az apeh összeállítja a cég kapcsolati hálóját, a hivatalok a ner-t szolgálják, aztán nincs már megállás, mindenkit benyelnek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2016.06.10. 21:13:56

@Bell & Sebastian:
" de hogy Merkelt velük nyalatták körbe 's alá, "

Már bocsásson meg, de maga miről beszél? A CEU egy magánegyetem. Hogy jó-e vagy rossz, arról fogalmam sincs, mondjuk vannak kételyeim, de ez legyen annak a gondja, aki oda jár.

De mi köze ennek Angela Merkelhez? Vagy az a baj, hogy van még olyan pénz abban az országban, amit nem Orbán Viktor meg az ő MIÉP-es barátai osztanak el?

Váteszi kedvemben vagyok, úgyhogy mondok magának valamit. A 2006-os elvesztett választás után az volt a Fideszben a mondás, hogy tökmindegy, mennyi szénát raknak a szekérre (vagyis mennyi választói csoportot vesznek meg), mindig több hullik le. Most is tökmindegy, mennyi pénzt koncentrál magához a Fidesz, úgyis bukni fognak. Így aztán felesleges ellenségeket kreálni, a Fidesz nem azért fog bukni, mert Soros aláfurkálta, hanem mert egy szélsőséges párt. Szélsőséges pártok pedig nem szoktak választást nyerni.

Robinzon Kurzor 2016.06.10. 21:33:07

@Holger Hartland:

Pontos labdát kaptál el? :D
Kérj inkább C. C. Catch-et, azt lehet! :)

2016.06.10. 21:46:38

@Doomhammer:

a ceu zsidó értelmiség képző, fejvadász egyetem.
kiemelik, lepapírozzák, beépítik.

régen a leendő ügynököket külföldre vitték "tanulni", most már helyben van a képzés.

merkel meg közismert.

azt hiszem kihagytál néhány elhárítás-nemzebiztonság témájú könyvet az olvasási portfoliódból, na meg nem is illene hozzád, gondolom érted mire gondolok, nem a bárgyú birkára, ááá dehogy.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2016.06.10. 22:06:28

@Robinzon Kurzor: Nem, Tibi bácsi, betelefonáltam. Egy Stumpf-posztnál még egy Sziszikeccs-szám is elviselhetőbb, de ha ilyenekkel támadsz, küldetek neked Neoton Famíliát. Vagy a "Van benne valami" c. tévévetélkedő főcím-zenéjét, az Dolly Roll és Vágó István egyben, véged van.

annamanna 2016.06.10. 22:33:17

@Doomhammer: ja, hát legyen az a tanulsága ennek a cikknek, hogy az nem elég, ha csak a ragadozók marcangolják egymást. Nincsenek kívülállók, mindenki valamelyik őshüllő táborába tartozik, lehetetlen, hogy önálló emberi lényként nyilvánuljon meg, nem lehet saját véleménye, minden betűjét ki kell elemezni, hogy azt kinek az érdekében írta. Stumpf miépes náci ("mondjuk ezt eddig is tudtuk róla"), Bochkor "nem náci, csak szimplán hülye" (Sixx tiszteletesúr megmondja, hogy kell értelmezni a szavait). Persze az antiszemita kártya még nem lett eléggé kihasználva, Soroson kívül is van ám zsidózás a cikkben ("az új érinthetetlenek nem kerülnek majd képernyőre"), valaki határolódjon már el tőle.

"Valaki posztolja Orbán Viktor Facebook-falára, legyen kedves!"

A legfontosabb mondatot nem idéztem Bogár írásából: "elmúlt néhány évszázad során, nagyjából Mohács óta az a hibás mintázat ismétlődik, hogy „jöjjön már valaki, és csináljon már valamit”"

Agyarország, én így szeretlek.

Bell & Sebastian 2016.06.11. 00:05:15

@Doomhammer: Azt maga mondta meg, mit akciózott Mutti Orbánnal, azt meg én, kivel szekszelt.

Nem pontos, mert a választók azt nagy ívbe leszarják, hogy ki a szélsőséges, mert ezt a címkét Klintonné ragtime-bandja aggatja kérés nélkül másra, amikor éppen menstruál és mísze van. Szóval, itt éppen az gond, hogy sok a cigó megfuttatott, de még ennél is nagyobb, hogy zavartalan a zsizsinyalás - a Fidesz környékén. Ezért nem is ezek panaszkodnak.

Nem is a fehér holló itt a hiánycikk, hanem a fehérmagyar. De mondok egy mégjobbat. A _gondolkodásmód_ az, ami tájidegen és amiben elhasalnak majd, mint libapásztor a pulykaganyéban.

(aki látott már ilyesmit, de ekkorára azért nem számított)

Bell & Sebastian 2016.06.11. 00:15:54

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!: Ugye, azt már mondtam, mekkora gond a sok-sok pénz. Valamit kezdeni kellene vele, most éppen ennek a szegény ördögnek (nemsokára az lesz) a portfóliójára fájdult meg a foguk. Az SS és Abwehr, ami nálunk egy, kiontja bárkinek a belét. Csak előveszik az illető gondosan vezetett aktáját és felütik valahol.

Bell & Sebastian 2016.06.11. 00:33:30

@maroz: Ha én akarom osztani a lóvét, mert százalékot húzok belőle, légmentesen lezárok minden, más utat és léket. Állítólag a questoros ötször annyit szakított, mint az előző csúcstartó, egy amerikai broki. Kis néphez képest szép teljesítmény, főleg, ha nem adott belőle. Bár, szerintem ez a verzió nem életszerű. :)

Vegyük már észre, tök mindegy nekik, hogy nyernek-e két év múlva. De addig is módszeresen agyonverik az ellen hátországát. Nálunk a marxi elv fordítottja érvényes, mert a politika szervezi gazdaságot. (A pénzhintéssel, mint legfontosabb segédeszközükkel.)

Ilyet bírt, ezzel kell együtt élnünk.

2016.06.11. 06:52:56

Soros, Simicska, Spéder,..........vajon Stumpf mikor is következik a sorban ?

Mert ami késik, az jön majd, mint a tejesember. Pontosan és időben, amikor kell .

Herr Stacheldraht Leger 2016.06.12. 11:02:05

@jose maria padilla: a mandiszerkesztőséget mindenesetre már bepoloskáztuk

Herr Stacheldraht Leger 2016.06.12. 11:05:16

@bbjnick: keep calm. következő poszt dobraista transgenderbudiházasságügyi elemzés lesz.

Herr Stacheldraht Leger 2016.06.12. 11:09:34

@Doomhammer: ne aggódj, a török határon már szerelik fel az automata gépfegyvertornyokat.

www.yenisafak.com/en/news/turkey-starts-building-automatic-shooting-gun-towers-at-syrian-border-2473487

willkommen ratatatatatatatata, opppsz

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2016.06.12. 16:37:35

"Kiss letöltendőt kapott, amiből aztán leült egy évet és nyolc hónapot. Börtönben. Hogy ez kevés lenne? Fél évre, vagy akár csak egy hónapra vonuljon be az, aki kevesli!"
stumpf andrás, "újságíró"....

Egy ide, egy oda?

Herr Stacheldraht Leger 2016.06.12. 19:25:47

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!:

"a ceu zsidó értelmiség képző, fejvadász egyetem.
kiemelik, lepapírozzák, beépítik."

én még egy szem ceu végzett, a többség számára is emészthető és befutott polityikust sem láttam a progresszió zászlaja alatt, szóval inkább címeres lúzerképző, már ami a előtérista háttérhatalmista konspirációkat illeti. megrögzött menstruátor műhely, na ez ám a veszélyes páholy a javából, nyöhe.

2016.06.12. 20:02:32

@Herr Stacheldraht Leger:

olyan emberekről van szó akiket életedben nem látsz, tanácsosok, intézők, lobbisták, témafelelősök, szakértők, osztályvezetők, titkárságvezetők, megbízottak, etc....

"A budapesti székhelyű Közép-európai Egyetem közismert arról, hogy falai közül számos miniszter, parlamenti képviselő és diplomata, jogász, egyetemi tanár, emberjogi aktivista, illetve üzletember került ki két évtizedes fennállása alatt. Világszerte vezető pozíciókban találunk CEU-n diplomázott diákokat, például az ENSZ, az UNICEF, a NATO, a Nemzetközi Pénzügyi Alap (IMF), a Világbank, illetve az Európai Unió és az Európa Tanács intézményeiben is."
eduline.hu/egyeb/2010/1/22/20100122_ceu

háttérhatalom meg mindenhol van.

nem lehetne hogy megismered a világot mielőtt a folyamatos sületlenségeidet iderakod?

a török sztori is marhaság, már megint csak a címsorig jutottál el.
en.wikipedia.org/wiki/Yeni_%C5%9Eafak

Bell & Sebastian 2016.06.12. 23:37:20

@Herr Stacheldraht Leger: Ebben nem lennék biztos. Deklarált célja az öltönyösgecik képzése, kereskedelmi mennyiségben a Komintern káderek helyére - röviden és érthetően.

Bazári majom politikust nem képeznek, csak olyanokat, akik vagy ugráltatják ezeket, vagy őket ugráltatják.
Képzeljen el egy kutyahúsos-szendvicset, amiben ezek a kenyér alul-fölül. Nem túl guszta, mi?

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2016.06.13. 12:39:49

Én mondanám, hogy élesszétek újra az "Ilyen ország pedig nincs" rovatot, mert anyag lenne bele bőven, de gondolom a Habonyékkal kötött reklámszerződésekbe nehezen férnének bele... Pedig lassan egy éves az utolsó poszt, évforduló!

Herr Stacheldraht Leger 2016.06.13. 18:54:02

@Bell & Sebastian:

szendvics? oh lá lá, mindjárt bekenem magam vazelinnel és befekszem tölteléknek

no de egy kicsit komolyabban lássuk kérem, mire mentek a ceugetoszból eresztett progresszív pokolkutyulik:

- kim ir szotyi megbuktatva? nem
- szadeszárvák hatalmon? nem
- erős civil szféra? nem
- illib túlkapások lecsapva? nem
- narancskotmány megakasztva? nem
- eu pénzek zsebre vágása megakadályozva? nem
- vincsenzó bloggerek döntő pozícíóban? nem
- demokráciaexport siker? nem
- eu egysége szilárdul és épül? nem
- radijobb elhalóban? nem
- gazdasági világválság megoldva? nem
stb.

szóval mert valaki shakespeari angolsággal és tudományos exaktsággal tud lábjegyzeteket vízgereblyézni az aktuális mószeroló kartába, attól még lehet galaktikus lúzer

a klasszikus viccet idézve a szituáció olyan, mint amikor megkérdezik a czigányprímást, hogy mit gondol yehudi menuhin hegedűszólójáról és azt mondja: szép-szép, de asztal mellett meghalna.

no ennyit a félelmetes ceu műhelyről.

Bell & Sebastian 2016.06.13. 23:30:35

@Herr Stacheldraht Leger: Hálózatelmélet. Csomópontok, alaposan behuzalozva. Az élet sója, a kémiai reakciók katalizátorai, az ötödik hadoszlop.

Az erő illúziója. A felhabosított nagy semmi, hámozott léggömb.

2016.06.14. 06:47:07

@Herr Stacheldraht Leger:

a jobboldal puszta retorika.

-van buziházasság, pride?
-van multi kivételezés?
-van saját gazdaságunk?
-van "nem zsidó" vezetésünk?
-van saját hadseregünk?
-van eu jog elsőbbség?
-mennyi is a magyar bér?
-hát miért telnek be a migránsfogadók határzár mellett?
-közben 100ezer eurót fizetünk a gazdasági migránsoknak hogy ide jöjjenek.
-kirúgták már a sok ballibet az államszervezetből?
-börtönben az előző tolvaj banda?
-...........

na ennyit a "jobboldal" hatalmáról.

Herr Stacheldraht Leger 2016.06.14. 07:11:37

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!:

a felsorolásból kihagytad a lényeget: a parlamenti mandátumokban mérhető felhatalmazása a valós/nem valós jobboldalnak azonban a progresszióval ellentétben megvan ahhoz, hogy a felsorolt pontok mindegyikében ilyen vagy olyan irányba változtasson. nyugodtan lehet azon rugózni, hogy teszi vagy nem teszi, kellene egyáltalán és miért, de a lehetőség, a hatalom megvan hozzá. a progresszió meg minden képzettsége meg netwörkje ellenére a bejutási küszöböt meg az egyharmadot nyaldossa alulról. trúdemokraták, akik sikeresen elszakadtak a démosztól, what a joke of history. és ez nem csak helyi jelenség, hisz most éppen a szemünk előtt szorongatja a bevett imrikánus elitet a trump/sanders tandem. más világnézetük, mentalitásuk van, de egyik sem az elefántcsonttoronyból dolgozta fel magát. ennyike.

Jean Sol Partre 2016.06.14. 09:59:44

@kérem vigyázzanak, a rácsok záródnak!: csakhogy ez nem azért, mert ne lenne meg a mostaniaknak a hatalma hozzá, hanem mert ők se mások.
süti beállítások módosítása